Pulai Éva : Ha…

 

 

 

 

Tudom: fázik. Csupán egy vékony, fehér lepedő a takarója. Szeme sarkán, mintha egy könnycsepp gördülne végig. Nagyon szép…

A legszebb, legcsinosabb huszonöt éves lány.

Gyönyörű, hosszú, formás combjai átsejlenek fekvés közben, betakarva is. Szőke hullámos haja a párnára simulva keretezi arcát.

Állunk mellette, és hallgatjuk, mesél: és patakokban folyik a könnyünk.

Nyaralni indultak… Három lány a kedvesével, vőlegényével, és még két fiú. Mindannyian barátok.

Már este tíz órakor elindultak egy Ford Tranzittal, hogy minél hamarabb leérjenek az olasz tengerpartra, ne a nagy forróságban kelljen vezetniük, utazniuk. Vidámak, boldogok voltak, hiszen gyönyörű két hét várt rájuk. Csak az út ne vezetett volna az M0-áson, mely olyan vályús nyomvonallal szabdalt… Vagy ne zuhogott volna annyira az eső… Talán, ha jobban láttak volna a sötét éjben… Ha nem jött volna pont akkor szembe egy kamion… Esetleg az út nem olyan magasan fut a körülvevő tájban…

Akkor nem fázna a szépséges lány most egy koporsóban.

Hatan haltak meg azon a nyári éjszakán. A három fiú, kedvesével.

Egy autó sem állt meg a szakadó esőben.

Az egyik túlélő, halott barátainak összenyomorított testei között keresett a sötétségben egy telefont. Ő hívta a mentőket. Majd felkapaszkodott a csuszamos töltésen…

A rémülettől remegő kamionos adott neki egy takarót, míg megérkezett a segítség.

 

 

 

  

09. 12. 07.

 

Legutóbb szerkesztette - Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.