Ifjú volt, és lázas hittel
Lenni akart, az-az Egy!
Ki megmutatja, megváltja
Igazságra megtanítja,
Kitalálja, feltalálja,
Mert egyedül csak ? tudja,
Mi az igazi egyszeregy.
Nézz hát énrám tucatember!
Lásd, Én vagyok AZ-az EGY!
A megismételhetetlen, az egyedi,
Ki önmagával megszorozva,
Önmagával perben állva
Sem lehet más, mint Egy,
A sokmilliárd változatból
Megszület?, csodálatos Egy.
Míg nem voltam, nulla voltam.
Nem is tudtam, hogy leszek,
Hisz a nulla önmagában,
A semmiben tetszeleg.
De két Egy, összenézett,
Mosolyogva és dalolva,
Mámorokba burkolódzva
Gyakorolták, egyszer egy…az…
S így lettem a reménybeli Egy.
Vártak nagyon, míg nulla létb?l,
Összegzéssel, osztódással,
Mert szorzással nem lehet,
Lettem Anyámnak, s Apámnak
A legféltettebb, legdrágább Egy.
S létem során hányszor voltam
Ennek-annak, kik megláttak
Az igazi, a h?n áhított,
Varázslatos, egyedüli Egy.
De voltam, kis cserével,
Egyszer?en, egy csibész,
egy kegyetlen zsarnok,
S?t egy sátánt is láttak bennem
Kiknek tyúkszemére léptem.
De most már megtanultam
A matek nem is oly egyszer?
Sok-sok egynek bizony nem megy
Kitörni az egyszeregyb?l,
lenni egyedüli, és nem együgy?.
Nekem most már talán menne
A szürke egységb?l kin?ve
lenni valódi egyetlen Egy.
De a múló hosszú évek
S a lassan elfogyó jöv?,
Döbbentenek rá a tényre,
Mi rám vár majd egy napon,
Mert eljön bizton, jól tudom,
A nagy m?velet, az utolsó,
Kivonni e szép világból
Magam egy-ét csendesen,
S elérve a kezdet végét,
A nulla lét egyszer?ségét,
Elfogadni teljesen.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.16. @ 08:18 :: Kováts Péter
