Kováts Péter : Az Egy balladája

Egy kis matematika az élet dolgairól

Ifjú volt, és lázas hittel

Lenni akart, az-az Egy!

Ki megmutatja, megváltja

Igazságra megtanítja,

Kitalálja, feltalálja,

Mert egyedül csak ? tudja,

Mi az igazi egyszeregy.

 

Nézz hát énrám tucatember!

Lásd, Én vagyok AZ-az EGY!

A megismételhetetlen, az egyedi,

Ki önmagával megszorozva,

Önmagával perben állva

Sem lehet más, mint Egy,

A sokmilliárd változatból

Megszület?, csodálatos Egy.

 

Míg nem voltam, nulla voltam.

Nem is tudtam, hogy leszek,

Hisz a nulla önmagában,

A semmiben tetszeleg.

De két Egy, összenézett,

Mosolyogva és dalolva,

Mámorokba burkolódzva

Gyakorolták, egyszer egy…az…

S így lettem a reménybeli Egy.

 

Vártak nagyon, míg nulla létb?l,

Összegzéssel, osztódással,

Mert szorzással nem lehet,

Lettem Anyámnak, s Apámnak

A legféltettebb, legdrágább Egy.

 

S létem során hányszor voltam

Ennek-annak, kik megláttak

Az igazi, a h?n áhított,

Varázslatos, egyedüli Egy.

De voltam, kis cserével,

Egyszer?en, egy csibész,

egy kegyetlen zsarnok,

S?t egy sátánt is láttak bennem

Kiknek tyúkszemére léptem.

 

De most már megtanultam

A matek nem is oly egyszer?

Sok-sok egynek bizony nem megy

Kitörni az egyszeregyb?l,

lenni egyedüli, és nem együgy?.

Nekem most már talán menne

A szürke egységb?l kin?ve

lenni valódi egyetlen Egy.

De a múló hosszú évek

S a lassan elfogyó jöv?,

Döbbentenek rá a tényre,

Mi rám vár majd egy napon,

Mert eljön bizton, jól tudom,

A nagy m?velet, az utolsó,

Kivonni e szép világból

Magam egy-ét csendesen,

S elérve a kezdet végét,

A nulla lét egyszer?ségét,

Elfogadni teljesen.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.12.16. @ 08:18 :: Kováts Péter
Szerző Kováts Péter 70 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.