Márton Zsolt : Édes mocsokban

Nyomtatás

Persze, miért is ne,
és én megpusziltam.
Aztán felbátorodva:

Esetleg csókra is nyílna?
Persze, – mondta újra.

Szájában nyelvem,

kezem lábai között…

A pincér megállt,

mint süllyed? hajón,

a hajótörött…

Ez jó volt!

Ki kell mennem!
– karolt belém

a vécé felé libegve.

Nem voltam józan

és nem voltam részeg,
csak érdekelt a hely,
ahol n?i a részleg.

Keresni kezdtem a gombot,
aztán csak téptem hátulról,

? nyüszített, és akkor ott,

– míg ropogtak mellei,

míg nyögött, míg rám feszült –

feledkezvén arról, mi emberi,  
az a különös érzésem támadt,

hogy oly pokolra szálltam,

hol véresre harapják a számat,
hol mélyen megaláznak,

de a kínok,

mégis,

mennyeivé válnak.