Márton Zsolt : A nyolcadik hónap

 

 

A meggörbült égnek vetetted hátadat,

hét hónap telt, hogy nem láttál Napot,

mint nyirkos bőrhöz a por, rád tapadt

a tudat: Ami érted volt elmúlt, halott.

 

Roppant láncok könnyűn pattantak el,

hetyke vitorládba ordas szél kapott,

az ábrándos partok sorra maradtak el,

bordáid alatt egy hajléktalan lakott.

 

Nyomorított a ,,nem kellek!” százszor,

lomha percek őröltek kétszáztíz napot,

kit szerettél, talán boldog volt máshol,

s a csalás élő sebébe új mérgeket rakott.

 

Hiába háltál a kétség tövisbokra alatt,

a vasárnapi oltár válasz nélkül hagyott,

egyetlen állandó már a változás maradt,

mely hozzám vezette apró lábnyomod.

 

Gyanútlan jöttél az éj mustszagú oldalán,

mint lopott aranyat, én egyre forgattalak,

Isten ha van, minden bűnöd akassza rám,

mert Téged asszony, én feloldoztalak.

 

Legutóbb szerkesztette - Márton Zsolt
Szerző Márton Zsolt 57 Írás
nem vagyok senki, tarkómba mar, vagyunk így sokan , húz ez a dal