Majdnem tökélyre vittem.
Kávé az asztalon, s az
ingen, meghitten g?zölög
míg ?rködök,
e pillanat fölött.
Kétszer aláz az érzés.
Kétrét görbülve,
magam vérz? sebbé
gy?rve, üres kilégzés
vagyok.
Vesébe maró állapot.
Ki záratott kaput:
nem tudom, csak sejtem.
Magát okolva sikít
minden sejtem, s fáj e dal.
Talpamat csontig égeti
a h?s avar.
Miért hagyom így fájni?
Fejem satuba dugom,
így fogom kínlódva
kihányni az önzést,
mi felkavar.
