Schmidt Tibor : A jelentés

 

Munkatársunknak, Ágnes asszonynak köszönhetően (aki, mint köztudott, előszeretettel mossa mások szennyesét) közölhetünk most részleteket egy, a Történeti Levéltárból előkerült iratból:

 

 

   RAdyr elvtárs, láttuk jelentését. Tehát, ez a disszidens, ősz, utoljára Párizsban tűnt fel. Hol is?

Ja, itt van. A St. Michel Bu… Bu… A pokolba is ezzel a franciával. Aha, már látom, hogy a vers kedvéért itt van magyarul is: Szent Mihály útja.

 

    A megfigyelt személy kocsival volt? Persze! Nyugati kocsi. Itt írja is, hogy hangtalanul suhant. És miért nem írta fel a kocsi márkáját és rendszámát is? Miért ködösít? Még hogy halk lombok? Miért nem tér ki a lényegre? Ez itt jórészt időjárásjelentés! Szóval találkoztak.

    Mikor és hol? Hová írta a találkozás pontos helyét, idejét? Tudja: hely, óra, perc! RAdyr – ki is a maga tartó tisztje? Na jó, most ezt hagyjuk! Szóval, maga akkor éppen a Szajna felé ballagott. De hol is szállt ki a megfigyelt személy a kocsijából? Ez itt nem derül ki. Elment az esze, RAdyr? Nem hangulatjelentést kértünk.  Mit hadovál itt össze-vissza a rőzséről, füstről, a búról, meg a halálról? Rőzsét talán még értem, ő egy másik ügynökünk. De a halál? (Persze lehet valami ezzel is, hiszen minden nap hallok róla.) Na, de haladjunk csak! Szóval ez az ősz utolérte magát, és súgott valamit. De miért nem írta le, hogy mit? Ez lenne a lényeg. Hogy-hogy? A Nyár mindvégig ott volt? És hallott mindent? És mégsem ijedt be? De mit képzel maga? Hagyta az őszt futni? Azt gondolja, hogy megtarthatja magának, amit az ősztől megtudott, és csak úgy sétafikálgathat Párizsban? Hát ezért fizetjük? Beszéljen! Nagyon jól tudja, hogy nekünk mindig résen kell lenni! Mit szól majd B. elvtárs, ha ez az ősz váratlanul dúsgazdag milliárdosként betoppan ide is? Ki fogja akkor tartani a hátát? Még van egy perce, hogy meggondolja magát, és beszéljen!

Az irat további része utal arra, hogy a Securitate megbízott egy nagyváradi színésznőt RAdyr likvidálásával. E célból a művésznőnek valamiféle halálos kórral kellett volna megfertőznie RAdyrt. Ennek igazságtartalmát nem tudtuk ellenőrizni, tény viszont, hogy RAdyr meghalt. Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, amit az ősztől megtudott?

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.10.26. @ 10:00 :: Schmidt Tibor
Szerző Schmidt Tibor 503 Írás
Schmidt Tibor - theodor okl. villamosmérnök, doktor informatikai vállalkozó weblapom: https://www.artpresszo.hu/