Placskó Lajos : Mi volt 1956?

*

 

 

 

 

Kicsi gyerekkoromban véletlenül hallottam meg a következőket: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Nagyon megtetszett nekem ez a két rövidke mondat, hiszen egy kisfiúnak csodás romantikusan hangzott: „Csapataink harcban állnak”. De ugyanakkor megnyugtatóan is: „A kormány a helyén van”. Kérdeztem is mindenkit, hogy kitől hangzott el? Ki mondta? Biztosan valami híres, okos embervolt. A válasz meglepett. Azt felelték, felejtsd el! Ne gondolj rá többet! Akkoriban olyan dolgokkal kapcsolatban hallottam ilyeneket, ha valami az én kommunista börtönjárta édesapámat bajba sodorta volna.

Később iskolába kerültem, és ha valamit már nem volt erőm tanulni, felidéztem: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Új energiát kaptam a két mondattól. Sokszor vizsgáztam életemben és sokszor ért meg nem érdemelt kudarc, hiszen a hátamon hurcoltam saját sorsomként édesapám múltját. Sokszor gondoltam hát a két erőt adó mondatra. Szegedi főiskolás koromban egy csoportfoglalkozáson tanultunk az úgynevezett erős mondatokról. A professzoromtól tudtam meg, hogy a kivégzett miniszterelnök híres beszédének két mondata volt ez. Elmondta azt is, hogy milyen sokszor adott erőt neki két mondat, ami az orosz csapatok által körülzárt Budapestről röppent fel a rádió hullámain. Nagyon megdöbbentő élmény volt. Óra után sokáig beszélgettünk a professzor úrral. Nagyon különös barátság, alakult ki közöttünk. Talán valamilyen bajtársiasság volt ez.

El kellett mondanom ezt a kis történetet, mert most is szükségünk van ilyen erőt adó mondatokra, hiszen manapság nagyon hasonló érzelmekkel teli kort élünk meg, mint az 53 évvel korábbi emberek. De nem történhet velünk semmi baj, ha itt belül tudjuk és érezzük, hogy bár „Csapataink harcban állnak”. De szívünk tiszta és a helyén van, akkor Isten segítségével mindent átvészelünk.

 

 Bizony ez is volt 1956.

Legutóbb szerkesztette - Placskó Lajos
Szerző Placskó Lajos 77 Írás
A Lajos nevet nem a szüleimtől, inkább a sorstól kaptam , hiszen egy véletlen elszólás volt az eredője. Ám, ha már kaptam, igyekszem becsülettel viselni. Tanítok. Két diplomával és egyre elkeseredettebben. Csak a gyerekek tiszta tekintete, az a pár felcsillanó szikra tart engem is ezen az önemésztő, őrült pályán, ami az én fajtám része. Közben vadul "pótcselekszem": írok prózát, verset, haikut, faragok fát, csontot, rajzolok és legújabban színészkedek - természetesen csak szűk körben, szigorúan amatőr módon. Három dologra vagyok büszke az életemben minden maradék nélkül és teljes csodálattal: a három lányomra.