Nagy Horváth Ilona : Szilánkok 2.

2009.09.12. Nagy Horváth Ilona Média, Vers 2

Nyomtatás

(meghallgatom)

Felém nyúlsz

Vágyat simítasz a számra

Nem hunyom le a szemem,

Látni akarlak

Holdfényes séta a folyosókon

Nem látsz és nem látok

Ébredj, ha mondom

Képzeljük csak a holdat

Múló árny a szíveden

Hol vagy

Kiáltod

S én feléd indulok vakon.

Hozzám hajolsz

Felnövünk hirtelen

Borzongás a tenyered alatt

szédülök

valami más

Te valami tiszta

szemedbe nézek

felsajdul az összes ilyen nézés

már nem fordulok vissza

tanullak

és tudni foglak

mindegy

ki, kit hord a tenyerén

szalad az idő

csak te meg én álltunk meg egy percre

légy bátor

ha azt mondod

szeretlek

én álmodni se merlek

az érintésen túl

csókba fulladt szavak

elemi kommunikáció

ösztönök ősi érve

egymásnak feszülő

sejtfalak szerelem-zenéje

végtelen zuhanás

indulok

viszlek

számban a neved

cirógat a szél, vágylak

semmi se olyan

mint régen

ereimben zúgsz

lüktető képzelet

űz hozzád

nem csapom el

mással az éhem

feltépem az ajtód

hát itt az igazad

igen, szép a megrágott

ceruzavég is

ha a tiéd

mégis toporognék még veled

zavarban, mint két kamasz

mert félek érted nyújtani

a kezem

a szó kevés

sóhajainkból fon koszorút

vörös hajába a hajnal

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Adminguru

Szerző Nagy Horváth Ilona 315 Írás

Bemutatkozó /DÉEMKÁ - Elágazások antológia/ Hozzávetőlegesen 2008-ban dezertált konyhaszolgálatos: Nagy Horváth Ilona. Precízebben: született Nagy Ilona, elálélt úgy száz évig, majd egy mérsékelten csendes lázadással újjászületett mint Nagy Horváth Ilona, amikor is klaviatúrt ragadva elkezdett önkifejezni vagy mi. Lőn forradalom, szabadságharc, szabadság… harc… Kívülről nézvést valami ilyesmi. Bentről bonyolultabb. Azt hiszem, leginkább mégis szabad vagyok. Egyedül magam határolom magam, ugyanúgy tartozom mindenkihez, ahogy senkihez. Nem hiszek sem a korban, sem a vérben, az emberekben hiszek, s ennél fogva semmiképp nem nekik, egyedül magamnak. Emberi természetem szerint ezért aztán magamhoz és a magaméihoz tartozom a legszilárdabb kötelékekkel, így ha finoman akarunk fogalmazni, márpedig egy antológia megtisztelő mezőnyű sűrűjében miért ne tennénk, kötődéseimből – egy sima, egy ordított… - nem jönne ki túl hosszú sál, még lustával szedve sem. No ezen rövid, mondhatni szűkre szabott sál fojtogatásában hörgöm, hajigálom, szerkesztem, álmodom, illesztem, jajgatom, bogozom, szaggatom össze írásaim, csapongó – fentebb cizelláltabb megfogalmazásban szabadnak aposztrofált – valómnak megfelelően mindenféle jármódban, ahogy épp a kedvem hozza, időmértékben, szabadlábon, szimultán, spontán és mindenhogy, azért a korty levegőért, amit ilyekor nyerek. Vezérelvem, hogy az embernek ne legyenek elvei, gondolatai legyenek. Katonagyerek voltam – szoktam még elmondani, látszólagos, de leginkább időszakos terminátorságom soványka magyarázataként, hiszen mikor még csak én tudtam, hogy vagyok, anyám, apám katonaként szolgálta a hazát. Suttyomban fogantam és állítottam össze magam belőlük, lett is meglepi: nem elég, hogy a testvéremnek csak féltestvére lettem, még csak nem is keresztelhettek Jóskának. Némi vállvonogatás után anyám nevét kaptam, meg a nővérem ruháit. Ilyesformán a már igen korán igen alacsony népszerűségi indexemre való tekintettel hamar természetes lett, hogy a fegyvert mindig, minden körülmények között fel kell venni, és nem tenni le, amíg egyvalaki is áll. Nagy meggyőződéssel szoktam bemutatkozó gyanánt lerángatni magamhoz József Attila sorait: „ s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz”, mert noha az őzet eleddig nem látta senki, jelentem, én hiszek az őzben. És bár a külvilág számára még ez is felfedezésre vár, mondhatni, titok: valójában királylány vagyok.

Tartalom másolása nem engedélyezett!

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30

Hasonló írások

Add 7torony Irodalmi Magazin to your Homescreen!