kisslaki : Farkas fehér, pillangós cipője

Történik 1907 körül, valahol a keleti határvidéken *

 

A faluvégi bognár fiát Bitó Farkasnak hívták. Az osztályban nem merték bántani. Na, nem éppen a neve miatt, hiszen védőszentje a bajor Wolfgang se volt egy díjbirkózó. Ez is szelíd volt az istenadta; hozzá képest még a galamb is csak egy kötekedő krakéler. Csupáncsak azért tartózkodtak tőle, mert az első nap Kalocsai viccből lekent neki egyet az osztályban. Erre ő rögvest elvágódott a padok közt, és csak hörgött a földön. Félelmetes volt látni, ahogy szegény veti magát ott a padlón, és a fennakadt szemeivel a semmibe mered. Mindannyian csak bénultan, félelemtől remegve álltunk.

Még jó, hogy éppen benézett az ablakon a piacos, özvegy Bödön Juli, aki éppen indulófélben volt a csirkéivel. Nagy hirtelen lehúzta réklijét, s lekapott a kordéjáról egy ruhával átkötött szárnyast, aki éppen — nem szívesen — piacra készült újgazdát keresni. Juli néni Farkas fejét oldalra fordította, hogy nehogy a torkába folyjék a nyála. Rögvest arrébb tolatta mellőle a padokat, és egyszerűen, minden ceremónia nélkül a gyógyerős csirkét a lábánál fogva meglóbálta, s néhányszor erősen megcsapkodta vele Farkas mellett a földet. Ezután a szárnyast a réklijébe csavarta, s úgy tette a puha batyut a kisgyerek feje alá. Betakarta Farkast egy gazdaggyerek kabátjával és hagyta, hogy csak rángassa szegény magát. — Ezt a gyógymódot még lány korában látta otthon. Ahogy ott nyugtató dalt zümmögött, a beteg lassan megcsitult; lélegzete is szabályosabb lett s szempillája sem remegett már úgy, mint ahogy a napba néző beteg naposcsibe szokott. A szárnyas is csendesedett, már a vartyogását sem lehetett hallani. — Biztos elfáradt a nagy orvoslásban.

Lassan a kis Bitó is magához tért, s nem is tudta, hogy mi történt vele. — Már a csirke sem, mert megdöglött.

Bödön néni meg azt bizonygatta, hogy az a szegény pára, kiszípta a nyavalyát a kisgyerekből. 

A tanító néni később azt mondta — miután elhalt a folyosón a csirkés káromkodása —, hogy kis barátunkat meg hagyjuk békén, mert beteg. Nota bene: Bödön Juli azért szitkozódott, mert Vendel igazgató úr nem akarta a csodacsirkét kifizetni, csak ha elhozza neki egy kantában, paprikásan. Ezek után már érthető, hogy kíméltük Farkast az osztályban. 

 

*

 

Ráadásul a barátom vézna is volt, s többnyire nálam is alacsonyabb. Azt még Juricsák karnagy úr is láthatta, mikor vasárnap egymás mellett álltunk a kórusban. De csak azért, mert akkor nagybátyám hétköznapi cipőjében álltam, ő meg csak úgy a bőrén, szabadon. Ezért irigyeltem, s szívesen cseréltem volna vele. De nevet nem. Nem hiszem, hogy Búzáshy tisztelendő úr keresztelte Farkasra. Evvel az erővel hívhatta volna akár Medvének is. — Bitó Medve — nem is rossz.   

 

Később kapott a barátom egy előkelő úri cipőt Kolompár nénitől, de csak azért, mert az ura a  munkácsi városházán és a beregvári kastélyban volt — na nem, mint vendég —, malterkeverő segéd. Már letelt neki a három hetes sihtája, és éppen a hazafelé tartó vasúthoz ballagott, mikor még kutyafuttában betért egy kevertre. Már előre örült az otthoni kútvíznek, amit majd az asszony a hátára dönt a vályúnál, hogy lemossa a gyógyszálló építkezésén rárakodott cementport. A restauráció mellett talált egy gyönyörű pár fehér félcipőt, fekete felsőrésszel, aminek két oldalán egy-egy fehér bőrlepke ücsörgött. Olyan szépek voltak, hogy az ember szinte várta, hogy mikor libbennek arrébb más virágra. Nagyon megörült neki Kolompár, mikor kibányászta a szemétből a krumplihéj és a rothadtkáposzta társaságából. De sajnos, kicsi volt az asszonynak. Azóta a kis Bitó a legszebb lábbeli tulajdonosa az iskolában. 

 

*

 

Özvegy Bödönné időközben megbékélt az igazgatóval, mert megkapta duplán a csirke árát, de csak estebéd után, mikor elhozta tőle az üres, tisztára mártogatott fazekat. Vendel úr, azért búcsúzáskor még hozzátette, hogy a csirke jó volt és a nokedli is kitűnő, de többet ne merje lábát az iskolájába betenni. Igaz ügyesen tette, amit tett a gyerekkel, de kár volt a csirkével az a hókuszpókusz. Az csak butítja a gyerekeket. Úgyis sok kuruzsló, vajákos csaló járkál itt a határvidéken a muszkák közelében, akik át- átjönnek és kiszedik a pénzt a betegek családjától.

 

*

 

Az özvegy nem sértődött meg, de azóta elkerülte az iskola környéket. Azt rebesgették a faluban, hogy az asszony tudott szemmel is verni, de hát mégsem akart az igazgatóval ujjat húzni.

 Az utóbbi időben gyakrabban járt át a bognármesterhez, a kisgyerek betegségéről beszélgetni. Elmesélte az özvegyembernek, hogy ő sajnos ismeri ezt a nyavalyát, és már kislánykorában látta az anyjától, hogy mit kell tenni. Bátyjának is ilyen rohamai voltak Az anyja futott fűhöz-fához, de nemhogy a doktorok, de még a javasasszonyok se tudtak segíteni. — Csak a csirkék fogytak az udvarról. Sánta Bözsi is hazavitt Sári pusztára három csirkét, csak azért, mert ráolvasta a gyerekre hogy „Elim, melim, relim” . — Pedig nagyon híres gyógyító volt. Olyannyira, hogy többször is ült a tömlöcben. Már éppen a hízójuk is egy neves igazlátó-varázslóhoz csomagolt Kassára, mikor elutazása előtti napon, a bátyó nem jött meg az erdőből, ahová gombászni indult. Harmadnapra hozták haza a favágók. Még áldották is a szerencsét, hogy az állatok nem kezdték ki a testet. A halottkém sapkát levéve csak annyit mondott az anyjának, hogy megsérült, mert a nyelve… —, de aztán csak legyintett. 

 

 

 

Befejezés hamarosan következik

 

Legutóbbi módosítás: 2009.09.25. @ 17:32 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de