Szalai Zsuzsanna írása
Végre egy könyv, ami nem akar földhöz vágni, meghökkenteni, zavarba hozni, provokálni. Végre egy könyv távol a hatásvadászattól, a szenzációhajhászattól és a polgárpukkasztástól. Végre egy könyv, ami ízléses, halk szavú, finom, elegáns, okos, és f?leg: szép. Jaume Cabré olyan könyvet írt, melyet gyönyör?ség olvasni.
Mi lehet a titka? Hiszen a téma nem újdonság: egyházi témájú könyvet sokat láttunk már, és Dan Brown berobbanása óta újra nagy divatja van az efféle olvasmányoknak. A borítóról Umberto Eco A rózsa neve cím? regénye juthat eszünkbe – vagy az abból készült film –, a fülszöveget olvasva pedig Diderot Apácája. Ez utóbbira kísértetiesen hasonlít Cabré könyvének története – a szigorú zárdában egymáshoz túl közel kerül? fiatal apácák szenvedése –, ám az ábrázolásmód, az írói technikák és a perspektíva egészen más m?vet eredményeznek. A két novícia érzelmei és egymáshoz f?z?d? kapcsolata teljesen a háttérbe szorul, és csupán a különféle szerepl?k szemszögéb?l ábrázolva körvonalazódik. Maguk a történtek csak ugródeszkaként szolgálnak az okok és következmények bemutatásához, illetve az egyházi rend különféle szerepl?inek jellemzéséhez. A kolostor oldalán elavultságot, bigottságot és könyörtelenséget találunk, mindez pedig az apátn? személyében testesül meg. Ugyanakkor az egyházi hatalmat a korrupció és a világi érdekek – mint a pénz és a befolyás – hajhászása jellemzi, a püspök alakján keresztül.
Mindeközben végignézzük Junoy barát, a b?nbaknak kikiáltott gyóntatópap meghurcoltatását is, és belülr?l ábrázolva látjuk az egyszer? pap bels? vívódását, vallási kételyeit, er?tlen, bizonytalan lázadását, majd beletör?dését, végs? megadását. Az ? figurája a kegyelem, emberség és haladás, ugyanakkor a gyengeség és tehetetlenség olvasztótégelye, mely magában foglalja a m?vészet, a zene iránti olthatatlan szenvedélyt is. Junoy barát érzékenysége, beleérz? képessége zeneszeretetében és zenei tehetségében tükröz?dik. Személyében összeütközésbe kerül két szenvedély: zene és hit, m?vészet és vallás, és mikor a vallás már nem nyújt számára vigaszt, a zenébe – vagy inkább a zene emlékébe – menekül.
Ám nem annyira valláskritika ez, hanem sokkal inkább a keresztény egyház kritikája. Egyfel?l az egyház merevségét, megújulásra képtelenségét és lélektelenségét, másfel?l hatalmi harcait kritizálja. A történetben nem kerül pont az i-re, nem derül ki, mi lesz Clara n?vér vagy Junoy barát sorsa. Az viszont biztos, hogy a Rápita kolostor lassan elnéptelenedik, kihal, ahogy Margarida n?vér hosszú élete is lassan elenyészik – mint Ursuláé a Száz év magányban –, az egyházi gépezet viszont zavartalanul forog tovább: Maurici püspök gy?zedelmeskedik, a botrány nem hátráltatja el?menetelét, eléri célját, bíboros lesz bel?le.
Ezek alapján azt hihetnénk, valamiféle tézisregényr?l van szó, de a kifinomult írói technika megakadályozza a szöveg sematizálódását. A történet nem kronológiai sorrendben kerül az olvasó elé, hanem az in medias res kezdés után különféle szerepl?k perspektívájából, különböz? id?pontokban kerül bemutatásra, és a mozaikdarabok csak lassan alkotnak egységes képet. Három kiemelked?en fontos és gyakori perspektívát találunk: Maurici püspökét, Junoy barátét, és Dorotea apátn?ét. ?k hárman háromféle egyházi rangot és magatartást képviselnek. Cabré a latin-amerikai boom kedvelt eszközét, a szabad függ? beszédet alkalmazza: a beszélgetésekben átcsúszik az egyik beszél? hangja a másikéba, a kimondott szavak keverednek a néma gondolatokkal. Mindez töredezetté, zavarossá teszi a szöveget, az olvasó kapkodja a fejét, akár a hangzavarban, és az ? szellemi feladata rendet rakni a szétszórt információk között. Ez persze nem újdonság, a boom szerz?inek többsége már nem is él, ugyanakkor kevés mai szerz? van, aki sikeresen alkalmazná a nagy el?dök technikáit. Másfel?l, létezik manapság egy ellentétes tendencia, valamiféle gesztus a könnyebben olvasható irodalom felé, melynek szerz?i nem is akarják használni ezeket az eszközöket. Cabré regényében viszont szépen kivitelezett, az egész m?vön végigvezetett polifóniát találunk, melyben a szubjektív hangok sokasága egyfajta objektivitást eredményez, ami megmenti a m?vet az egyoldalúságtól. Nem mondom, hogy nem érezni némi elfogultságot Junoy barát álláspontja iránt, vagy együttérzést a két novícia irányában, de a püspök és az apátn? gondolatvilága is belülr?l van ábrázolva, így az ? indokaik is érthet?ek, az ? néz?pontjuk is átélhet?.
A könyv töredezettségét Cabré az említett írói technikán kívül azzal is fokozza, hogy er?sen tagolja a szöveget, hét nagy részre osztva azt, amiket további alfejezetekre bont. Minden rész elején bibliai idézeteket olvashatunk, majd a kolostor szabályzatából ismerhetünk meg részleteket. Ezek a hozzáadott szövegek kívülr?l értelmezik újra a szövegtörzset, méghozzá el?re befolyásolva a m? befogadását. További addicionális szöveg a regény legelején található bevezet?, melyben az új püspök, Maurici utódja menteget?zik a szöveg igazságtartalmával kapcsolatban. Ez a technika eltávolítja a szöveget az írótól, talált kéziratnak állítva be azt regény helyett – ?srégi módszer ez, amit Cervantes csodálói el?szeretettel használnak. Egyúttal ambivalenciát eredményez a szöveg igazságtartalmával kapcsolatban: egy fiktív regényt?l nem várunk igazságot, egy kézirattól igen, ugyanakkor pont ezt az igazságtartalmat akarja cáfolni a bevezet?. Mindez természetesen ironikus játék az olvasó elvárásaival és korábbi irodalmi ismereteivel.
Összefoglalásként csak annyit: láthattuk, hogy technikás, okos, m?velt írásról van szó, csodaszép nyelvezettel, amit élvezet olvasni. Ezért külön dicséret illeti a fordítót, Tomcsányi Zsuzsannát: nemcsak meg?rizte a m? egységét a töredezettségben, hanem Jaume Cabré kifinomult irodalmi nyelvét is sikerült magyarra ültetnie. Igazi irodalmi élmény ez, mindenkinek ajánlom.
Forrás:
prae.hu – SZALAI ZSUZSANNA
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva