Kutam káváján életem
Velem szorong a félelem
Nem látni alját, oly sötét,
de érzem h?s lehelletét
Könyörg’ az életösztönöm –
„Csalárd halál, mi rádköszön!”
kapaszkodom hát énbelém,
s egy int? ujj mutat felém…
„Ne add fel így – legyen hited!
Ne dobd el önként életed!”
S tudom – ha szólít majd az Úr,
reám a fények fénye hull!
