Rózsa Ibolya : Az ördög éjszakai násztánca

Felmenni, vagy lejönni a lépcsőn, csak helyzet kérdése, akik éjszaka itt jártak, reggelre eltűntek…A piros halak azért próbálnak feljutni a szinteken…

 

 

egyedül a magányos szeretet

elhagyatott szigetén

magamban az időtlen jelennel

megküzdhetetlenül a múltból a

jövő felé

csontszegényen a magánnyal

zöld szemeimmel vívódom

tükörképemmel

babakrémmel bájolom aszfaltos

arcom

értelmetlen az űr távolról

fájdalmas a barátság, mert

ritka

színes karikák táncolnak

álmaimban

kerek csókoktól aléltan

hempergek sárban, ganéban

hajamba költözött a vad

gonoszság

kócokban táncot jár az

ördög maga

hitvese a tunyaság, a kosz

éjszaka vigadnak, agyam

hasogatják

/a halálra gondolni nem szabad/

reggelre eltűnnek,

mintha álom lenne

az egész földi ütközet,

mint életem,

                                                                          a tohonya, lusta mozdulat

 

Legutóbbi módosítás: 2009.08.14. @ 13:30 :: Rózsa Ibolya
Szerző Rózsa Ibolya 113 Írás
Előbb a part fogyott el, aztán az éj, aztán az üresség s ami eztán volt, ott kezdődött. /Weöres Sándor/