Magyar Csaba : Kétely

 

Talán a mozdulatától ébredtem fel, talán megéreztem, hogy figyel. Közvetlen közelr?l, tágra nyílt pupillával, kissé riadtan fürkészte a vonásaimat, mint egy nyomozó a b?ntett színhelyét, véletlenül hátra maradt, árulkodó jelek után kutatva. Akárha attól tartana, a következ? pillanatban akaratlanul felfedi valódi arcom, egy idegen ismeretlen arcát.

Úgy tekintett rám, t?n?dve és zavartan, mint a polc mélyér?l el?kotort régi fényképre, mely egyetlen véglegesen kifeszített pillanatba s?rít bizonyosságot és a lehetett volna félelmetes igazságát. Melyen bár minden részlet pontos, mégis érvényét veszítette.

Láttam a kérdést a hajnallal felfényl? szemében. Hallgattam, mintha rajtakapott volna valamin. Elfogott a szorongás. Felegyenesedtem az ágyban.

– Még csak dereng – mormogtam, és elnéztem ferdén az utcalámpák és a tet?k között, amerre a távolban az autóutat sejtettem, s egyszerre úgy t?nt, simábban pereg az id?.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.