H.Pulai Éva : Bródy János: A rasszizmus nem men?

ââ?¬Å¾Mindenki tehet valamit a normális gondolkodás érdekében, a Zene a rasszizmus ellen címmel megrendezett koncert a társadalom immunrendszerének felébresztése érdekében tehet fontos lépéstââ?¬Â – hangsúlyozta Bródy János.

 

Bródy János mellett Jamie Winchester és Prieger Zsolt beszélt a rasszizmusról és a zene erejér?l a Sziget fesztivál keddi, nulladik napján.

Bródy János úgy vélte: ha sok ismert és sikeres m?vész együtt áll ki egy ügy mellett, azt sokan tekintik maguk számára példa érték?nek. 

 

“A mai megakoncert kifejezi, hogy a rasszizmus nem men? Európában. Nem jó, ha Magyarország olyan képet mutat magáról a világnak, amiben rasszisták, neonyilasok, nácik menetelnek az utcákon, mert akkor azt gondolják külföldön, hogy az egész ország ilyen” – fejtette ki a zenész. 

 

Megemlítette, hogy más társadalmak szükségesnek tartják a világ tudomására hozni, hogy a rasszisták egyéni ?rültek, amilyenek mindenhol vannak, de a többség nem ilyen. “Magyarországon még nem érzik az emberek, hogy ezt ki kell mondani” – fogalmazott. Bródy kitért arra, hogy a Zene a rasszizmus elleni napot már régebben eltervezték, az utóbbi hetek történései pedig tragikusan feler?sítették a kezdeményezés jelent?ségét.

“Elég nagy baj van egy olyan országban, ahol valakit ellenségnek lehet tekinteni csak azért, mert a származása vagy a b?rszíne ellenszenves, s?t, meg lehet ölni” – szögezte le a zenész. 

 

Annak kapcsán, hogy a keddi 10 órás koncert els? fellép?je, az FG-4 két tételt eljátszott az Illés 1971-es Human Rights lemezér?l, Bródy János elmondta: jól esett számára, hogy emlékeznek arra, egykor Magyarországon volt egy együttes, amelyik már 1970-ben egy oratóriumot írt az emberi jogok egyetemes nyilatkozatáról. Hozzátette: a mai napig kívülr?l tudja az emberi jogok egyetemes nyilatkozata preambulumát és els? paragrafusát. 

 

“Az egyezmény ma is rendkívül fontos, hogy tudjuk: a XX. század szörny? tragédiái után az ENSZ meg tudott állapodni valamilyen alaptörvénykezési irányvonalban, amelybe semmiképpen nem fér bele a rasszizmus” – hangsúlyozta Bródy János.
A Nagy-Britanniában született Jamie Winchester húsz éve él Budapesten. Mint elmondta, Észak-Írországban, Belfast mellett született a hetvenes évek elején, amikor a legnagyobb volt az ellentét a katolikusok és a protestánsok között, atrocitás ennek ellenére soha nem érte. 

 

 

“Amikor Magyarországra jöttem, akkor azt tapasztaltam, hogy itt az emberek nagyon nyitottak, és ezt a nyitottságot, toleranciát húsz éve élvezem. A negatív jelenségek ellenére változatlanul hiszek a kollektív tudatban: azzal, hogy ez a rasszizmusellenes rendezvény létrejött, láthatóan mindenki kiáll egy dolog mellett. Nem hiszünk a rasszizmusban, nem értünk vele egyet” – szögezte le a gitáros. Jamie Winchester szerint a Szigeten összegy?l? közös energiával el?re lehet lépni a rasszizmus visszaszorításában. Hozzátette: ha ezt a zenén keresztül lehet elérni, már megérte. 

 

Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója  elmondta: zenekara immár tizenhat éve “követ el kisebb-nagyobb dolgokat”, demonstratív kiállásokat és egyéb megnyilvánulásokat a normális magyarországi gondolkodás érdekében.

“Jelenlétünkkel demonstrálunk egy ügy mellett, hiszen az antirasszizmus pályánk kezdete óta nagyon fontos számunkra. Sajnos ez most be van ágyazva egy aktuálpolitikai közegbe. Nekünk a Jobbik által képviselt széls?jobboldali törekvések legalább annyira elutasítandók, mint azok a baloldalinak vagy liberálisnak álcázott politikai aktusok, amelyek ide vezettek” – hangsúlyozta az elektronikus zene egyik hazai élcsapatának vezet?je. 

 

 

 

Hozzátette: “a kormányzat évek óta tartó, +minden bokorban náci van+ kommunikációja el? is hívta a nácikat”. Prieger Zsolt úgy vélte, hogy az utcákon grasszáló, er?szakot elkövet? emberekben inkább frusztráció, egy teljes beleszomorodás, majd abból jöv? agresszió van, mintsem komoly csatlakozás széls?jobbos ideológiákhoz. 

 

“Ez sokkal inkább egy gazdasági válságból jött frusztráció és ellenségkép keresés, mint megfontolt náci alapvetés. Ugyanennyi er?vel nagyon szívesen részt vennénk egy olyan nulladik napon is, ahol mondjuk az emberek fejének sárba nyomása, a teljes elszegényedés, vagy az egész ország lumpenproletárrá tétele ellen lehet tiltakozni” – jegyezte meg. 

 

A Zene a rasszizmus ellen koncertnap során a m?sorvezet? Novák Péter a fellép?k közötti id?kben cikkelyr?l cikkelyre felolvasta az emberi jogok 1948-ban keletkezett egyetemes nyilatkozatát. A köztes id?kben nemzetközi sztároknak a budapesti rendezvényre küldött videóüzeneteit játszották be; a rasszizmus ellen többek között Suzanne Vega és az Earth, Wind and Fire is felemelte a szavát és hangsúlyozta a zene erejét az összefogásban. 

 

http://www.youtube.com/watch?v=edQvFPbDylE

 

Forrás: Kultúrpart – MTI

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1142 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva