Szulimán Eleonóra : A sor

Egy novellapályázatra írtam. Sajnos “nem nyert hangszórót”.*

 

 

Hosszú sor állt a pénztárnál. A fiatal, csinos eladó hölgy rendkívüli gyorsasággal regisztrálta, majd pakolta tovább a pulton az árukat. A vevő nem győzte visszarakni a bevásárló kosarába a portékákat. Hiába, az eladó fürgébb volt nála. A sor közepén két idősebb nő méltatlankodott:

    — Ezt a várakozást nem lehet kibírni. A másik két pénztárnál nincs senki. Nem lehetne oda is beállítani valakit? — zsörtölődött a magasabb, szikárabb. A másik nyugtatgatta.

    — Ráérünk, nem? A kutya sem vár otthon bennünket.

    Jólöltözöttek voltak. Látszott rajtuk, hogy nem máról-holnapra élnek. Külsejük szépen ápolt, rendezett volt. A magasabb festett sötétszőke hajú, az alacsonyabb kicsit őszes, molett. Valószínű, hogy nem éri már őket annyi stressz a hétköznapokon, mint a sorban állók közül a fiatalabbakat. Azok nem is nézték jó szemmel a két idősödő hölgy háborgását, hiszen zavart mindenkit. A várakozás minden sorbanállónak teher volt, de mindenki másképp élte meg.

    Egy fiatal házaspár, két kisgyerekkel, a sor vége felé várakozott. A kisebb gyerek, egy szőke, másféléves fiúcska a bevásárlókosárban ült, és egy péksüteményekkel teli zacskót rakosgatott egyik helyről a másikra. Nagyon belemélyedt ebbe a foglalatosságba. A kiflik, zsemlék egymás után potyogtak ki a zacskóból. Nem győzte visszarakosgatni azokat. őt nem érdekelte, hogy mi zajlik körülötte. A szülők hagyták a kisembert ténykedni, így legalább nem nyűglődött. A bátyja már türelmetlenebbül viselkedett. Kérdéseivel hol anyját, hol apját rohamozta meg. Nem apadt ki belőlük, egyik kérdés követte a másikat. Amire tudott, az anyuka felelt, amire nem, az többször is elhangzott. A fiúcska nem is kapott mindegyikre feleletet. Az utánuk állók is válaszolgattak néha. Mire képes egy kisgyerek! Ismeretlen embereket ismertet össze egymással, csupa jó szándékkal.

    Közben a sor kicsit haladt előre. Az idősebb generáció két hölgytagja is megnyugodott. Belemélyedtek egy nagyon fontos eszmecserébe. Egy közös férfiismerősük új barátnője került beszélgetésük középpontjába. Kivesézték keresztbe-hosszába. Ez jó témának ígérkezett, mert már láthatóan alig zavarta a sorbanállás őket. A szóban forgó barátnő, ha van telepátia, akkor most nagyon szenvedhetett, mert a két hölgy jó sokáig elemezte őt.

    Telt az idő, nőtt a sor… Lassan haladt előre.

    Váratlanul három tizenéves srác, kezükben egy-egy doboz sörrel és energiaitallal, előretúródtak, félrenyomva a sorban állókat. Az élen érkező hangosan, erélyesen mondta az előre betanult szöveget, miközben roppant gyorsasággal, hol oldalazva, hol szökdelve átküzdötte magát a soron, emberről emberre. 

    — Elnézést. Ne haragudjon. Megengedi? Bocsánat. Nagyon kell sietnünk. Vár kinn a taxi. Pár percünk van csak. Ugye megengedik?

    A sorban állók meglepett arccal, de engedelmesen utat engedtek a három suhancnak. Villámgyorsan zajlottak az események. Szinte fel sem ocsúdtak az emberek, ők hárman már a pénztárnál fizettek, s a következő pillanatban a kijárati ajtó felé siettek.

    — Na látod! Ezek a furfangos kölykök jól megoldották a helyzetet! — mondta a magasabb, szikár. Mi meg itt állunk még mindig, s nézünk, mint bálám szamara. Szólhattunk volna, hogy álljanak meg. Mondhattuk volna nekik, hogy miféle viselkedés ez.

   — De nem szóltunk. Most már eső után köpönyeg — bölcselkedett a molettebb.

   — Nagy baj ez, hölgyeim — szólt hozzájuk egy öltönyös férfi. — Nem az, hogy előretolakodtak. Ez csak a kisebbik gond. Ez neveletlenség, pimaszság részükről. Látták mi volt a kezükben? Sör és energiaital. Mit gondolnak, meddig mennek ezzel? Attól tartok, ahogy kiteszik a lábukat a boltból, megisszák.

    — Lehet, hogy igaza van, uram — válaszolt a magasabb, szikár.

    — Bár ne lenne igazam. Én örülnék a legjobban. Nekem is van egy hasonló korú fiam. Igaz, én úgy tudom, hogy ő csak hétvégeken, a bulikban iszik. Hát, ki tudja? Ha ilyet látok, kicsit elbizonytalanodom.

    Ekkor nagy nyüzsgés támadt a sorbanállók között. Kinyitották a szomszédos pénztárgépet. Az élelmesebbek, akik hamarabb észrevették, már indultak is. Nem volt túl nagy tolongás, de ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki szeretett volna elsőként odaérni.

    — Legyenek szívesek a kisgyerekes szülőket előre engedni! — szólt valahonnan egy rekedtes hang.

    Mindenki kereste, hogy honnan szólt a kérés, de jó ideig nem jöttek rá. Nem a szomszédos pénztárgépnél dolgozó bolti eladó volt, nem is az öltönyös úr, nem a két idősebb hölgy. Ki lehetett? Kereste mindenki, honnan jött a hang. A sor végén állt egy ősz hajú, hajlott hátú, nyűtt kabátos öregember. Alig bírt menni. Botjával a fiatal pár felé mutatott, s még egyszer szólt: — őket, igen, őket engedjék előre, hölgyeim és uraim! Gondolom, ez Önöknek is természeteső

    Úgy tűnt, ebben a pillanatban egyedül neki volt helyén az esze és a szíve. Meglepetten nézett mindenki az idős emberre, aki már csak csoszogva haladt előre.

    A sorbanállók előre engedték a két kisgyerekkel várakozó fiatal szülőket, s közben mondogatták, hogy persze, csak tessék, csak tessék előre menni, épp szólni akartak, már gondoltak ők is rá korábban, a bácsi megelőzte őket. A fiatal anyuka és apuka nagy tisztelettel megköszönte a sor végén álló ősz hajú öregembernek, de nem fogadták el tőle ezt az előzékenységet.

    — Szó sem lehet róla — szólt az apuka. — Csak ön után uram! Nagy szégyen lenne, ha önt itt hagynánk a sor végén.

    — Köszönöm. Én ráérek. Addig is melegben vagyok. Türelmem is van. Az idő meg… Nekem már mindegy, hol telik el — köszönte meg az ősz hajú öregember a figyelmességet.

    Most már a sorbanállók közül mások is felkarolták az öreget, s nem engedték, hogy a sor végén maradjon.

    — Ha ezt nem látom a saját szememmel, akkor nem is hiszem el, hogy manapság ilyen megtörténhet — mondta a magasabb, szikárabb.

    — Én sem — válaszolt a molettebb, miközben a vásárolt árukat pakolták. Majd egymásba karoltak, s lassú lépésekkel kisétáltak a boltból.

Legutóbbi módosítás: 2009.07.12. @ 15:19 :: Szulimán Eleonóra
Szerző Szulimán Eleonóra 162 Írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton." - Inuit eszkimó asszony