Sarkára állt a világ: rendet akar. S én engedem hagy kutassa át az életnek kérgesült zugát. Találjon embert végre bennem. Marokra fogott tegnapok szorongnak nyirkos kezemben. Kimondani sürget búcsúszót Apám, kit rég eltemettem. Szüntelen görcsökkel üljük az elválás végtelen torát, én az élet vizét iszom – ? a halál híg borát. De ma nincs gyáva hang és az álmokat felismerem. Vállamról csúsztatom árva gyászruhám, színek szaladnak végig testemen. Boldogra sírt csillagszememre szeret? pírral hajol az alkony. Rendet akar a világ. Amíg alszom, talán megteszi. És nem engedi újra: ha mégis összed?l – én kilássak alóla .
Legutóbbi módosítás: 2009.07.30. @ 14:07 :: Szécsényi Barbara