Nagyajtai Kovács Zsolt : A tanulság

Ahhoz, hogy Levon Jenő élete nagy tanulságát levonhassa, előbb sok kis, apró tanulságot kellett levonnia az életéből.*

 

 

 

 

Levon Jenő levonta élete nagy tanulságát.

 

Ahhoz, hogy Levon Jenő élete nagy tanulságát levonhassa, előbb sok kis, apró tanulságot kellett levonnia az életéből, mely sok kis, apró tanulságot összegezve végül kialakíthatta az egyetlen, igazi, nagy tanulságot. Mindezt azonban képtelen volt egymástól különválasztani, mert rájött, hogy az élete egyetlen, igazi, nagy tanulságát a kutya sem értené meg anélkül, hogy a rengeteg kis, apró, de mégiscsak tanulságnak nevezhető tanulságot ne ismerje, mi több, a kutyát sem érdekelné az ő életének egyetlen, igazi nagy tanulsága.

Levon Jenő igyekezett úgy helyezkedni a foteljában, hogy — ha, mondjuk, félhomály lenne — az ő sziluettjét a felületes szemlélő akár össze is keverhesse egy bizonyos Rodin nevű szoboralkotó ember Gondolkodó című figurájával. E törekvésében nem is az zavarta Levon Jenőt, hogy hónapok óta egyedül élt kicsi szobácskájában, ahol a fehér denevér sem nézett rá soha, ennélfogva senki őt össze nem keverhette az említett szobrász említett művének modelljével. Sokkal inkább az bosszantotta, hogy a fotelban ülve nem tudta azt a pózt utánozni, amellyel hűen vissza tudta volna adni a szoboralak testhelyzetét. Hogy az illúzió mégis meglegyen, kiment a konyhába, onnan bevitt a szobájába egy stokit, és azon elhelyezkedve úgy érezhette végre, hogy ő így már egy teljesen élethű gondolkodó. Ennek tudata mérhetetlen elégedettséggel töltötte el.

Levon Jenő élete sok kis, apró tanulságait összegezve, végső konklúzióként a következő veretes igazságot fogalmazta meg: Soha nem szabad fülig szerelmesnek lenned. Ha mégis szerelmes lennél, elég, ha a talpadtól csak a derekadig terjed el benned ez az érzés.

Beláthatjuk, hogy Levon Jenő ilyetég felfogása a szerelemről több szempontból sem lehet helytálló, továbbá azt is, hogy szegény gondolkodó barátunk nem lehetett túl sűrűn boldog eddigi életében. Emiatt tehát indokoltnak kell elfogadnunk Levon Jenő azon okoskodását, miszerint a sok, apró okoskodást is meg kell ismernünk ahhoz, hogy azt a  bizonyos egy nagyot megismerjük.

Mindenekelőtt fárasztónak tartotta az élethű pozitúra megtartását, ráadásként zsibbadni érezte a jobb alkarját és kézfejét, melyet ökölbe szorítva tartott, és amelyen támasztotta rengeteg okos fejét. Ezért kicserélte a támasztékot a bal karjára, különben sem emlékezett, hogy az eredeti mű hogyan néz ki fejtámasztás szempontjából. Azt gondolta, hogy pici csalással nem sért senkit, nem is beszélve arról, hogy meglehet, most az igazi az igazi.

Levon Jenő az életében nem volt túl sokszor szerelmes, de amikor szerelmes volt, akkor aztán tetőtől talpig, mindent beleadva, teljes szívével szerelmes tudott lenni. Megpróbálta pontosan összeszámolni a szerelmes eseteit, de ötvenháromnál abbahagyta, mert rájött, hogy egyrészt még a felénél sem tart, másrészt pedig ezek nem is voltak igazi szerelmek. Az esetek döntő többségében a szerelem egyoldalú volt természetesen, szerelme alanyai rendszerint keresztülnéztek rajta, de ha mégsem, mert valaki ránézett Levon Jenőre, akkor az illető nagyon gyorsan sarkon fordult, és sietős léptekkel az ellenkező irányba távozott, mint amerre Jenő szerette volna. Ennek alapján született meg Levon Jenő első kis, apró tanulsága a szerelemre vonatkozóan: Életedben elég, ha egyszer szerelmes vagy. Az is tud sok lenni. Aztán az jutott az eszébe, hogy egynél azért nem kellene megállni tán, és ha módosítja, hogy csak elég azt deréktól lefelé, akkor máris tett egy lépést a nagy tanulság levonása felé.

Érezte, hogy ez a tan sántít egy picit más szempontból is, ezért tehát újra módosítani igyekezett azt. A módosításhoz először is bevallotta magának, hogy életében négyszer volt szerelmes, a négy esetből a negyedik — mit cifrázza — még ma is tart. Ennek az volt a hátránya, hogy a nemrégen még lángoló szerelem mára szintén egyoldalúvá vált, emiatt tehette volna tehát Jenő akár múltidőbe is az egészet. Ám úgy gondolta, mégsem teheti, mert akkor ez is csak olyan lenne, mint a többi, Jenő azonban tudta, hogy Malvinka az igazi… Azt viszont, ha búsulva is, de tudomásul vette, hogy Malvinka sem a régi már, de feledni őt nem tudta. Élete első három szerelme, különféle okok miatt, hamar kiadta Jenő útját, merthogy barátunknak volt néhány rigolyája. Szeretett órákig fejen állni, ezt sokszor megtette akkor is, amikor más helyeken, más párok éppen nem a fejenállásnak, hanem a tevékeny szerelem gyakorlásának látták elérkezni az idejét. Ismeretlen okból szerette az újságot hangosan felolvasni, ezt is gyakran művelte, általában fejenállás helyett. Amikor azonban fejenállva hangosan felolvasta az aznapi politikai vezércikket, mindezt akkor, amikor éppen hevesen tettlegelnie kellett volna a szerelmet, akkor a hölgyek rögtön futva menekültek Levon Jenő amúgy sem éppen szorosan záródó karjaiból, vagy az elől. Malvinka volt még a legtovább toleráns e kissé rendhagyó viselkedéssel szemben, de aztán nála is betelt a pohár. Levon Jenő pedig újra csak módosíthatta nagy tanulságát, az új szólam ekképpen hangzott: Szerelem nélkül nem sokat ér az élet. De legalább élhető.

Így történt, hogy Levon Jenő leszámolt a szerelembe, mint érzésbe fülig történő beleesési eseteivel, és hébe-hóba, alkalmi ismerősökkel, ha elment egy-egy óra hosszára sajátságos szerelmi életet gyakorolni. Tette ezt egészen addig, míg egy szép napon nem találkozott Fejenjó Katinkával, aki arról volt híres a szerelem tettlegességét nagy szorgalommal gyakorló férfinép között, hogy szeret a szerelem cselekvése közben előszeretettel fejenállni, és közben elvárja, hogy az őt szerető férfiú politikai vezércikket, de minimum a bulvároldalt hangosan olvassa fel neki. Ezért a férfinép Fejenjó Katinkát messzire elkerülte, de nem tette ezt Jenő, aki egy szép napon, egy bulvárújság és egy politikai napilap lapjait gyürkészve, töredelmesen bevallotta Katinkának, hogy egész eddigi életében Katinkára várt, és illő tisztelettel kéri, legyen az ő hites szeretője.

Levon Jenő a továbbiakban boldogan élt — és tán él még ma is — Fejenjó Katinkával, fülig szerelemben, és nem is jutott eszébe azóta sem, valószínűleg pedig nem fog a jövőben sem semmiféle tanulságot semmiből levonni. 

 

  

 

Legutóbb szerkesztette - Nagyajtai Kovács Zsolt
Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 Írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest