Kőmüves Klára : Koldusvers

 

 

 

Akár a meg sem született gyermek,

aki soha nem látta a fényt,

borult a tervem dugába végleg,

mielőtt kicsit élt volna még.

Áldoztál értem és áldoztam én is,

nyelvem hegyén még érzem ízedet.

Eldobtam érted minden rímemet,

hogy érts,

s most jó lenne minden régi ócskaság,

mit eltékozoltam annyi nap,

hiába spóroltál, hiába gyűjtöttél

          szegény vagy.

Szegény vagy ott, ahol kincsekbe botlasz

valahányszor pillantást cserélsz.

Szegény vagy gazdagságod reggelén.

Szegény ebéded, mihaszna munkád,

futsz az értelmetlen délután után,

és este hívsz, hogy megcsillantsd,

mi régen elkopott, de én már tudom

          nagyon szegény vagy.

Szegény a szíved, ha nem tud már szeretni.

Szegény a lelked is, ha nem bánt az, mi fáj.

Szegény a tested, mi nem bír már ölelni,

szegény a szó, a fül s a száj.

Én a koldust mindig felsegítem,

nála csillan zsebkiűzte pénzem.

Övé a számtól megvont étel,

s palackban ott a víz,

övé a só és hozzá folyik a méz.

          Szegény,

engedd, hogy felsegítselek!

          Nagyon szegény,

akard, hogy ágyad bontsam én!

          Koldus,

szeress ma gazdagon belém!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 610 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))