Horváth István : ÚTON

és

lassan elfogynak

a kereszteződések

s az út

ösvénnyé csapássá

majd egyetlen

lábnyommá apad

a kiszűrődő fényben

visszanézek

a fölhangosodott

szívdobogásban

ponttá zsugorodnak

a messzeségek

vajon

lesz-e bátorságom

hogy bekopogjak

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.07.06. @ 13:24 :: Horváth István

Szerző Horváth István 125 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.