Molnár Zsolt : Szigetem

Kilencszázhuszonhat júniusban felnézett az ember

És a vörös térdzoknik álsz?zei felszopták az ingatag jelent,

Ó drága Peter! – ha ismét elmondanád a klasszikus irodalom,

A keleti filozófia, és a csodálatos benzedrin fényében megvilágult

Utópiáik és ideológiák homoszexuális viszonyát és lényegét.

Tán Alen szégyentelen falosza viselné a maga fényén fürösztött,

Biomedicinista kutatóorvosok aggszüzeinek véres köntösét,

 

Kilencszázöt áprilisban eszmélt egy eszméletlen,

Magát nem mérte senkihez,

Mert mérhetetlen,

 

Úgy halok meg,

Hogy nem születtem,

Bántottak és sosem szóltam,

Csak szerelem,

Se rokon, se barát,

Sosem voltam,

Ismertem Istent,

És a fiát,

Éreztem, mit érezhetsz.

Életet és halált,

Tudom a szó parlaggyökerét,

A nagybeteg izzadt köpenyét,

A dilettáns minimalizált versgyökét,

Páros és ragrímeket,

Pellengért és a dics?ség szózathimnuszát,

Ginsberget és József Attilát,

Hogy meghalni, muszáj,

Hogy az ember, embernek farkasa,

Hogy viszály a politika,

És izgatott végbelén meg nem ül az intrika,

 

Nem tudok tovább így élni,

Drága flóra és fauna,

?srobbanást megcsiholó Mennyei Atya,

Talán egy álmatlan éjjelen,

Anyám melleit képzelem,

Szállni jó végtelen,

A mélységet vonzó

Szigetem.

 

Legutóbb szerkesztette - Molnár Zsolt
Szerző Molnár Zsolt 0 Írás
Bonyhádi bohèm, - tollforgató. A 80-as èvekből itt felejtett valaki.