Egyik cigir?l a másikra gyújtva, mint egy láncdohányos, újra meg újra
fújom a füstöt úgy éjfél küszöbén tág pupillákkal egy sör ölelésén.
Kesernyés s?rhabon ujjaimmal játszom, alakod, lelked azon formálom,
tudatom tiszta, és mégis megiszlak, a pohár alján is téged kutatlak.
Ízlellek, kóstollak, megiszlak százszor, asztal és gondolat szinte már táncol,
bilincsbe verve, szaggatva, reszketve, várom a hajnalt töprengve, merengve.
Morzsák szaladgálnak, nevetve gurulnak, földön megpihenve kéjesen nyújtóznak,
idéznek ?k is, hisz nem feledhetnek, kihült vánkosoddal harsányan perelnek.
Üt az óra, szaladnak a percek, tovat?n? álmok, lassan szédelegnek,
a hajnal rám kacsint csalfa reményt keltve, vigyorog szemembe nyelvét kiöltve.
A kakas tör, zúz csendet, harsányan üvölti: a láncvégi csikket adjam csak neki,
nem adom, elteszem, hisz kellhet még neki, talán most ?rülten ? is ezt keresi.
Újra, meg újra.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.25. @ 04:51 :: Ocsenás Gábor
