Kellene egy igaz vers
Kétezer-kilenc
Karácsonyáról
Feny?fa illatról
Fehéred? tájról
Gyertyák melegér?l
Forralt bor ízér?l
Dombokat legy?z?
Szánkózó gyermekr?l
Csillogó szemükr?l
Felh?tlen jókedvr?l
Éjféli misér?l
Jézus születésr?l
Jóságról
Reményr?l
Otthon melegér?l
Megbékélt ünnepr?l
Dalról
Szerelemr?l
Boldog jöv?r?l
Csodákról százszor
Örömkönnyekr?l
Patak partjáról
A fenyvesekr?l
Feltámadásáról
Egy egész ország
Kék madaráról
Kellene egy vers
Karácsonyról
Emlékek harcáról
Az elmúlásról
Temet?k csendjér?l
Gondozott sírkertr?l
Hulló t?levelek
Üzenetér?l
Kellene egy vers
A karácsonyról
Álmok hálójában
Vajúdó korunkról
Hitr?l
Áhítatról
A szeretetr?l
Kellene egy vers
Rólunk
Értünk
Emberekr?l
Kellene egy vers
Egy igaz vers
De nagyon kellene.
A leggyengébb láncszemnél
Támadt, orvul, kéjes vigyorral, és
Gyomorszájon talált a
Stressz,
?, a hétköznapi nagyúr.
Hitte, hogy célhoz ér,
De tévedett,
Mert pont velem kezdett,
Ki ismeri a TITKOT.
A vonzás törvényének megfelel?
“Kuss Murphy” felkiáltással
-egy jól irányzott ágyék rúgás után-
A szeretet és hála
-hegyeket is megmozgatni képes-
Pozitív gondolatok energiáit
Ezerrel l?ttem az UNIVERSUMBA
És a többit rábíztam.
Hitem er?snek bizonyult.
Jól vagyok.
Igaz, kicsit furdal a lelkiismeret.
Talán elég lett volna
Kenyérrel megdobni.
A padlás, meg?rzi
a régi formákat is,
hisz látom, mikor a
rozoga, imbolygó
falépcs? tetején
megállok, és szinte
beesem a térbe.
A több évtizedes
pókháló, mint egy
hajszálvékony celofán
tekeri körbe az id?t.
Belépve, hangos
gyermekzsivaj, kemény,
elhangolt, negyven éve málló,
zongorahang üdvözöl,
er?söd? emlékeim fel?l.
A kidobott egykori kacatok,
tárgyak, a sötéttel
barátkozó szemeim el?tt
új életre kelnek,
a feledés homályából.
Vajon ki tudnék-e
mászni még a tet?re?
– Ne! Ne! – töri meg a csendet,
nagymama hangja.
– Nem mászom ki! –
szinte kiáltok –
– Csak azért jöttem, hogy
halljalak.
Adj valamit
mi fontos a világon,
lángot, dallamot, bármit,
tedd elém, várom!
Adj egy szál rózsát,
s a tövist vele
markom szorítását,
vérem fémjelezze!
Adj szabadságot
szálló madarat,
gyöngyökkel borított
hajnali napokat!
Adj feszül? vitorlát
kékl? tengereket,
fújó szelet, orkánt,
hadd száguldjam veled!
Adj a csillagokból,
mik rád ragyognak,
vakító fényüknél
én is láthassalak!
Nem kérek sokat,
add nekem lényedet,
cserében meglátod,
felizzó lelkemet!
Nem kérek mindent,
csak az életedet
az örök szerelmet,
a világmindenséget!
Álmomban kérdeztek,
hej, miképpen élek,
van-e földi kincsem,
boldog-e az élet.
Ha az Isten szólt,
a válasz a számon,
igen, van egy kincsem
e b?nös világon.
Az, hogy sírni tudtam,
t?led tanultam,
és férfi módjára
párnámba fojtottam.
Látom az új partok kontúrját
a válság tengerének
hánykolódó hullámain át,
s foszló ködöt remélek.
Látom az óceán haragját,
és birkózó evez?im
imába mártódott lapátjait
kínok közt edzem.
Látom alakod a habokban,
álmomban lent és fent,
de átölel? karjaimban
a vihar csendesül.
A halálozási rovatban megjelent:
meghalt a lelkiismeret,
hisz pofon verte az,
kit egykor, szeretett!
Lehajlok, pulzusát tapintom,
hátha csak tetszhalott,
s a holttest hírtelen,
reám kacsintott!
Víg, gy?ztes mosollyal,
a mellemre térdel
szól, halkan: engem?
hogy veszíthetnél el.
Vigyázz! -humor?-
Szabad verset könny? írni,
nem kell a rímre figyelni,
egy lényeg van, -mit akarok-?
nem szótagokat számolok.
Szonettek, óh végetek van,
az “ÉS”nem közöl számaiban!
A kortárs költ? ma, bíz szabad,
igaz nem jut neki ízes falat.
Pályázatra írhat verset,
sírján kecske jót legelhet,
vagy kiadja, és belerokkan,
nem iszik ? bort a pub-ban.
Bezzeg régen a kocsmában,
faluvégen a kúrtában,
soronként az icét mérték,
nem szomjaztak Pet?fiék.
Ma a pályam? díja, ára:
Kapolcson, egy nyalóka!
száz poéta küldött verset,
egyet én is, jó rövidet:
” Egy vers egy szopóka,
J. Attila biztosan trafikot nyitna,
Vérrel írná a kirakatba:
ma féláron a nyalóka!
Szabad versem rímbe fulladt,
no, de temessük a múltat,
nézzünk szabadon el?re,
faluvégén, a mez?re!
Hatalmas szomorúf?z
Földet ölel? ágai
Komoran guggolnak
A nyéki tópart
Bús vizének öblénél
Szívem a f?z alá ül
Kezeit félénken kinyújtva
Símogatva törli le az ágakról
A tél hátrahagyott leheletét
A domboldal mosolygó hajlatán
Árnyékot vet a tavasz íze
A felh?ket áttör? napfényben
Sóhajtó szell? nádast remegtet
Fodros szoknyát ölt a víztükör
Ketten kacagunk a tájra
A f?z és én
“erotikus” novella a Dobj egy hatost c. könyvemb?l
Hétvégi légyottra igyekszem. Kedvesemmel a tóparti csónakházba beszéltük meg a randevút. Megérkezem, még nincs ott. Leheveredem az egyik alsó állványon tárolt kenuba. Szivacsot teszek a hajó fenekébe, és kényelmesen elnyújtózom. Kint negyven fok van, de itt az árnyékban meghúzódva egészen kellemes. Kis id? múlva kinyitok egy sört, rágyújtok, és a várhatóan kellemes délutáni programon merengek. Kievezünk a tóra, majd kikötünk a szigeten, és bográcsozni fogunk. Este, vacsora után hatalmasat szeretkezünk, és bámuljuk a parázsló tüzet. Szeretem az ilyen hétvégéket. Nincs munka, csak a végtelen körbeölel? csend, és a földi örömök. Felh?tlen gondolataim örvénylését a civilizáció átka, a mobiltelefonom csipogása töri meg. – Önnek egy új hangüzenete érkezett. Ki a fene lehet az? Ki merészel zavarni? Nem olvasom el. Nehogy már valami kósza hír elrontsa szépen eltervezett, idilli napomat. Nem érdekel. Pár perc múlva újabb csipogás. Kinek lehetek ilyen fontos? Belátom, nem dughatom homokba a fejem, s bosszúsan a telefonért nyúlok, és olvasni kezdem az üzenetet.
„Ne várj! Nem megyek! Elég volt a hülye gulyásodból, elég a csendb?l, és különben is mindig utáltam a szigetet! Borulj fel, végeztem veled!”
Elvörösödöm a méregt?l. Fájdalmamban szinte ordítani tudnék. Kitántorgok a csónakház elé, és a kerti csapnál vízzel locsolom az arcom, hogy kissé magamhoz térjek. Ez aztán nem semmi. Így kibabrálni velem!
Mi az, hogy nem jössz! Mi az, hogy végeztél? Azt hiszed ennyi egy szerelem? Majd én megmutatom! Hát mit képzelsz magadról? A telefonomat felkapom, és kiülök a tóparti stégre. Majd én küldök neked egy sms-t.
És pötyögöm… “Szia! Nem vagyok a csónakházban. A barátn?ddel elutaztam Kubába, hosszú hétvégére. Ezek szerint jól döntöttem. Én is végeztem veled! Kár, hogy nem szereted a f?ztömet, a barátn?dnek igen ízlik. Ja, és még valami. Kicsit fogyhatnál, ha el akarsz kelni a halpiacon! Te tudtad, hogy ? egy bombázó?
Én is csak úgy fél órája tudom, hisz most úsztam vele el?ször meztelenül a tengerben. Neked is kellemes hétvégét! Szia!”
Leteszem a telefont, napozok, kezdek megnyugodni. Egy kis motoros hajó közeledik felém, és a stégemnél kiköt. Egy lány száll ki bel?le, majd egy sört nyújt felém. Álmodom? Kérdem t?le, de közben a kezemben érzem a deres doboz semmihez sem hasonlítható mennyei tapintását. Ádámcsutkám le-fel jár, a pavlovi reflexek m?ködnek. Bontom a jéghideg sört, iszom, érzem, véremmé válik, és közben a lányt szemügyre veszem. Gyönyör?, fenséges, mint egy igazi tündér. Kívánatos, érzéki, magas, hosszú combú, rövid hajú, napbarnított b?r?.
– Ki vagy te? Jó tündér? Sell? nem lehetsz, hisz mindened a legnagyobb rendben megvan.
– Én?- kérdi. A telefontársaság ajándéka vagyok.
– Te? És miért küldtek?
– Tudod, mi a telefonközpontban elolvassuk az üzeneteket. Az sms-ekb?l arra következtettünk, hogy sürg?s segítségre van szükséged. Pillanatok alatt bemértük a küldés helyét, és rögtön megállapítottuk, hogy itt vagy egyedül a tónál, és nem Kubában. A f?nök megijedt, hogy nehogy butaságot csinálj, és azonnal ideküldött, mint vigaszt. Én vagyok a cég vigaszlánya. Mondhatnám úgy, hogy mi egy szerelmi segélyszolgálat is vagyunk. Kötelességünk megmenteni a legh?ségesebb el?fizet?inket.
Gyere, menjünk úszni!
A ruháját egy szempillantás alatt levette, és ott állt a stégen el?ttem a barna b?rével, sudár alakjával, ingó-ringó bimbóival, és egy hatalmas csukafejessel a vízbe vetette magát. Mikor a víz alól felbukkant, vágyakozva nézett rám, és csábítóan úszni hívott. Utána ugrottam, és együtt úsztunk egészen a szigetig. A sziget el?tt, ahol a lábunk már leért a talajra, szeretkezni kezdtünk. A vízben állva ölembe kaptam, s mint egy pihét, úgy tartottam. Órákon át élvezetem teste varázsát. A lenyugvó nap koronáját már a sziget partján ülve csodáltuk kéz a kézben.
– Köszönöm a segítséget! Remélem máskor is láthatlak?
– Persze, biztosan. Egy kikötése azért van a telefontársaságnak.
– Mi az?
– Legyél továbbra is a h?séges el?fizet?nk! Beláthatod, nálunk els? az ügyfél.
