dr Bige Szabolcs- : Találkozás régi önmagammal

A találkozó maga a Nagyvárad-Olaszi “Lórántffy Zsuzsanna” Egyházi Központ termében zajlott. *

 

 

 

Valahányszor gyermekkorom városában, Nagyváradon járok, mindig felkeresek egy-egy bennem emléket idéző helyet — utcát, épületet, parkot.

     Ez a mostani látogatásom egy bensőséges találkozó okán történt. Az 1954-ben érettségizett véndiákok találkozójáról van szó. Azok, akik az egykori Premontrei Gimnázium utódintézményében, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum tízedik osztályának elvégzése után — 16 éves fejjel — leérettségizve, kiléptek az Életbe (így nagybetűvel), találkoztak egymással, és régi önmagukkal. Tudván tudtuk, hogy nem fenékig tejfel, de mérhetetlen bizakodással tekintettünk a jövő felé. Annak ellenére, hogy mi voltunk, az úgynevezett „elfuserált korosztály”, mivelhogy túl fiatalon dobtak be a mélyvízbe, most több mint félévszázad múltán, beismerhetnék a gúnyolódók és kételkedők, hogy helytálltunk, és túléltük őket. Negyvenen végeztünk az osztályban. Negyvenen! Ne borzadjanak a mai pedagógusok, lehetett velünk dolgozni. Apró-cseprő diákcsínyektől eltekintve, nem volt szükséges fegyelmezni minket. Tudással ajándékoztak meg tanáraink egytől-egyig. És emberséggel, magyarságtudattal. Ami akkoriban nem is volt olyan veszélytelen. Egyéniségük varázsa elbűvölt bennünket az énektanártól a magyartanárig. Szavaikat, megjegyzéseiket dédelgetve őrizzük. Emlékük legyen áldott!

     A találkozó maga a Nagyvárad-Olaszi „Lórántffy Zsuzsanna” Egyházi Központ termében zajlott. Ez a létesítmény a Körös-parti református templom (1787-ben szentelték fel) udvarán található, az Ezredévi Emlék-tér 40. szám alatt, előtte a park fáitól körülvéve áll Lórántffy Zsuzsanna szobra (Gergely István alkotása).  Erről a lánglelkű asszonyról így írt Tompa Mihály: „Korát elűzte, mint az égen // A tündérhajnal a napot, // Hogy akkor is ragyogjon, éljen, // Mikor a nap lenyugodott.” Korát annyira előzte, hogy még ma sem érhetünk nyomába. S ha feltekintek bronzba öntött arcára, mégis az a sor jut eszembe, melyet férjeura, I. Rákóczi György, Erdély fejedelme írott neki az Úr 1633-ik esztendejében: „Ím vagy 12 narancsot és 7 citromot küldtem, adja Isten egészséggel elköltenetek, édesem. A narancshajat megtartsd.”

     Annyira emberi, annyi szeretet van ezekben, a hétköznapi szavakban, hogy könnyek szöknek tőle a szemembe. Lám, legnagyobbjaink is emberek!    

     Még csak annyit, hogy míg a távoli múlt felemelő példáin méláztam, szemembe ötlik a házszám a kapu mellett — Libertatii (Szabadság). Ez a tér mai neve. Kissé arrább egy másik ház falán pedig — Emléktér. Íme, a váradi lelemény. Ez, így senki érzékenységét nem sérti, s mégis jelzi az eredeti elnevezést. A parti sétányt is magába foglaló teret ugyanis a millenniumi ünnepségekre alakították 1896-ban, s innen az elnevezés is: Ezredévi Emlék-tér.

 

 

     Nagyvárad, 2009. május 23.

Legutóbbi módosítás: 2009.05.26. @ 08:49 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.