Regényi Eszter : Virág

Idegen két bokor
ha egy mez?re téved:
Messze ültél akkor,
de láttam a szíved…

Nézni magunkba,
látni el?re,
csillanó árnyba,
h?s leveg?be…
Szembogár moccan,
távol ha csobban,
fülel a zajra,
rajzol a partra
egy képet sötétben:
Akárhogy nézem,
ide nem látszik,
a Hold lehet az, mi
a tóval ott játszik,
s f?szál harmatját
simítja ki szépen,
apró kis kezével
végigfut a réten,
egy kis gödröt ás,
-most nem is sejted-
egy pici hajtást
oda elrejtett…
Fújja a szél majd
(ajkadon sóhaj),
áldja a napfény
(der?s mosolyként),
öntözi zápor
(könnyem ha nincsen).
Virágba borul…
De ily csoda, kincsem
egy nap alatt még
nem szökken szárba,
bármi van belül,
az be van zárva,
kaput ha dönget
(rebben a pilla),
ki még nem jöhet,
bárki is hívja…
Kivárjuk mi szépen
itt a sötétben:
Meséb?l élet,
életb?l mese,
dobban a szíved,
nem hitted sose!
Nézd, ez a virág
a tied, s az enyém,
forgatjuk sután
a Világ tenyerén…
Díszíteni ? jött:

 

Szíved, s szívem fölött
lesz egy kicsi helyünk,
hová egymáshoz
beköltözhetünk.

 

 

 

 

 

 

 

2008.07.11.

Legutóbb szerkesztette - Regényi Eszter
Szerző Regényi Eszter 33 Írás
Kívül rohad, belül jó, belül rohad, kívül jó. Kívülről befelé materialista, belülről kifelé csak szédült komponista, saját vérét borral issza, sáros inge nem jogtiszta, -ecc pecc kimehetsz- találd ki, hogy ki lehetsz még.