Volt egyszer egy szegény ember, Mánozs nevezetű. Olyan szegény volt, hogy az sem volt, amire igyon. Ennél is nagyobb volt azonban a gondja: meg akart nősülni. A lakodalom ellenben pénzbe kerül, neki pedig egyetlen petákja sem volt. Így azonban nem akadt olyan lány, aki hozzámenne. Ekkor azt határozta, elmegy másokhoz dolgozni, hogy pénzt gyűjtsön. Lassan, lassan összejött amennyi kell, és megnősült, asszonyt vitt a házhoz. Most, mivel a család megnövekedett, megnőttek a kiadások is, és Mánozs hamar a pénzes zacskó fenekére ért. Ekkor így szólt az édesanyjához:
— Anyám, nincs már pénzünk még egy darab kenyérre sem, de itthon nem jutok munkához.
Nyakamba veszem a világot, s megyek, amíg a szememmel látok, keressek egy kis pénzt. Ha nem sikerül, tudd meg, vissza sem térek.
Megkapva az édesanyja áldását, búcsút vett feleségétől és útnak eredt. Estefelé egy varázsló magára öltve Mánozs alakját, elment annak házához. Az asszony csodálkozva kérdezte:
— Mintha azt mondtad volna, hogy messzebbre mész és tovább elmaradsz, de látom már meg is tértél!
A varázsló készen volt a válasszal:
— Nem szerencsés a mai nap, azért nem mentem el.
Az asszony semmit nem értett, az édesanya sem gyanított semmit, s a szomszédok sem… Mind az hitték, hogy a varázsló maga Mánozs.
S lám, a varázsló ott is maradt.
Teltek a napok, a hetek, s még az év is. Egyik nap aztán az igazi Mánozs hazaérkezett. Mit nem lát a saját házában, mint egy hozzá alakra, beszédre hasonló másik embert! Csodálkozott is nagyon. A varázsló rászólt:
— Ki vagy és mit keresel itt?
— Hogy én ki volnék? De te ki vagy, azt szeretném tudni! Ez az én házam, ő az anyám, s az pedig a feleségem
— Szép beszéd! — kacagott a varázsló. — Ez az én házam, ő az anyám, s az pedig a feleségem. Itt élek, mióta megláttam a napvilágot, és akkor most jössz te, és azt mondod, mindez a tiéd! Nem vagy eszednél!
És kikergette Mánozst a házból. Szegény azt sem tudta, mit higgyen, s mit tegyen? Végül is elment a királyhoz panaszt tenni. A király a varázslóért küldött. Mikor meglátta őket egymás mellett, nem volt képes eldönteni, ki az igazi és ki a csaló. Mánozs naponta felment a palotába, és kérte királyt, tegyen igazságot. A király pedig mindig megígérte:
— Holnap igazságot teszek.
Mánozs elkeseredve mondta magában: „Ilyen ez a világ — a családom elzavart, a király nem segít rajtam, senki sem gondoskodik a szegény emberről”. És keserűséggel a szívében addig tekergett, amíg kiért a folyóhoz, s fáradtan leült a parton. Itt időztek a pásztor gyermekei. Teheneiket hagyták a mezőn legelni, és királyosdit játszottak a fa alatt. Egyikük volt a király, egy másik a miniszter a többiek a katonák. Minden ügyben a pásztor király döntött, osztott igazságot.
Így telt el néhány nap. Egyszer a pásztor király magához hívatta Mánozst és megkérdezte:
— Miért ülsz itt gondokba merülve egész álló nap és nem szólsz semmit? Mondd el nekem mi történt.
Erre Mánozs elbeszélte minden baját. A pásztor király nevetve így szólott:
— Könnyű itt igazságot tenni. Már most is megtehetném, de ki hinne nekem? Menj el a királyhoz és kérd meg, egyezzen bele az én ítéletembe.
Mánozs elment a királyhoz és elmondta a gyermek üzenetét.
— Ha igazságos ítéletet hoz, miért ne hagynám jóvá? — mondta a király.
Másnap a pásztorfiú megjelent az udvarnál. A király üzent a varázslóért. Mánozs így szólt:
— Én vagyok az igazi Mánozs, a ház és minden egyéb az enyém.
A varázsló így szólott:
— Én vagyok az igazi Mánozs, a ház és minden egyéb az enyém.
A pásztor király a tarisznyájából elővett egy üveget és a két emberhez fordult:
— Tegyük fel, hogy ez a ti házatok; az, aki be tud ide menni, az bemehet a házba is és ő marad a gazda.
Mánozs halván a gyerek szavait feldühödött és így szólt:
— Látszik, hogy csak egy pásztor vagy! Lehet, jól ismered a réten legelésző teheneidet, de mit gondolsz, hol van olyan ember, aki ebbe az üvegbe bele bújhat?
— Ha nem bírsz belebújni, elveszíted a házat — mondta pásztorfiú nagy nyugodtan.
Ezután a varázslóhoz fordult:
— Ha te most be tudsz bújni, azzal bebizonyítod, hogy tied a ház.
— Már, miért ne tudnék?
Ezzel kicsire zsugorodott a varázsló és belebújt az üvegbe. A pásztorfiú rátette a dugót, és mondta:
— Mánozs, hagyd a varázslót ott benn az üvegben, és engedd, vigye le a víz a folyón. Te vagy az igazi Mánozs, tied a ház és minden, ami hozzá tartozik.
A király és az udvaroncai, látván a pásztorfiú ítéletét, mind elcsodálkoztak. Mánozs a vízbe hajította az üveget és hazatért. Így minden bajtól végre megszabadult.
Itt a vége és a béke.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: dr Bige Szabolcs-
