napok. lehullnak érintetlenül
ma megint tél lesz a csontjaimban érzem
a fény élesen törik a hideg szélben
apró árnyékot vet minden f?szál
kaszálatlan remeg a rét
kopár zizegéssel
suttog a néma víz ezer éve
mint hitetlen béna ima átok lélek
szélkristályok törnek át rézsút az id?n
minden szilánk a szétrobbant múlt álma
kérd?n néznek rád jóvátehetetlen csöndb?l
macskák és b?nök
szemükben az átváltozás hasztalan vallomása
gyerekkorod réml? mozdulatlansága
még
örökös tavaszi áradást ígért
ám ha
megérinted a téli folyó vizét
– s rosszabb napokon megteszed –
emlékezhetsz meleg puha
és kedves símogatásra
és az éjek megmaradnak
álomtalanul
a folyópart marad csak ?rhelyül
s mögötted
közönségesen
az élet, de halni félsz
– vigyázz mindig a percre –
s mögötted
közönségesen
a város, hová élni jársz
a rendszeres cselekvés
andalító monotonitása
– reggel ebéd vacsora éjszaka nász –
valami helyett
javítgatott vázlat
az embertelen talányban
az intermezzo bizonyossága
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Juhász M. Lajos
