Ünnepi ebédet rendeltek a javából. A füstös konyhában már kora reggel óta serénykedett a rengeteg ember. Nem csak a kezük járt, hanem jó magyar szokás szerint a szájuk is.
– Látod, Kölkedi urunk hogy igyekszik? – szólt oda az egyik mosó legény az asztalnem?re felügyel? deáknak, aki bambán állt az ajtó mellett. Annak hirtelen kajánul felcsillant a szeme.
– Persze nem elég a sz?rös kabátot díszít? levágott sasláb, tekintete tovarepül a pénzes fiába is – vihogott, célozva a somogyi szakácsivadék, Kölkedi Dénes nemesi vágyaira.
– Lehet, hogy meg is lesz az most, akkora az öröm a háznál – sz?tték tovább a hangokat.
– Na serényen, csak serényen! – csapkodta össze a tenyerét a h?séges sáfár. Ilyenkor a mozgás nagyobb lendületet vett, hisz mindannyian függtek a pocakos, dús szakállú hatalmasságtól. Mert a konyhában a legnagyobb hatalmasság mégiscsak ? volt, kivéve, ha id?nként maga Szilágyi Erzsébet jött le megszemlélni a f?zés folyamatát. Ilyenkor belekotnyeleskedett az ízesítésbe, Kölkedi uram nagy bosszúságára. Mert mindig is azt tartotta, hiába a hatalmas tekintély, a konyha nem uraknak való. Ott csak gátolják a szakért? munkát. Most azonban nyugalom volt, a nagyasszony elfoglalta magát porontyával, és férjével. Igencsak ritka pillanat, amikor ennyi hosszú id?t együtt tölthetnek. Persze ez a nyugalom, csak a látszat volt, mert nagy volt itt a feszültség, hisz a házigazda konyhai segít?i nem igazán összeszokott módon dolgoztak a konyhai vezetést átvev? jöttmentekkel. A kályhaf?t? még csak a kormos t?zhely közelébe sem került, nem hogy már tüzet csiholt volna. Hogy lesz ebb?l id?re ünnepi étek az asztalra, a sáfár el nem tudta képzelni. Csak úgy remegett a pocakja a felel?sségt?l, és az idegességt?l.
– Hogy képzeled te ezt? Gondolod, hogy az a szerencsétlen t?z magát fogja meggyújtani? – ordibált a konyha közepén. A f?t? pedig nagy lomhán rakosgatta be a r?zsét a nyílásba, mit is számított neki az idegen sáfár ordibálása. Majd ha Méhfi Jakab uram szól, akkor pattan. De a házigazda most próbálta kipihenni az éjszakai izgalmakat, áldotta az Istent, hogy a szülés szerencsésen lezajlott, nem halt meg senki. A konyhában pedig egyre idegesebb a hangulat. Már sülésre készen áll a kovász nélküli lepény, csak a t?zcsiholás várat magára. Kölkedi úr a szakállát tépdesi, hogy ? ezt nem bírja sokáig. Lusta népség, dolgoznának csak az ? konyháján, hamar megismernék a magyarok istenét. A lakoma hat fogásos lesz, bele gondolni is rossz, hogyan készül el ezekkel, a semmirekell?kkel. Egyedül a f?szerkészít?, és a segéde igyekszik láthatóan, de hogy ?k minek azt nem tudni, hisz még a vad sincs felkoncolva, megpucolva. Nagy nehezen szikra lobban a kályhában, olyan füst száll fel, hogy mindent elborít.
– Na tessék, ez sem megy simán! – elégedetlenkedik a nagyember. Persze tudja ?, hogy igaza van. Addig, amíg asszonya a szüléssel foglalatoskodott nem számított a konyhán semmi. Most, hogy ünnepi ebéd lett rendelve, a csecsszopó körül is minden rendben van, az úr sem a harctéren bóbiskol, minden szem a lakomára fog vet?dni. Ez lesz az ? vége. Érzi, hogy nagy a tét. Így azután a sírás kerülgette a hatalmas füst közepette. Végül csak kialakult minden. Megsült a vad, elkészültek a mártások, friss ropogós lett a lepény, a hal is készre párolódott, a somogyi és baranyai borok is a serlegekbe kerültek, és ott ólálkodtak már az ebek is, tartva sz?rös hátukat a tisztálkodáshoz. Indulhat a menet. Csattintott egy nagyot az izgalomtól teljesen kifáradt sáfár a rostély szélére. A háromlábúak majdnem táncra perdültek a csapkodás szélviharától. Az étekhordók elkezdték útjukat a nagyterem felé. Hatalmas tálakban hordták be a földi javakat, húsokat, aszalt gyümölcsöket, zöldségféléket, habár abból a legkevesebbet. A kényes gyomrok nem igazán bírták a zöldeket. Erzsébet nagyasszony jóles?en legeltette tekintetét a felsorjázott étkeken. Hunyadit leste id?közben, látta az úr id?nként elhomályosuló, fátyolos tekintetét. Tudta, hogy nem sok id? kell, és újra lóra száll. A másik úr, az igazi, Ulászló nem tudja sokáig mell?zni h?séges magyar vitézét. Az ebéd azért vidáman lezajlik, csak Méhfi Jakab uramban sejlik fel a gondolat, hogy nagy a megtisztelés, de azért jó lenne már a háznak kiürülnie. A sokáig tartó nyüzsgés igencsak megviseli, reggel óta hasogat a fejebúbja, melyr?l azt gondolja, ezeknek a túlzott gyötr?déseknek köszönheti.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: P. Szabó Mária
