P. Szabó Mária : Hollós Mátyás a király I. Fejezet/13-14. rész

Hunyad vára. Nyugalmasan élt itt a család.

 

Hunyad vára. Nyugalmasan élt itt a család. A vár b?vült, szépült, a mesterek keze munkájának köszönhet?en. A gyerekek n?ttek, okosodtak. Erzsébet irányított, szervezett, kézben tartott mindent, amíg az ura a csatatéren, veszélyek közepette töltötte a napjait. Id?nként rajzoltatta a k?m?ves mesterembert, tervet készíttetett, kritizált, és nem t?rt ellentmondást. Azt kellett tenni, amit a nagyasszony kigondolt, tudta ezt jól mindenki a várban. És ? pedig az otthonról hozott jó ízléssel, határozottsággal véghez vitt mindent, amire szükség volt. Lassan megépült a kéthajós lovagterem, kelet fel?l pedig egy díszes kápolna kapott helyet. Alig telt el pár év, már Mátyás is vígan rohangált kis fakardjával a csipkés palota udvarán. Az anyja nevet? szemmel, büszkén figyelte, ahogy a dajka próbálja szokásokra oktatni a kicsiny emberkét.

– Mátyás! A vacsoránál szeretném látni, hogy kell egy férfinak köszönteni a hölgyeket. Meg tudod mutatni?

– Meg én! – vágta rá büszkén, majd gyorsan odasúgta termetes dajkájának – gyakorolom még egy kicsit. – Ez volt jellemz? rá. Már ilyen kicsinek is, mindent jól akart tudni.

– Jól van, úrfi! Estig lesz még id? a gyakorlásra! – súgta vissza a dajka.

 Így azután délután még bókolt egy keveset. Este a köszöntés mindenki örömére, hibátlanra sikeredett. Büszke volt az anyja, és büszke volt ? maga is. A hatodik születésnapjára kapott egy igazi nevel?t, és elkezd?dött a nagyon komoly munka. Szülei nem divatos lovagot, hanem sokat tudó urat szerettek volna a fiukból faragni, így azután Hunyadi, aki otthon volt ezen a nagy napon, komolyan beszélgetett vele.

– Mátyás! Gyere, beszéljünk egyet, mint egyik férfi a másikkal! – a gyerek szeme büszkén ragyogott fel. Apja, aki példakép volt a számára, úgy akar vele beszélni, mint egy igazi férfival. Sötétbarna fürtjei csak úgy repdestek, szemei pedig a megszokottnál jobban fürkésztek felé. Te jó ég, gondolta a hatalmasság, az ország kormányzója, ezt a fiút nagyon komolyan kell venni! Sötét szemei szúrnak, mintha a fejembe látna, és ott olvasná a sorokat.

– Igen apám!

– Szeretném, ha vitéz lenne bel?led, de olyan vitéz, aki sokat tud. Nagyon fontosnak tartom elméd élesítését, és eszedbe a sok-sok tudás magjainak az elültetését. A hatodik születésnapodra ezért egy tanítót kapsz t?lem. Minden olyan órában, amikor nem az elmédet edzed, a testedet edzheted. Így, a kett? együtt tesz majd téged olyan hatalmassággá, amely birtokában az országod java lehet számodra az els?.

– Hallgatom apám! – nézett a férfira a gyermek kíváncsi tekintettel.

– Itt van Szánoki Gergely uram, ? lesz, aki mától kezdve tanít téged. Figyelj minden szavára.

– Ez a fiú, akit okítanod kell, Gergely. Nyelveket, történelmet, grammatikát, hegyeket, vizeket, tájakat, mindent, amit te is tudsz, tanítsd meg! – fordult a tanító paphoz.

– Szívesen teszem, uram! Na legényke, van-e kedved az okuláshoz? – fordult a fiú felé a lengyel.

– Van, bizony! – vágta rá határozottan a kérdezett.

– Akkor holnap reggel a szobádban kezdjük a tanulást, amikor kilencet ütnek a toronyban!

– Köszönöm, apám! Reggel id?ben készen leszek! – Így azután a dajka munkája megcsappant, a gyerek elkezdte a komoly, feln?ttes életet. Elkezdte a hét szabad m?vészet tananyagának elsajátítását.  A grammatika, a retorika, dialektika, aritmetika, geometria, asztronómia, zene tudományán kívül nyelveket is kellett tanulnia, és nem maradhatott el a királysággal kapcsolatot ismeretek eltulajdonítása sem. A játék egyre kevesebb szerepet játszott Mátyás életében. Mégis, néha-néha önfeledten játszott a vár többi gyermekével. Anyja ilyenkor szívesen kiült bels? hölgyeivel együtt az udvarra, és figyelte a gyereksereget. Azok pedig vígan labdáztak a kóccal tömött b?rlabdáikkal.

– Játszunk kiszorítósdit, Mátyás! – kiabált egy alacsony, kövérkés kis lurkó.

– Aztán miért éppen azt? Gurítsunk inkább! – kiabált a másik. Ekkor már a lányok is ott gyülekeztek.

– Gurítsunk, gurítsunk! – kiabálták ?k is – azt mi is tudunk! – Hahó! Úrfiak! – a leányok igazán türelmetlenül kiabáltak, így azután a legénykék behódoltak, a feln?ttek nagy mulatságára. Elkezdték gurítani a nehéz labdákat egy kijelölt cél felé. Ragyogott a nap, és a kicsik vidám kiabálása, kacagása elfelejtette az úrn?vel aggodalmát. Már napok óta valami nyugtalanság, türelmetlenség volt benne. Valami megfoghatatlan el?érzet. Éppen a legnagyobb volt a ricsaj, amikor egy fehér kámzsás szerzetes érkezett. Erzsébet megnyugodva lélegzett fel, tudta, most minden aggodalmát kiadhatja kisebbik fia védelmez?jének, Gergely atyának.

– Jó napot, Atya! – köszöntötte örömmel.

– Ez azután itt a vidámság! – nézett a szerzetes mosolyogva a gyermekekre. Különösen egy érdekelte közülük, az, akinek az ország jöv?je van a kezében. Mert ebben a hollók népe biztos volt. Ezért jött id?nként az atya is, hogy lássa, és er?t merítsen. Számolták az éveket, hónapokat, napokat. A gyerek pedig tanult, játszott, vidámkodott boldogan. Második tanára, Vitéz János, nagy tudású ember, már egyházi és állami jogokra is tanította az éles esz? fiút.

– Nézd csak, mit adok neked olvasni? – és ott volt kezében a Hannibál furfangos cselekedetei, Nagy Sándor h?störténete. Már beszélt csehül, latinul, németül. Igazi kis tudós, úgy ahogy apja szerette volna. A kis vitéz tanult – tanult, de elméjének edzése közepette megtanult lovagolni, nyilazni, íjászkodni, és vívni is.

Egyik este, éppen vacsoraid?ben hatalmas lópata dobogás hallatszott az étkez?k terített asztalához.

– Itt az úr! Itt az úr! – hallatszott a kiabálás. Erzsébet nehezebben hirtelen nehezebben kezdte kapkodni a leveg?t. Végig nézett magán, hogy is festhet haragos zöld szoknyájában, elég fehér – e a pruszlikja, és rendben van-e a haja? A gyöngydíszek a helyükön vannak, nem lóg rajta semmi? Bele is pirult a nagy örömbe, mint minden egyes alkalommal, amikor ura váratlanul megérkezett. Az asztalnál z?rzavar keletkezett, terítéket csináltak gyorsan a váratlanul érkezett vendégnek és f?bb kísér?inek. Az úr boldog mosollyal köszöntötte szerelmetes feleségét, és fiait.

– Öröm látni benneteket! Látom, mindannyian jó egészségnek örvendeztek, hál’ Istennek! Pihenek most egy ideig itthon, egész csikorgó telet a várban töltöm!

– Nekünk öröm, hogy itt vagy, édes jó uram! – nézett rá ragyogó szemmel asszonya.

– Apám, akkor segít nekem a törökök megismerésében? Beszél róluk sokat? – kíváncsiskodott Mátyás. Mindig úgy gondolta, hogy azokat, akiket le akar gy?zni jól kell ismernie. És ezek a törökök annyira mások. Még a zászlójuk sem úgy lobog, ahogyan kellene, hanem nehézkesen, a szavaik sem úgy szólnak, hogy érteni lehessen. Ha azt mondják igen, azt jelenti nem, ha azt, hogy szép, azt jelenti, hogy felkoncolunk. Nem értett semmit, ami hozzájuk kapcsolódott. Így azután itt lesz a jó alkalom a tanulásra.

– Persze fiam, mesélek én szívesen, de csak akkor, ha üzletet kötünk!

– Üzletet? – csodálkozott, vajon mire gondol az apja?

– Bizony, bizony, én mesélek, te pedig részt veszel a tárgyalásaimon!

– H?ha! Ez igen! – nézett a fiára, majd férjére büszkén Erzsébet. Tudta, mit akar az apa, és elégedetten tekintett rá. Ha most a nagy asztal körül nem ülnek olyan sokan, akkor a háta mögé kerül és gyöngéd simogatás lett volna a kívánós tekintet helyett. Érzékelte ezt a férfi is, és jóles?en gondolt az el?tte álló estére. Ismét együtt a sz?rmével puhára bélelt nagy ágyban, a kandalló melege mellett, úgy hogy csak a Hold, és az asszony fehér, p?re teste világít. Ezért már érdemes volt hajtani a lovakat, gondolta, és közben nevet? szemmel figyelte asszonyát. Erzsébet pedig elpirult, pont úgy, mint a legels? szerelmetes éjszakájuk el?tt.

Elkezd?dött egy szokatlanul hosszan tartó családi idill. Hunyadi most nem rohant semmilyen csatamez?re, hanem otthon sütkérezett a családja ragyogó tekintetében. Minden reggelét vívásgyakorlással kezdte, és ebben részt vettek a fiai is. Majd indult a munka, szintúgy hármasban. A fiuk segítettek neki. Legtöbbször László, de egyre inkább Mátyást is bevonta.

– Gyere csak fiam! Itt a cseh követ, és egy félóra múlva tárgyalok vele. Szeretném, ha te tolmácsolnál! – kérte komolyan a fiát, bár magában nem gondolta, hogy a gyerek vállalja a nehéz politikai tolmácsolást. De Mátyás nem csak, hogy vállalta, hanem komolyan teljesítette is apja kérését.

– A pápa kéri a cseh nemzetet is, hogy segítsen a török elleni háborúban – mondta a tíz év körüli fiú hibátlan cseh nyelven.

– Milyen komoly segítsége van kegyelmednek, Hunyadi úr! Irigylem érte! – próbált viccelni a követ, de ahogy rávetette a szemét a gyerekre, hirtelen elkomolyodott. Az ovális arcból rászegez?d? sötét tekintet szinte égette, így azután visszavonta viccel?d? hangsúlyát.

– Na hát nem akartam én viccelni, ezért az el?z? szavaimnak komoly súlyát adják meg a mostaniak. Kérem, hogy ezt a fiút a vacsoránál ültessék mellém, beszélgetni szeretnék vele – nézett közben a figyelmes tekintetre. Így azután az is elmosolyogta magát.

– Rendben van, követ uram, kegyelmed mellé lesz ültetve – hagyta jóvá Hunyadi.

– Kegyelmed mellett fogok ülni a vacsora asztalnál – fordította a történéseket a kis tolmács. A két ember, a gyerek és a komoly férfi egymásra mosolyogtak, így szent lett a béke. A vacsora asztalnál pedig élénk beszélgetést folytatott az eleven szem?, sötétkék bársony felölt?ben, és világos szín? ingbe bújtatott kicsiny férfi, a sápadt szürke színben leledz? feln?ttel. Még a színek is mintha a gyermek szokatlan erejét hangsúlyozták volna.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 69 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....