Szól a harang…
Zúgása most nem sikolt,
csak kondul, hív
csüggedt érc-hangon.
Hűvös márványoszlop mögött
némán emlékezem.
Egy éve mentél el…
Szárnyakat kértél, hogy
erőtlen testeddel a fénybe repülhess…
Lélekmélyítő csend dübörög idebent,
s hiányod még most is átnéz
vén szemüvegeden.
Zsoltáradban kis kép:
angyalka, mely őriz.
A temetőben talpig beburkolt fájdalom.
Krizantémok pihennek,
s lelkemben méltó-feketében
kering könnyáztatta bánatom.
A gyász-év letelt.
Én örökbe véslek,
ahogy védőn az ég
ráhajol a földre.
Velünk maradsz,
s megáldva pihensz
a szürke hant alatt.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.15. @ 15:37 :: Szabó Edit Irma
