Szabó Edit Irma : Édesapám emlékére

Szól a harang…

Zúgása most nem sikolt,

csak kondul, hív

csüggedt érc-hangon.

Hűvös márványoszlop mögött

némán emlékezem.

Egy éve mentél el…

Szárnyakat kértél, hogy

erőtlen testeddel a fénybe repülhess…

Lélekmélyítő csend dübörög idebent,

s hiányod még most is átnéz

vén szemüvegeden.

Zsoltáradban kis kép:

angyalka, mely őriz.

A temetőben talpig beburkolt fájdalom.

Krizantémok pihennek,

s lelkemben méltó-feketében

kering könnyáztatta bánatom.

A gyász-év letelt.

Én örökbe véslek,

ahogy védőn az ég

ráhajol a földre.

Velünk maradsz,

s megáldva pihensz

a szürke hant alatt.

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szabó Edit Irma
Szerző Szabó Edit Irma 58 Írás
Számomra az írás az önjutalmazás különös formája, amely alkalmas a belső világom kifejezésére. a belső békém, harmóniám megteremtésére. Egy menekülési útvonal a rohanó mindennapok feszítő világában, amely során képes vagyok megállni, s a versírással kikapcsolódni.