Z. Farkas Erzsébet : A LÉLEK ÚTJAI

“…Mindig azt mondta, hagyjam, hogy saját maga alakítsa ki lelki életét. –
…- Valóban – a léleképítést, a hitet nem lehet erőltetni…”

 

Péntek van, lassan vége a munkaidőnek.

De jó, hogy Pünkösdhétfőn nem kell jönni! — gondolta Zsóka. Összerakta az iratokat, bezárta a fiókot, és hazaindult.

Útközben bevásárolt, megtömött szatyrokkal ért haza.

Lackó fia jókedvűen fogadta.

— Jó, hogy hazaértél anyuci! Megmelegítettem az ebédet, egyél, én már jóllaktam!

Zsóka még mindig csodálkozva nézte majdnem két méteres, nagyra nőtt fiát. Istenem! Hová lett az én kicsi gyermekem? — suhant át rajta és mosolyogva kérdezte:

— Biztos, hogy jóllaktál, hiszen még lapos a pocakod?

Lackónak nem volt kedve incselkedni, komolyan indult szobájába.

— Megyek tanulni, nincs jókedvem anyuci, tudod, milyen nehéz vizsga vár rám!

A szobaajtóból még visszafordult.

— Jut eszembe, hová is fogsz menni kirándulni hétfőn?

Zsóka mielőtt válaszolt volna, egy pillanatra gondolataiba merült. Milyen vásárfiát hozzon gyermekének Sárospatakról?

— Már mondtam, a Rózsafűzér társulattal megyünk Sárospatakra, Szent Erzsébet ünnepi búcsú lesz. Reggel 7-kor indulunk a templom elől. De ne ijedj meg, vasárnap megfőzök, sütit is készítek, nem fogsz éhen halni. Csak annyi dolgod lesz, hogy nyugodtan tanuljál! — miközben odalépett fiához, lábujjhegyre állt, megnyugtatólag simogatta meg arcát.

— Jó, rendben! — kissé nyugodtabban újra eltűnt az ajtó mögött.

Zsóka boldogan nagyot sóhajtott. Jó végre itthon, nyugalomban, békében — gondolta, elkezdte a kipakolást birodalmában.

Mikor is jártam Sárospatakon? — kérdezte önmagától. Régen, nagyon régen. Élénken emlékezett a Nagytemplomra és a várra, amikor még gyermekeik kicsik voltak, velük és férjével együtt barangoltak ott.  Szép volt életében ez az időszak!

Gondolataiba merülve kezdett a vacsorafőzéshez.

Meglepődött, mert rövid idő múlva kíváncsiskodóan fia nyitott be.

— Mi lesz a vacsora anyuci!

— Máris éhes vagy? Egyél banánt vacsoráig. Túrós tésztát főzök, tudom, mennyire szereted jó sok tejföllel, magamnak meg káposztásat. Jó lesző

— Már alig várom! — miközben a banánt majszolta. Toporogva az anyja körül, kissé szégyenlősen kezdte mondandóját.

— Tudom, már régóta szeretted volna, hogy legyen a szobámban egy feszület. Most én kérem, hozzál nekem egy keresztet a sárospataki templom búcsújából. Nagyon szeretném!

Zsóka úgy tett, mintha ez a kérés a legtermészetesebb lett volna, de lelke mélyén nagyon boldog volt.

— Jól van Gyermekem, örömmel hozok, de ugye a fehér csoki sem maradjon elő

Lackó puszit cuppantott anyja arcára, érezhető megkönnyebbüléssel újból eltűnt szobájába tanulni.

Zsóka is úgy érezte, a tanulás sokkal intenzivebben fog most menni, hiszen ez a kérés biztosan régóta érlelődött fiában.

Milyen kifürkészhetetlenek a lélek útjai — gondolta. Oly sokat beszélgetett fiával a hitről. Kisebb korában nyitott volt, szívesen kísérte el szentmisékre szüleit, de mióta édesapja meghalt, begubózott. Főleg, amióta a Hittudományi Főiskolára nem sikerült a felvételije egy aprócska pont hiányával, csak a nagyobb ünnepeken megy el barátnőjével a templomba. Amióta pedig a soproni faipari egyetem levelezős hallgatója, azóta bizony ideje is kevesebb, mert munka mellett tanul. Mindig azt mondta, hagyjam, hogy most már saját maga alakítsa ki lelki életét.

Igen, valóban! — suhant át rajta. A léleképítést, a hitet nem lehet erőltetni a Szentlélek segítsége nélkül.

Zsóka hálás szívvel mondott köszönetet Istennek. Alig várta, hogy a sárospataki nagytemplomban legyen a Szent Erzsébet ünnep búcsúján.

Azóta fia szobája falán ott a jó Isten fia, Jézus a kereszten. Segíti őt élete sorsában, vezéreli lelkének útjain.

Legutóbb szerkesztette - Z. Farkas Erzsébet
Szerző Z. Farkas Erzsébet 63 Írás
Z. Farkas Erzsébet Kazincbarcikán élek. Hiszek Istenben - a hit - szeretet - szépség és remény érzéseiben. Ha nem hinnék, magam tenném lehetetlenné. Minden egyéb, ami létemmel összefügg Istentől való. Boldogságom, két gyermekem, szeretteim, embertársaim. A betűk minden élethelyzetben hű pajtásaim. Követnek mindenhová, hogy állandóan keressem a helyes ösvényt. MEGCSILLANÓ ÉLETÚT Célirányos útjaimon társamul szegődött hozzám a Nyár hittem benne, hogy itt marad de nyújtózásában megcsillant az ökörnyálú Ősz hajszál.