Petz György : életre való (1973) I. / 2.

Nyomtatás

I. Miért nem – 2.

Az imént vonultunk be, de id?érzékem már megkeverve. Talán az étkezésekhez kéne kötni a cammogó id?t. Ahogy az ebédl? elé felsorakoztunk, bebocsátásra várva, sapka levéve. Jelezheti az id?t tálcavivésünk, sorállásunk. El?nyomott fém tálcánk két kisebb mélyedésével: az egyik a pohárnak, a másik a savanyúságnak; a két nagyobb „tányérnyi horpadás”, a belémerített és gyorsan kikanalazott étkeknek. Olykor összefolynak, de végül is egy helyre mennek. A sereg disznói hatalmas m?anyaghordókból kapják azt, ami visszamaradt, és kétkerek? vas kocsin húzzák elébük.

Vízóránk lehetne a literszám fogyasztott örök italunk, a tea citrompótlóval, sokak szerint brómmal. A gyors reggeliknél az örökké zsíros m?anyag pohár fogzománcgyilkosan ?rizte melegét. Már volt többször finom kakaó is, tehát volt több hétvége és ráér?sebb reggeli. Közben a hétköznapok: malátakávéból (cikória, árpakávé, kávépótló) készült vízzel f?zött löttyök: négerlábvíz többször is. A nejlon kávéba legalább tejport is tesznek, annak hódolok. A folyton éheseknek ott van a megváltó, a délel?tti kiképzési szünetet jelz? tízórai. Olykor méretes almás, vagy túrós lepényt kapunk, de az avas szatyorban számos esetben avas töpörty?t, lekváros kenyeret hoztak vagy akár Balaton szeletet. Minden édességet felfalnánk.

Az ebédekr?l megoszlik a vélemény, hiszen jó és rossz, kevés és b?séges ételek egyaránt szerepeltek az étlapon. Unokatesóm örökké finnyás volt, engem viszont megnevelt a társbérl?n?nk. Inkább az étekosztó lelke és méteres nagy mer?kanala nem fért a bögyömbe… Kifejezetten élvezte a termetes, kétéves állományú alak a szakácsból lett nevel? szerepét. Folyvást fedd?leg a megannyi Twist Olivér kezére koppintott, megjegyzéseket tett mister Bumble az emberi falánkságra, és csótány módon viselkedett. ?bezzeg már el?re bezabált de nekünk mértéket és türelmet papol. Azért a babgulyás mindig finom, akár a babf?zelék a fradikolbásszal (mindent bele!), de a húsos tésztáért se kellett noszogatni, pedig az összeállt, akár egy bunker.

És bármikor, bármihez az örökké harmad-, negyednapos kenyér. Inkább egy hetes. Bizonyára eleve réginek sütik, de így is zabáljuk, mindenhez.

Összefolynak az id?k, miként az étkezések. Csak azt tudom, puccs volt Chilében szeptember 11-én. Allendét megölték. Olyan tiszta ember, orvos és szocialista volt, aki igaz és távlatos ember. Azzal az AK-47 fegyverrel a kezében halt meg, amit Fidel Castrótól kapott. Rajta egy arany táblácskán „Jó barátomnak, Salvadornak Fidelt?l, aki másként küzd ugyanazért a célért”. A fegyvere Kalasnyikov-termék és nagyon hasonlít az én AMD 65-ösömre, csak ez kissé korszer?bb. A hivatalos chilei verzió öngyilkosságot állít. A sötét szemüveges (tisztára mint Frank Tibor) Augusto Pinochet és juntája. Mögötte az amcsik.

Tisztjeink, tiszthelyetteseink hazamentek.

Akadt, aki a légvédelmiseknél belekezdett valami bonyolult fejtegetésbe a világtörténelmi folyamatokról, mint Ba szás elvtárs:

– Mer avvóóót a baj, hogy az a hülye Allende… -, de ez szomorú mondat lett. Ezért vigasztalólag megtoldotta:

– Ma a világ egynegyedén van kommonizmus, de elérjük, hogy 1/5-én s?t 1/6-án is kommonizmus lesz.

Mivel az egyemista állomány 1/6, 1/5, és ¼ részében is észrevett ekkor valami mocorgásfélét, megkett?zte lépteit, és magukra hagyta gyermekeit. Nem sokáig hagyta ám magukra ?ket, mert kett?zött er?vel rontott rájuk rövidesen, távlatos koncepcióval, és konkrét cselekvési tervvel…

Mi, a keményfaszúnak titulált aknavet?k összegy?lünk a szürke k?vályús mosdó falánál. Hátunkkal támasztjuk a h?vös falat, ülünk, énekeljük Földm?ves könyörgését, a Népi Egység dalát. Venceremos. De elbuktunk.

Mi, akik nemrég Nasszert tiszteltük utolsó útja alkalmából fáklyás felvonulással, az országunkban tanuló egyiptomi diákok sírásától kísérve, és rezzenetlen arccal mentünk, vigyázva, a fáklya ne csöpögjön ránk, mert az fáj; az év elején már a vietnami békének örültünk, amiért annyiszor tüntettünk: Nixon=gyilkos! táblával, és amiért szüleink oly sok szolidaritás bélyeget vettek és nyaltak, – vietnami m?szakban mi is részt vettünk, elvégeztük építkezések lezárásaként azt a beépített bútorszállítást, amit a magyar munkás nem volt hajlandó -; most valódi könnyeket ejtünk.

Tele vagyunk eseményekkel. Tapsikolhattunk volna Perón visszatértének Argentinába, aggódhatnánk: közel-kelet közelebb van, ott bármikor bármi lehet, az amcsiknál Watergate-ügy és Nixon=gyilkos lebukása, botránykrónikája kiteregetve.

De Salvador Allende megérdemli, hogy sirassuk, ha szocialista, ha nem. És Victor Jara, a lánglelk? zenész költ? meg a többiek. Neki a gitáros kezét csapták le fejszével a stadionban, miel?tt végeztek volna vele. És nem sokára a Nobel-díjas Pablo Neruda is meghalt, és vele egy világ.

Kis-Nagy Zazi nézi, hogy mennyire nekikeserednek egyesek. A magyar szakos Sz?r-Dala Gábor az egyik f? síró. Kommunistának mondja magát, Király István akadémikus lánya a barátn?je. Ilyen névvel. Sz?r-ny?. Mint egy akromegáliás kertitörpe. Fél ember széles, hosszú alak, mintha valakinek csak a bal oldala maradna. Én mindenkit megértek. Agyvérzéssel született, de nem maradt károsodás. Most katona és kommunista. Szóval vele sírok. Meg a Sajó János, a Rusz Jen? is, de ?k osztálytársak voltak, és francia szakosok. Sajó olyan, mint egy szent, apró szent. Távolkeleti és párizsi tudósító volt az apja. Talán franciásan kommunista, ami azért más, mint ami errefelé kötelez?.

Mi lesz még a világban? Nekünk eszményeink voltak, a Ho Si Minh apó ösvényestül és Allende. Castrót nem is mondom, mert gazdag rokonaim utálják, és mint piros kend? a bikának, úgy vannak vele. Csakazértis! Hadd fossanak, még Maót is érdemes nekik olykor emlegetni.

Lukics, az angolos ránk vigyorog, kisziszeg egy hülye f…okat, és odébbáll, de valamiért visszajön. Balicza, a debreceni agráros közli, hogy ez a politika azokra tartozik, akik csinálják, meg aztán hogy’ és mint tudjuk mi. ?nem olyan okos, hogy átlássa. Geröly fejtegetésbe kezd a világpolitikáról, beleszövi a görög lélek és a latin segg közelségét lásd: nousz – anus; de olyan bonyolultan, hogy csak ? érti. Nem baj, magának is megmagyarázza.

Marczali egyszer?sít: nekikezd Illésékt?l a Ne sírjatok, lányoknak. Rusz Jen? fahangján a Jelbeszéddel próbálkozik, szegény Koncz Zsuzsa! Valaki beordítja: Nem akarom látni, mert gy?lölöm látni, nem akarom látni, mert fáj, ha látom – de ez már a beharangozott f?törzsi ellen?rzésnek szól. Ebbe még Lukics is beszáll. Egész emberi, amikor énekel. Én meg szívok helyette, úgy általában. Rohadék.

Az éneklést egy id?re felfüggesztjük, mert valaki bedobja a szabadság nagykörúti nosztalgia villamosvonalát:

– Ki tudja végig a hatos megállóit?

Kis-Nagy Zazi belekezd csukott szemmel, de úgy mondja, mintha szavalna:

– Móricz Zsigmond körtér; Karinthy Frigyes út – Budafoki út; budai hídf?, Goldmark Károly tér; pesti hídf?, a Boráros téri; Mester utca, Üll?i út; Baross utca; Rákóczi tér; EMKE; Majakovszkij utca; Wesselényi utca…

Ekkor ugyan Kothencz Walti besegít, de már nem lehet hallani, mert valósággal belesírnak. Gondolta a fene, hogy egy villamosvonalnak ilyen hatása lehet! Talán a postai irányítószámok következnek hollóstul?!

Valóságos darvadozásba csapnánk magyar népdalokkal Marczali vezényletével, meg chilei mozgalmiak is el?jönnek még, amikor a rajom vékonyka, gülüszem? ártatlanságát, Kis-Nagy Zolit az ügyeletes hivatja:

– Kádár hadnagy hívat, az elhárító.

– Ba’ meg tatám, az már valami! – tesszük hozzá.

– A rohadt életbe, hát nem hagynak békén?! – Zazi akár egy idegbeteg, magán kívül siet a tiszthez.

Kothencz Walter Henrik a mosdóba megy arcot mosni. Még csak nem is AMO-szappant használ, hanem LUXszal illeté orcáját. Vécépapírnak meg nem a hajtogatós barna keményet „fogysztja”, hanem beszerzett tekercses, krepp „fenékbecéz?t”. Hja, kérem, Újlipótváros, pedig lehet, hogy csak Damjanich utca. Az is messze van…

Nem mindenütt van ez így, hogy az ember megmossa Isten arcát, és vigyáz arra, hogy mily szavak hagyják el foga kerítését.

A légvédelmiseknél például a századírnok berendelte a tanterembe az egész társaságot, belépett a századparancsnok, Ba szás elvtárs, és azt mondta:

– Elvtársak! Az imperisták Chillében p….nrúgták Allende elvtársat! Riadó!

Ebb?l nem látszik kristálytisztán, hogy a poltisztek általában elmagyarázzák az eseményeket a századparancsnokoknak. A hivatalos verzió, egyrészt az amerikai imperializmus expanzióját hangoztatja, továbbá azt, hogy Allende nem volt igazi forradalmár, mert akkor abban a hosszú, keskeny országban proletárdiktatúrát csinált volna, ami a munkásság hatalmát jelenti, de Chilében nem sok a munkás, ezért nem lehetett volna leninista proletárdiktatúrát csinálni, viszont a parasztsággal kellett volna ezt végrehajtani – ez benne van Leninben, de Allende felületesen olvasta Lenint, és lám-lám mi lett a vége!

Ezt a magvas eszmefuttatást a századparancsnokoknak kellett frissiben továbbítani az alegységekhez, ám a rendszer e szinten végleg összeomlott! Szegény Ba szás ötölt-hatolt: a marxista-leninista Allende ezek szerint nem értette Lenint, aki proletárdiktaturát csinált, de hát Oroszországban sem volt sok munkás – mondta Horváth Lajos alezredes a f? poltisztek egyike Ba szásnak, aki – Tudja a f…, hogy van ez elvtársak! – felkiáltással élte át az eseményeket, és konkluzióként közölte: – A dolog lényege, hogy Allendét p….n rúgták, a légvédelem pedig kémlelje az eget, mert az imperializmus nem alszik éjjel sem!

A légvédelmis szakasz tehát hirtelen megélte a világpolitikát: menetfelszerelés, puska, rohanás a telephelyre, hozták a II. világháború után leselejtezett, majd ismét hadrendbe állított ZU-II típusú ikercsöv? géppuskákat. Olyasféléket, mint amilyenekkel a vietkong l?tte az amcsikat. Engem leginkább a varrógép lábítós változatára emlékeztetett, de más az a tévéhíradóból, mint a valóságban. Égboltunk védelmez?i az épületek el?tt szétszedték, majd felcipelték a tet?re, ott összerakták, beleültek, és vadul pásztázták a csövekkel a magas egeket: hátha eszkalálódik a chilei válság, és támadnak az imperialisták.

…Mi csak énekeltünk… Ekkora baromságot! A légvédelmisek nem is emlékeznek, meddig voltak fenn, de legalább egy étkezést oda vittek fel nekik az ügyeletesek….

Azután kiderült, az imperialisták le se szarják a vásárhelyi ezredet, és levonultak.

Ekkoriban jöttek Bregiék. Ã??k voltak az els? hónap ajándékai. Talán, hogy könnyebb legyen az id?számítás, majd, nélkülük. Velünk aludtak „szétosztva” a szakaszok körleteiben – ez a szó a szobával szemben eleve a kör monotóniáját, reménytelenségét idézi nekem. Máig nem tudom, emberek voltak-e. Inkább zászlósok. Ã??k lettek volna a régi világban a karpaszományosok. Három vonal díszeleg a tiszti iskolások váll-lapján. Ã??k a növendékek. Maguk sem tudják, hogy ?k kicsodák. Most tanulják. Valóságos vákuumban léteznek, ha tehették, a kantinba jártak, vagy ki a városba. Amikor viszont közénk ette ?ket a fene, lesték, mit kifogásolhatnak. A hosszabbik nálunk, a s?r?bb alak a szomszéd szakaszban aludt. Ã??k lettek a szobaparancsnokok, mert nélkülük bizonyára semmi sem m?ködne úgy, mint velük.

Gyakorolták a parancsolást, a szívatást.

– Meghajtsuk, Bregi? – és meghajtottak.

Az ember nem eleve szemét, azzá válni kell, azt meg kell tanulni. Ezért voltak itt. Szakaszvezet?t játszottak, mi pedig a szakaszt. Közülünk többen id?sebbek voltak, mint ?k. Reggeli tornán is részt vettek olykor. Egész jó tornacip?ben, amikor mi surranóban nehézkedtünk. Egyszer a sportpályán ügyködtem a saslengéssel, amikor odavetette nekem:

– No, futunk, Petz honvéd?

Nem vagyok igazán jó futó, de ez a rohadék nehogy már! Itt ástam el magamat. El?nye is volt, tornacip?je is, de lehagytam. Ez után következett a szívatás. Nyegle vigyorral adtak barátjával egymásnak ötletet, miként lehet az egyetemista állományt megfuttatni. De nekünk akkor már több hónapos rutinunk volt.

Bezzeg a Brácsás seggét nyalták, nem is mintha növendékek lennének, hanem inkább végzett profik. Mert a Brácsás barátn?je Czinege honvédelmi miniszter lánya. Hogy igaz-e, nem tudom. Csak a seggnyalás biztos. Rendszeresen meghívták már akkor a kantinba, amikor másoknak még joga se volt oda menni.

Többet egy szót se róluk. Egy hónapnyi gyakorlaton voltak nálunk, a végén valakik megpokrócozták ?ket. Olyan sárgák voltak, mint azok a megcsodált, igen korszer? T72-esek, amiket október elején – alig hoztak Vásárhelyre – már el is vonatoztak az arab—zsidó háborúba. Hát, Bregiék kevésbé korszer?en, de a saját lábukon távoztak, ha húzták is a végtagjaikat. Ha sápítoznak, akkor se járnak jobban. Valójában tiszthelyetteseink sem viselték el ?ket. Jóllehet, az ? piszkos munkájukat végezték, de megvetették Bregiéket. Az ember a szolgáját le is nézi, bár kihasználja. Ezek ebb?l fognak élni, csak a kés?bbiekben nekik lesznek csicskásaik. Megürült szobaparancsnoki posztjukat Balicza és Druga vette át. Ha olajválságot nem is szenvedtünk el, de kantinba járás rövidest engedélyeztetett. Cigi, almabef?tt, meggybef?tt, nápolyi – éhséglázadás már nem lesz.

Az elhárítós meglehet?sen joviális, köpcös, fürkész szem? alak. Munkakörénél fogva mindenkire gyanakszik, ?rá pedig mindenki. A vesénkbe lát, véljük, de mindenkir?l akadhat kartotékadat, hiszen jellemzésekkel tele a padlás. Útlevélhez, KISZ-felvételihez, egyetemi felvételihez jellemünk ugyan nem változik, csak a hozzáállás és a dokumentálás.

– Kis-Nagy honvéd, mit mond március tizenötödikéhez?

– Csütörtököt mondok, elhárító elvtárs.

– Velem ne pofátlankodjon!

– Komolyan mondom. Csütörtök volt és munkanap.

– Ide figyeljen, Kis-Nagy elvtárs. Hagyjuk a formaságokat!

– Értettem, hagyom. De akkor mit kell tenni?

– Akar maga egyetemre menni?

– Azért felvételiztem, hússzoros volt a túljelentkezés.

– Zoltán, magának semmi baja nem lesz, az egyetem is rendben van, itt sem piszkáljuk többször. Maga okos fiú, tudja, mit akar, és azt is, hogy mit kell tennie célja eléréséhez. Mit tud Morvayról? Olvassa ezt el!

„Lefolytatott eljárás alapján megállapítom, hogy Morvay László Sándor 1973. március 15-én az esti órákban a belvárosban a Március 15-e tér környékén úgy közlekedett, hogy kabátján „Koldusbot és függetlenség, ez legyen jelszavad” feliratú szalagot viselt. A fenti versidézet az adott id?ben és helyen alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat és megbotránkozást okozzon, ezért a garázdaság szabálysértését megvalósította.”

Mivel fellebbezés történt, másodfokon a következ? indokolással utasították el:

„A rendelkezésre álló adatokból megállapítást nyert, hogy Morvay László Sándor 1973. március 15-én a hivatalos ünnepségek után az esti órákban egy szál piros szegf?vel a Március 15. tér felé elindult annak ellenére, hogy ott nagy, rendbontó csoport keletkezett. Mivel a szobrot nem tudta megközelíteni, máshol helyezte el a virágot. A fels?kabát baloldalára egy 10 cm hosszú m?anyaglapra izgatásra alkalmas felirattal a tömeg közé keveredett, amivel a rendbontást fokozta, és nacionalista hangulatot igyekezett szítani.

Morvay László Sándor e rendbontó cselekményre már az el?z? nap felkészült. Kirívó, közösségellenes magatartásával a terhére rótt garázdaság szabálysértését elkövette.

Mivel az ilyen jelleg? cselekmények a társadalomra veszélyesek, az elkövetés és az eset összes körülményeit mérlegelve, nem tartom indokoltnak az I. fokú határozat megváltoztatását, mert az I. fokú határozatban az I. fokú hatóság által megállapított elzárás mértéke arányban áll a cselekmény tárgyi súlyával, ezért a rendelkez? részben foglaltak szerint határoztam.

Budapest, 1973. március 17.

P.H.

Budapesti Rend?rf?kapitányság Vezet?je helyett:

Prágai Viktorné dr. rend?ralezredes s.k.”

– Hadnagy elvtárs, én nem tudom, mi ez. Hogy is tudhatnám? Engem még este el?tt vertek meg, a hídon elvették a személyimet…

– Azt tudom, jogosan intézkedtek, talán aprócska túlkapással. De hagyjuk, ismerem, amit eddig mondott. Tudja maga, hogy mit jelent a hétköznapok forradalmisága? Ez nem az. Ne bambuljon! Maga ne h?sködjön, és ne fedezzen senkit.

– Nem akarok én h?sködni, csak arra jártam.

– Oláh Miklós ott volt?

– Csak a felvételin ismertem meg. De neki is hosszú volt a haja. A Hajas Tibort a váci utcáról rend?r vitte be megkopasztani, mert nyugati fert?. De az régebben volt.

– Drávuj is ott volt?

– Nem tudom…

– Hogy a fenébe ne tudná, amikor osztálytársak, és mindent megbeszélnek?!

– ?másfele ment, csak összetereltek minket. A Morvayt nem ismeri, az a mi házunkban lakott.

– Kössünk alkut, Zoltán. Néha elbeszélgetünk, maga is bármikor kereshet, ha úgy érzi, van mondandója. Védheti a katonatársak érdekeit, szólhat, ha a Kiss f?törzs túl kemény vagy a Zsoltész túlhajtaná magukat, ígérem, elintézzük. De akkor is szólni fog, ha úgy érzi, onnét a körletb?l valaki nem jó felé megy. Kölcsönösséget javaslok. Üzlet úriemberek között. Értelmetlen cselekedeteket tudunk így megel?zni. Elég sérülékeny lelk?ek a bölcsészek, a fejük meg tele mindenfélével. A m?vészetiseket meg most vonultattuk be el?ször. Józanon is olyanok, mintha részegek lennének.

– Azt hiszem, értem. Elmehetek?

– Elmehet. Ha okos, rövidesen eltávra, akár szabadságra is mehet.

*

Küldjük a rövidke és várjuk a hosszú leveleket. Anyám a semmir?l ír, de olyan rendszerességgel, hogy már az maga téma. Kapok levelet gimis szerelmemt?l is. Meg az általános iskolai aprócska, arany osztályf?nök nénit?l. A neve is Aranka. Én voltam a szíve csücske. Ezt mondta másoknak is, de nekem komolyan. Neki egy kiseposzt írok, valami világteremtésfélét, ügyelve a nevek hanghatására. Meg valami homályosat az önkísérletezésr?l. Mert én már Szegedre is azért jelentkeztem, hogy kivonódásom a világból ne anyám el?tt történjen. ?azt sem értette meg, hogy nekem nem nagy szám élni. Abszolút logikusan jutottam idáig, csak ennek konzekvenciái is lennének.

– Alakizás után postaosztás – jelentette ki Igaz honvéd, akire sokszor rábízták a kiképzés kevésbé látványos részeit.

Kett?zött er?vel bal-jobboztunk, hátraarcoltunk, vertük a port; sokunknak maradt valamiféle kapcsolata otthon, ami fölértékel?dött, ilyenkor az ember arra gondol, és az esetleges levélre, amibe rövidesen belepillanthat. Úgy vagyunk, akár egykoron a tombolával, kihúznak-e

– Mit ér meg ez a vastag, illatos levél a címzettnek? – sejtelmeskedik Igaz, és vizeny?s szemeit rajtam pihenteti.

– Ötven fekv?támaszt! – így én, némi mosollyal.

– Miért vigyorog, azt hiszi b…ni viszik?! Petz honvéd, kezdheti.

Egy szuszra lezavartam, bár a jobb csuklóm majdnem „kibicsaklott”. Kissé remegve tápászkodtam fel. Igaz honvéd a háta mögé dugta a levelet. Már nyúlok érte.

– Nem is maga kapta – nevet egész elvékonyuló hangon, és rácsap kezemre.

Azt hittem, leütöm a rohadékot, de folytatta:

– A magáé nem ez, …hanem a másik…

Anyám szokványos, millió csók vég? kötelez? gyakorlatnak szánt levele volt, meg hogy írjak végre. Nem tudom, mi közölni valóm van neki. Kérdezzem Chilér?l vagy az arab-zsidó háborúról? Féli a politikát, és annyit tud, hogy ilyen témáról nem szabad levelezni. A második világháborút is én mondtam el neki, hogy mi is volt akkor, ? meg csak csodálkozott, hogy honnét tudom, amikor még nem is éltem.

A fenébe, hogy az alapkiképzés három hónap, és az esküig ki sem mehetünk. Az hat hét. Ha az orvosit választom, csak egyetem után visznek el, de már mint tisztet, és arany életem van. Hogy miért is nem…

Vagy legyek inkább gazdag ember? Ha kém lennék, mi minden titkot tudnék pénzzé tenni! Kapásból vázolnám az ezred alaprajzát, ami stratégiai szempontból biztos fontos titok, bár az atomkorszakban a bomba számára úgyszólván lényegtelen. A f?kaputól jobbra, a parancsnoki épület. Vele szemben az 1. épületben a felderít? század, mellett a m?szakiak vannak a földszinten meg a vegyvédelmi szakasz …

A 2. épületben (vissza a vasútállomás felé) a földszinten a légvédelmi szakasz, ami valójában század; az 1. gépkocsizó lövész zászlóalj 1-3 százada, valamint az els? aknavet? üteg és vele egy folyosón az 1. páncéltör? szakasz…

A 3. épületben a 2. gépkocsizó lövész zászlóalj, a 4-6. lövész százada a 2. aknavet? üteggel, amihez szerencsém van; és a 2. páncéltör? szakasz. Fönt a 120-asok egy része.

A következ? épületben volt a csak jelképesen (fel nem töltve) létez? 3. lövész zászlóalj, majd a m?szaki század és a 120-as aknavet? üteg.

Mögötte következik a gyengélked?, majd a 2. sz. kapu, szemben a sorompóval a Szeged-Hódmez?vásárhely úton, a Népkert állomásnál. A két kapu között drótkerítés, itt-ott megbontva kibúvóval, de ?rrel.

Jó, hiányzik az ebédl?, könyvtár, klubszoba, az ?rszoba, a pszh-telep, meg a disznók; de ezeket felpénzért adnám. Ha pénzéhes lennék, és kém.

Megjöttek a JATE-sok. Már messzir?l érezhet? a civilek ittléte. Mintha fortyogna köröttük a leveg?. Nemcsak a ruhájuk színe, de van valami egyéb kihívó is lényükben. Ahogy a kulturtiszttel, a népm?vel? vénájú Gajdóczi hadnaggyal tegez?dnek, ahogy ismervén a rangjelzéseket kívülr?l vagy felülr?l aleselvtársaznak, s?t, még az ?rnagyúr szó is elhangzott szájukból.

– Jó reggelt, elvtársak, pihenj, szerelvényt igazíts! – nevet a sz?ke, aztán cinkos hangra vált – ez volt az utolsó katonás a szövegemben. Azért néha, ha a környéken lebzselnek, úgy csinálok, mintha ti is katonák lennétek. Misi és Sanyi, amúgy Lajosok vagyunk.

– Itt van még a Pacskó ?rnagy? Nagy állat volt.

– Persze, vele temetik a hely?rséget.

– És a Vidács ?rnagy?

– Rettegünk, ha ? az üti. Az eltávozók cip?inek réme.

– Azért borotváltatásban sem rossz. Vérengz?s.

– Mi meg a Lajosok vagyunk, de aztán semmi francia forradalom! Az egyetemi magyaros pártalapszervezett?l jöttünk. Bemutatom barátomat: Vanák Mihály Lajos adjunktus régi magyaros, én Iszlai Lajos Sándor tanársegéd vagyok, f?leg József Attilá-s.

– Ho-hogyan bírjátok ezt itt? – kérdi a gy?r?s barna régi magyaros kissé dadogósan.

– Nagyon sok.

– Rö-röhögni fogtok az egészen.

– Embertelen. Nagy kibaszás.

– Az egy bölcsésznek nem árt. Jobban fogja érteni a verseket és a magyar történelmet. Egy-egy mondatban…

– …A fehér lótól a vö-vörös csillagig – egészíti ki a barna, mintha összecsiszolt produkcióról lenne szó – vagy Pusztaszert?l a pu-puszta szarig.

– Vannak itt törisek? – néz körül Sziget. Az öcsém a páncéltör?knél van.

– Én.leszarom a történelmet, és ez kölcsönös – kockáztatom meg.

– Látom, készültél. Akkor inkább magyaroznánk.

– Nem tudok olvasni itt. Lelketlen bunkók nem is hagynak.

– Jogos. Nekem sem ment, mert elszállt az agyam az elején. Menjetek bele, éljétek át, ami van, ez az egyik módszer. Vagy csak azért is szerezzetek be valami fontos könyvet, bújjatok bele, zárjátok ki ezt az ?rületet. Egyformán jó mind a kett?.

– A 22-es csapdája, Švejk, Gulliver; de akár az abszurdokat, Dürrenmattot, krimiket. Bármit, csak olvasni. Ha akarjátok, adunk tananyagot, de teljesen fölösleges.

– Ha együtt va-vagytok, üt?képes banda lesztek az egyetemen is nagy fa-f…ok. Jaj a tanáraitoknak, de az már az ? bajuk lesz.

– Csak a piával vigyázzatok! Le is kell szokni róla.

– Hajjaj! Majd ha szárazság lesz.

– Nekem még a Bibliámat is elvették.

– Mert hülye vagy. Kö-közöljed, hogy tananyag az egyetemen. Károli Gáspár, régi magyar irodalom. Fe-fenyegesd meg ?ket, hogy különben katona maradsz.

– Jó-jó, de kezdted azzal, hogy hülye vagyok… akkor akár maradhatok is…

– Gyerekek, hoztam egy különleges olvasmányt. Nem tudom, szabad-e, érettek vagytok-e rá. József Attila.

– Tudjuk, Szárszó, vonat, divathalál.

– Ne beszélj így, apám mozdonyvezet? – háborodik fel Iszlai Lajos, kék szemei szikráznak -, nincs az a hülye, aki álló vonattal lenne öngyilkos.

– Kedvencem volt.

– Nekem a vallásom. Halálosan jó.

– Szóval ismeritek a Szabad ötleteket?

– Csak utalásokat olvastam róla. Piszok kemény.

– Persze. Úgyszólván tiltott anyag. Meg a freudizmus is meglehet?sen. Lélekanalízis, szabad asszociációs technika. Öcsémnél hagyok egy példányt.

– Na-nagyon vigyázzatok ve-vele.

– Ha kijut közületek, illetéktelen kezekbe kerül, akkor nekünk végünk. Többé nem jöhetünk. Akkor volt-nincs kapcsolattartás az egyetemmel. Pedig, ha rendben mennek a dolgok, havonta egy-egy hétvégén tudunk jönni, hogy tartsuk egymásban a lelket. Nos?

– Rendben, igyekszünk!

– Akkor pihenj, szerelvényt igazíts! Szevasztok.

Megéreztük a civilszagot. Az egyetem szabad légkörét. Az agrárosokhoz is jöttek, a matekosokhoz is találtak egyetemi embert. Csak Zazi ráncolta a homlokát:

– Te Petz, ezek a Lajosok is párttagok?

– Miért, Zazi, te is?

– Hülye. De az egyetemen? Ott ugye nem kell.

– Az biztos nem olyan. Az olyan régi, vagy József Attilá-s.

– Én meg akkor olyan Kis-Nagy Zazi-s vagyok.

– Te nem olyan vagy. Te az vagy.

Mindenképpen megszerzem a Szabad ötleteket. Tudom ki a Iszlai Lajos öccse. A Csaba. A páncéltör?k írnoka, az a kis, bagós alak, aki sokat okoskodik, és Pécsr?l jött. Francia nyelvi problémákkal szokott jönni, a Sajót keresi, mert az kint élt, és nem blamázs, ha jobban tudja.

– Csaba, mikor tudnád odaadni, amit a bátyád említett?

– Figyelj, az tényleg nem játék. Csak nagyon biztos ember kaphatja.

– Nekem kell. Én majdnem beledöglöttem harmadik végén.

– Hülye vagy. Nem beledögleni kell, hanem élni vele.

– De micsoda baromi nagy lélek volt!

– Ne irigykedj, mert megkapod.

– Akkor adod?

– A Lukicsnál van. Utána megkapod, esküszöm.

Miért nem esküszünk, hogy akkor is szabadok leszünk, ha testünk bezárják?