Vandra Attila : Veremásás bonyodalmakkal

A diákcsínyeknek is vannak kockázatai.

 

1997-ben Sepsiszentgyörgyön volt a regionális vitatábor. Hát a szentkeresztbányai táborozás emlékei után „kissé" lehangoló volt diákszállón aludni. Szentkeresztbányán reggel, amint kijöttünk a házikókból, platty! be a medencébe, úszkáltunk egyet a borvízben, s felfrissülve lehetett a napi programot megkezdeni. Minden vita után volt egy pancsolásnyi id?, ideális hely volt mindenféle kópéságra. A ruhástól való fürdetés még a „finomabb" tréfák közé tartozott.

Itt inkább a féken tartott szabadság jellemezte a helyzetet. Ahogy megérkeztünk, közölték a diákotthon szabályzatát, s a „Tilos"-ból akkora lista kerekedett, hogy még mi tanárok is alig tudtuk betartani. E lista sportra ingerelte a kamasztársadalmat. A sport abból állt, hogy miként lehet megszegni a szabályokat. El is indult a licitáció.

El?ször az én Oltcitemnek a kerekei maradtak leveg? nélkül. Hamar el?kerítettem a tetteseket, hiszen ekkora szemtelenségre csak a saját diákjaim vetemedhettek. Az eredeti tervük az volt, hogy a bentlakás el?l eltolják. Ám túl nehéz volt. Mérgükben kiengedték a kerekekb?l a leveg?t. Pechükre. Egyenesen a f?kolontost kérdeztem meg, hogy tudja-e ki tette. S nem hiába tanultam egyik képzésen testbeszédet… S mivel a pech nem jár egyedül, a többiek „szívatása" közben kellett felfújniuk a kerekeket.

– Gyorsabban… Estig se lesztek készen!

– Frissíti az agyat a fizikai munka! …

Elég sokan voltunk tanárok. S a szervez?k bárhogy sakkoztak a helyekkel, nekem második éjszakától (miután mindenki megérkezett) 7 diákommal össze kellett költöznöm.

Azzal „vigasztaltak" a kollégák, hogy legalább szemmel tarthatom ?ket… Már Szentkeresztbányán egyértelm?vé vált, hogy ha kópéságról van szó, a diákjaimnak nincs vetélytársuk.

Sejtettem, hogy a reggeli torna (kerékpumpálás) nem marad „megbosszulatlanul." Napközben, amíg a vitaverseny folyt, foglaltak voltak, de eljött az este is. Szentkeresztbányán már szokássá vált az esti maffia-parti. 12 körül ért véget a második menet. Ekkor én kijelentettem, hogy most már megyek aludni, s ajánlom nekik is melegen, hiszen másnap újabb fordulók vártak rájuk. Meglepetésemre a fiúk mind felálltak, hogy jönnek ?k is lefeküdni.

Ekkora szófogadás már gyanús volt. Megvizsgáltam az ágyamat, a lábai épek voltak, a rugók nem voltak kiszedve, a matracot és a leped?t alaposan végigtapogattam, semmi gyanúsat nem találtam. Azt viszont láttam, hogy kuncognak. Átöltöztem pizsamába, majd a fürd?szobába mentem. Még a folyosóról hallottam egy szófoszlányt, „Nem hiszem, hogy nem érzi"…egy pillanatnyit elgondolkodtam rajta, hogy vajon rólam volt-e szó aztán befordultam a mosdóba.

Láttam, amint az egyik váradi srác fintort vágott, aztán kiment. Bejött utána egy kolozsvári fiú, s ? is elfintorodott. Akkor leesett a tantusz. Rákérdeztem:

– Nekem van valami furcsa illatom?

– Háát, én inkább b?znek nevezném… rémesen b?zlik a tanár úr pizsamája, valami rém rossz kölnit?l. Nem érzi?

– Er?sen el van dugulva az orrom. Ilyenkor semmilyen szagot nem érzek.

– Szegény szobatársai…  Ki tehette?

– Én sejtem – mondtam vigyorogva. – Ã??k fogják éjszaka szagolni…

– Hát igen, ilyen is csak Lukiéknak juthat az eszébe.

Miután lábat és fogat mostam, visszamentem a szobába. A fiúk mind ott voltak.

– Srácok pechetek van, léptem be. Eldugult az orrom… De a tiétek nincs eldugulva… S nem alszunk nyitott ablakkal… – közöltem velük.

– A tanár úr semmilyen szagot nem érez? De akkor miért szólt a délel?tt Mariónak, hogy ne sprayezze olyan nagyon magát?

– Akkor még nem volt bedugulva az orrom. Azt hiszem, hogy kaptam a vonaton egy kis huzatot, s most ütött ki rajtam.

 – S hiába pazaroltunk rá nyolcféle sprayt?

– Igen – vigyorogtam.

Luki felállt.

– Én azt hiszem, hogy megyek vissza maffiázni.

– Én is…

Ne szaporítsam a szót. Egyik se aludt a szobában… Ketten egy ágyban nyomorogtak, ahol befogadták ?ket. Akadtak jótét lelkek, irgalmas szamaritánusok, akiknek megesett rajtuk a szívük. Reggelre nagyon elny?tt volt a társaság. Amikor a fürd?ben megláttam ?ket, nagyot nyújtóztam.

– Nagyon jól aludtam. Ti?

Csúful néztek rám. Szerencsére nem tudtak döfni a tekintetükkel.

– Aki másnak vermet ás… Pucolás készülni a következ? fordulóra! Reggeli után rögtön kezd?dik…

– Jaj, nem…

– De igen… Nincs kegyelem…

Elindultak lógó orral érvrendszerezni.

– Luki, ne menj el, veled akarok még beszélni négyszemközt.

Megállt s várakozóan rám nézett.

– A hülye vicceknek vége?

Egy pillanatig habozott.

– Vettem a lapot tanár úr. Megígérem, a tanár úr nem lesz több ízetlen tréfának a célpontja. Legalábbis ebben a táborban – tette hozzá vigyorogva. – Vállalom a felel?sséget. Tudom, „kissé" túlléptük a határt.

– Rendben. Spongyát rá!

– Nagyon leszívtuk… Kétszer is – szólt még vissza az ajtóból.

 

Legutóbbi módosítás: 2008.07.03. @ 17:48 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.