Vandra Attila : Mazochizmus a Székely Tengeren

Ezt azért tettem fel, hátha valaki segít megoldani egy nagy dilemmát. Az elbeszélés végén található. Várom a segítséget.

 

Hurrá! Szabadság! Megyünk a Szent-Annára sátorozni! Otthagyjuk a civilizációt, az utca zaját, a mindennapos robotot, a vitákat a „miért nincs már kész az ebéd és ki mosogat", valamint „a papucsod már megint az el?szoba közepén" és a „már ezerszer megmondtam, hogy…"  létfontosságú témakörökben, megyünk barnulni, élünk egészségesen, melengetjük a csontjainkat a napozón…. s nem utolsósorban kipróbáljuk Szidit, az új feleségemet. ?azért Szidi, mert ? KIA CEE'D(y), s még piros rendszáma van. Nejem azért már tudomásomra hozta, hogy ne feledjem, hogy bármilyen vonzóak is a Szidi karosszériájának az áramvonalai, neki, mint els? feleségnek vannak el?jogai. Ezt pedig ne merjem elfelejteni. Én pedig már rég megtanultam, hogy a n?knek van három parancsolatuk:

 

1§. A n?knek igazuk van.

2§. A n?knek akkor is igazuk van, amikor nincs.

3§. Ha a n?knek netalántán mégse lenne igazuk, akkor az els? két paragrafus lép érvénybe…

 

Így hát nem vitatkozom, hanem szófogadóan megyek bevásárolni. Annyi vigaszom marad, hogy mehetek Szidivel…

Az els? problémák akkor adódnak, amikor Budapestr?l hazatér? egyetemista fiam közli, hogy a volt osztálytársaival már megbeszélte, hogy ?k is mennek a Szent-Annára sátorozni ugyanabban a periódusban. S neki is kell Szidi. S?t, már azt is megígérte, hogy barátn?jén kívül még két személyt felszállít csomagjaikkal egyetemben. 4 + 2 = 6, Szidike pedig 5 személyes. S nem TIR kategóriájú teherautó. Ez még apró probléma, hamar megoldódik. Ákos felszállítja a maga társaságát, majd másnap értünk jön. Mi pedig elhalasztjuk egy nappal az indulást. (Miért nem fordítva???)

Ã??k beülnek, ketten, simán beférnek, a csomagtartó megtelik, de kaja nélkül. Azt és két barátjukat csomagostul a szemem nem láttára gyömöszölik be Szidibe (szerencsémre).

Barátaim csóválják a fejüket, hogy rá merem bízni a vadonatúj kocsit, hiszen egy éve nem vezetett, s még tapasztalatlan… Én még kiadom az utolsó tanácsokat, amelyek közül „vigyázz, a fékje brutális" el?kel? helyet foglal el. A fiamnak van két füle, közötte nagy a huzat, de szerencsére jó min?ség? a biztonsági öv, így az els? kanyarban nem verik ki fejjel a szélvéd?t, s mindezt a szemem láttára. Én meg felmegyek számolni a másodperceket, amíg telefonálnak, hogy biztonságban megérkeztek. De ez is megtörténik csekély háromórányi stressz után.

Otthon azért nem állom meg többször is az els? számú nejem tudomására hozni, hogy „és hogyan fértek volna be egy Opel Corsa méret? csinos kis kocsiba?" S hogy: „Látod, hogy miért er?ltettem, hogy vegyünk egy ekkora bazi nagy autót!" (Keser?en megfizetek én még ezért…) A „bazi nagy" Szidi ugyanis szinte 30 centivel szélesebb, s majd méternyivel hosszabb, mint egykori Pöfy névre halgató Oltcitünk. Diadalmam másnap válik igazán nyilvánvalóvá, amikor a mi csomagjainkat kell begyömöszölni. Hárman úgy férünk be, hogy én az anyósülésen vizes-kulacsokkal körül vagyok bástyázva. A Szent-Annánál ugyanis nincs ivóvíz 7 km-es körzetben. Mi pedig 8 napra megyünk. Az anyósülésre azért kerülök, mert a fiam nem hagy vezetni. Nem baj, legalább látom, hogy mit m?vel Szidikével.

Feleségem aggályai hamar elmúlnak, mert Ákos nem tapossa a gázpedált tökig, s nem is el?z vakmer?en. Az én lelkem viszont feljajdul minden feltúrázás alkalmával. (Na jó, na, velem is megtörténik, mert ez nem Oltcit… s még én is újra kell tanuljak vezetni, de akkor is…. ) Sepsibükszádig nincs is baj, ám a Szent-Annához vezet? „autósztráda" tankcsapdáin minden döccenés után a szívinfarktus környékez Szidike épsége miatt. Ekkor visszasírom Pöfykét, aki Szidivel összehasonlítva inkább szekérnek t?nik, de volt néhány terepjáróhoz hasonló tulajdonsága. Végül megúszva az infarktust csak felérünk. Telefonálok a munkába, hogy ett?l a pillanattól kezdve ne keressenek, mert innen már többé nincs jel. Ezt már mondtam a tegnap is, de ami biztos, az biztos.

A kanyarból boldogan pillantom meg, hogy a régi sátorhelyünk épp üres. Ezt hatalmas üdvrivalgással veszem tudomásul, a nejem meg az érzelmi kitörésemet nyugtázza az „Elment a szép eszed?" apró megjegyzéssel. Ákos fiam (mindig anyja párti volt…) csak egy sokatmondó pillantással jelzi, hogy egyetért vele. Nesze neked szólásszabadság…

A táborhelyünkre érve viszont kétségbeesve tapasztalom, hogy az üres sátorhelynek komoly, objektív oka van. Az anyatermészet úgy döntött, hogy nem ismeri el a civilizáció végs? gy?zelmét, s ezt egy méteresre n?tt csihányerd? alakjában juttatta kifejezésre. A következ? órát így rövidnadrágos felszerelésben csihányirtással töltöm, míg nejem vígan pletyózik néhány órával hamarabb megérkezett barátainkkal. Id?nként kifogásolja b?sz küzdelmem min?ségét, de aztán csak megtisztul a hely. Kezd?dhet a puzzle a sátorvasakkal, s persze megint én, kizárólagosan csak én vagyok a hibás, amiért múlt évben sem jelöltük meg a sátorvasakat. Egy órai h?si küzdelem után a t?z? júliusi napon s barátom által készített flekken füstjében már áll a sátor váza, majd helyére kerül a ponyva is. Ekkor fellázadok, mert közben elkészül a flekken, „nekem is vannak emberi jogaim, „még a gályaraboknak is volt ebédszünetük" csatakiáltással csatlakozom a társaság többi részéhez.

Buksi, barátaim kutyája egy adott pillanatban felugrik, s nekiiramodik a sátramnak. A sátramból gyanús hangok hallatszanak, sürg?sen otthagyom a legfinomabb falatot, s a sátramban ijeszt? kép tárul elém. Egy vakondok úgy döntött, hogy a legújabb építményét a sátram közepén túrja ki. Még szerencsés voltam, gondolom, mert a hálófülke alját nem harapta ki, mint ahogyan egyesek megjárták már. Ám azzal már kevésbé, hogy Buksi a heves ásás közben az egész földet szétszórta a csomagjaink, ruhánk, s a hálófülke között. Úgy döntök, hogy Buksit ezúttal nem ütöm agyon, f?leg, mert legalább a b?nbakot eltette láb alól. Nem ette meg. (Flekkenezés után?) Kezd?dhet a takarítás. Sátrat félig lebontani, mindent kirázni… S mire kéjesen venném tudomásul, hogy innent?l kezdve a bepakolás a nejem dolga, megérkezik egy bákói rendszámú kocsi, mellettünk akarnak sátrat verni, s a kocsiból d?l a dzumbáj. (A teli er?vel hallgatott román népzene). Jaaaaj, ne…. Én pihenni jöttem, távol a város zajától…. Ezt otthon is hallgatom eleget a szomszédból… Na persze a politikai megmérettetés az mindig férfifeladat, így büszkén igazolhatom férfiasságomat eleget téve a „Tégy már valamit" n?i elvárásnak. Elhangzik még egy apropó valami konfliktuskezelési tréningekr?l, amelyeket tartani szoktam, s hogy most igazolhatom tanításaim érvényességét.

Nincs kiutam tehát, mert barátom hallásával baj van, s ?t nem zavarja, így a n?k összefognak ellenem. Buksi épp elkóricált, élvezve a tömbházlakás börtöne után rászakadt szabadságot, így egyedül maradtam egy autónyi ellenséggel. El?ször várakozó álláspontra helyezkedek, „Hátha maguktól abbahagyják" s nyerek egy kis id?t stratégiakészítésre. Végül csak rászánom magam, s a fogaim közé szorítom a szívemet (ahogyan egy találó román szólás mondja) s elindulok tenni is valamit.   

– Ne haragudjanak, de én piheni jöttem, és… – kezdem alázatosan.

Nem tudom befejezni a mondatot, mert a zene azonnal elhallgat. A szemem tágra nyílik a meglepetést?l, s a társaságunkhoz visszatérve képzeletben Tarzán módjára döngetem a mellemet hasonló hangokat kiadva. De csak képzeletben. Ám nem jutok a sátrunkig, hogy kiköveteljem a nekem jogosan kijáró dicséretet, s rápirítsak a tamáskodókra, mert a tábor bejáratánál újra felharsan a zene. Ezúttal manele. Nincs még egy zenei m?faj, amit jobban utálnék. Akkor inkább a dzumbáj. Reményem, hogy nem a közelünkben vernek sátrat, hamar szertefoszlik. 

Egy ideig t?röm h?siesen, végül ezekhez is odamegyek. Ám az el?bbi stratégia nem válik be. Közlik velem, hogy ?k azért jöttek, hogy érezzék jól magukat. Hiába magyarázom, hogy én is, de én csöndben szeretném jól érezni magam. Azonnal el is küldenek az édes anyukám….

Ett?l aztán bennem is felszalad az adrenalinnal társult tesztoszteron. Szidihez megyek, kiválasztom a „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés nyolc óra szórakozás refrén? dalt, s bekapcsolom. Náluk er?sebben. Jó er?s hangszórója van Szidinek. A reakció várható volt, ? is feler?síti, mert zavarja a fülüket a bozgor (a magyarok csúfneve) zene. Nem tágítok, rá kell licitálni. Blöffölni csak nagyot érdemes, hát olyan er?sre teszem, hogy már sérti a fülemet. Az övéket is. Egy ideig hagyom, majd leoltom. Nézem ?ket. Felkapják a fejüket, de látván, hogy az enyém elhallgatott, végzik a dolgukat tovább. Ekkor még hangosabbra teszem néhány másodpercig, majd megint leállítom. Nézem ?ket. Lábam Szidi nyitott ajtajában, kezemmel jelzem, hogy ha nem történik semmi, újra beindítom, s Szidi hangszórójában van még kapacitás. Egy ideig farkasszemet nézek a családf?vel, aki végül úgy dönt, hogy lehalkítja, mert a szomszédja komplett idióta, akivel nem érdemes vitába szállni. A manele megy tovább ugyan, de legalább a hanger? elfogadható. Becsukom Szidi ajtaját, megköszönöm, megértését, hadd legyen meg neki a gy?zelem illúziója, majd megyek a dolgomra. Bákói szomszédom megemel egy képzeletbeli kalapot el?ttem (kés?bb megtudtam t?le, hogy ? is utálja a manelet). Ám örömem nem tart sokáig.

Két H jelzés? autó érkezik. Els? dolguk, hogy a kerítésre kit?zik a magyar zászlót, jelezvén, hogy minden Trianon ellenére ez ezeréves magyar föld. Huszonéves fiatalok, hangosak, s szemmel láthatóan van bennük legalább fél atmoszféra alkoholg?znyomás. Tüntet?leg kitesznek két láda sört, hogy senkinek se legyen kételye afel?l, hogy van utánpótlásuk. S mindennek a tetejébe megszólal a hangszórójukból a Bugyi együttes, hogy jelezzék, hogy a kultúrájuk szintje a csipkés kombinéig legalább eljut. Maneles szomszédaim úgy döntenek, hogy a bozgor túler?vel egyenl?re nem veszik fel a harcot, s levonulnak manelest?l fürödni. (bezzeg ?k milyen hamar felverték a sátrukat…)

Ám a sikeres honfoglalás 10 percig se tart. Így nekem sincs alkalmam felvenni ismét a tábori csend?r szerepét. Már távolból értesülök egy bukaresti rendszámú Dacia hangszórójából, hogy a manelenek is vannak (negatív) fokozatai. A BUG Mafia (Bucuresti UnderGround) sorai már olyan szintet képviselnek, amely már az én, a b?rgyógyászat-venerológián szakmai deformációként a nemi szervek nevén nevezéséhez szokott fülemet is sértik.

Rögtön szemrevételezik a magyar zászlót, s azonnal m?sorváltozás áll be. Megszólal jó hangosan a

 

„Noi suntem români,

Noi suntem aici pe veci stÃ?Æ?pâni!"

 

kezdet? ultrahazafias dal (Mi románok vagyunk, e föld örök urai). Jelezve, hogy nem értenek egyet a honfoglalással. A dal nemcsak az autó hangszórójából hangzik fel, hanem teli torokból üvöltve is, oly muzikalitással, hogy az még az én született zenei antitalentumomon is messze túltesz. (A katonaságnál a hadnagyunk megtiltotta, hogy énekeljem a hazafias dalokat, mert „nem akarok veled együtt a büntet?századba menni") Az énekléssel feltehet?en hangsúlyozni akarták, hogy ?k már akkor itt voltak, amikor még forró volt a Föld…

Nocsak hamar megjön a válasz: a szomszéd táborból is megszólal a Kárpátia, kiemelve, hogy a e földet Csaba királyfi hagyta ránk. Természetesen nagyobb hanger?vel. Hisz az komoly és megdönthetetlen érv.

Nyelvezete mindkét tábornak változatos, csak úgy röpködnek a nemi szervek. Még az a szerencse, hogy nem értik egymást. (Sajnos én igen, mindkét tábort). Ennek ellenére rövid távon 1990 márciusának Marosvásárhelyét[1] idéz? hangulat alakul ki, csak azt nem kérik egymástól, hogy „mondd brânzÃ?Æ? Ã?Ÿi ouÃ?Æ?" illetve hogy mondd „teniszüt? és jégszekrény"

Néztem a két tábort, s tanakodtam, hogy mit tegyek. A bákói szomszédom megszólalt:

– Nem ajánlom… F?leg a maga hangsúlyával – célzott arra, hogy bármennyire is kifogástalanul ejtem ki, hogy „brânzÃ?Æ?", a hangsúlyom messzir?l elárulja bozgor eredetemet.

– Erre a következtetésre jutottam én is – válaszoltam, mert addigra már magam is eldöntöttem, hogy én leszek az okosabb, aki enged, tehát szenvedjenek ?k.

Erre vonatkozó teóriámat a baráti köröm sajnálkozó tekintettel fogadta, így más esélyem nem maradt, mint imádkozni.

A kialakult hangulatban a Mindenható békéltet? képességeit kétségbe vonva imámba foglaltam az ?smagyar isteneket, Arany Atyácskát és fiait, Szélkirályt, Napkirályt, Szépmez? Szárnyát, majd Zamolxest[2], Jupitert, s a római isteneket, a végén már a germán Wotant, az egyiptomi Rát, és a mexikói Es?istent is megidéztem, hátha valamelyik meghallgat.

Hatalmas dörgéssel els?ként Jupiter jelezte segít?készségét. Szélkirály is hamarosan megjelent, s a mexikói Es?isten se késett sokáig. Nekem még volt annyi id?m, hogy összekapjam, s a sátorba dobáljak, amit lehetett, majd sikeresen lehúztam a cipzárt a sátram „ajtaján". Ekkor már szentül fogadkoztam, hogy soha többé nem említek egy imában több istent, s rettegve gondoltam 2005-ben a Székelyföldön végigrohanó orkánra, amely teljes hegyoldalakon döntötte le a fákat. (Én egy nappal azel?tt mentem haza a Szent-Annáról). Végül elaludtam.

Úgy látszik, hogy komoly befolyásom van az isteneknél, mert Magyarországon falvakat hagyott a vihar háztet? nélkül, itt egy fa sem d?lt ránk, senkiben nem tett kárt a villám, csak néhány sátor szakadt szét. Köztük Csaba királyfi örököseié. De a meccs állása 1:1 lett, ugyanis a dákok h?s utódainak sátrában 20 centis víz volt reggelre, mert egy gödörbe húzták fel. Manelista szomszédaim b?rig áztak már az úton autójuk felé, s a sátruk is beázott. Az én huszonsok éves sátram csak egy sarkon, a konyharészen „eresztett" be egy kis vizet. Dombtet?n állt. Mindjárt nemzeti h?ssé léptem el? a nejem szemében. Tudtam én, hogy miért nem hagyom azt a helyet… Fiamék és társaságuk s bákói szomszédaim is viszonylag olcsón megúszták. Így semmi okom nincs kételkedni, hogy a vihar Isten (az istenek?) haragja volt.

Borús, csendes reggelre ébredtünk. A dugig teli sátortábor kiürült, alig 5-6 sátor maradt. Nem b?gött a manele, se Bugyi, se BUG Mafia nem zavarta a fülemet. Mind pakoltak, mély gyászban.

Na persze, hogy ilyen es? után a legf?bb kérdés, ami érdekli az embert, az a meteorológiai jelentés. Bekapcsoltam a Szidi rádióját. El is kaptam a 7 órai híreket. A hírek aztán igazolták az évekkel ezel?tt kialakult sejtésemet. A Szent-Annára menet az ember áthalad egy fekete lyukon, s egy párhuzamos univerzumba kerül. A Szent Anna tó nincs Romániában. A meteorológiai jelentés ugyanis azzal kezd?dött, hogy az országban a reggeli h?mérséklet 16-22 C0. Ránézek Szidi h?mér?jére: 9 C0… „Kivételesen meleg nap várható, az ország déli részén még 38-40 C0 is lehetséges." Ez rendben van, azt is akarjuk, meleg legyen. S mi nem vagyunk délen. „În munÃ?£i sunt posibile în mod excepÃ?£ional ploi rÃ?Æ?zleÃ?£e" (A hegyekben kivételes esetekben, helyi futó es?k lehetségesek). Ezt szó szerint idézem, mert így, románul, adom el? 9 óra körül ébredez? feleségemnek és barátaimnak. Ugyanis én már vagyok elég öreg Szent-Annai medve, hogy kiolvassam a közeljöv?t a felh?kb?l.

– No, akkor futás a sátorba, mert már itt is van az els? „rÃ?Æ?zleÃ?£!" – reagált Dari barátom, s a "rÃ?Æ?zleÃ?£" ezzel kitörölhetetlenül beírta magát a Szent-Annai folklórba, a magyar nyelv tisztáságának meg?rzésére tett minden er?feszítésünk ellenére. 

Nem tart sokáig, tényleg csak rÃ?Æ?zleÃ?£ volt. Es? után reggelizünk, ami jó alkalom, hogy számba vegyük, hogy mi maradt otthon. Az els? felfedezés eléggé lehangoló: A gázég?, amin f?zni akartunk eldugult. S nincs mivel megjavítani. Nincs acéldrótom, amivel kidugjam. A második felfedezést akkor teszem, amikor olvasni akarok. A szemüvegem tokja itt van ugyan, de szemüveg nélkül… Lemondhatok az olvasásról… Pedig vagy 4 könyvet akartam itt kiolvasni…

Aztán nyugati irányból ismer?s alakú felh? jelenik meg. Kísértetiesen hasonlít az el?bb még keletre távozott felh?cskére. Csak nagyobb. Ilyen hamar megkerülte a Földet? Újabb bizonyítéka a más univerzumba kerülésünknek? Sok id?m nincs gondolkodni, mert máris zúdítja a nyakunkba az újabb rÃ?Æ?zleÃ?£-et.

Sajnos az es? elmúltával prózai választ kapok a sokéves találós kérdésre. Hogyan kerülnek el? nyugatról a kelet felé távozott felh?k? A válasz egyszer?: A kelet felé elfújt szell?k elkanyarodnak, megkerülik a Csomád vulkáni kráterét, s újra nyugatról jönnek el?. De közben összeszednek minden lehet? nedvességet, s sokszorosra duzzadva zúdítják a Szent-Annán sátorozók nyakába, rÃ?Æ?zleÃ?£ alakjában naponta többször is, miközben az ország többi részén kánikula és szárazság van… Jöttünk fürödni, legalább tusolunk…

Ne szaporítsam a szót, déli 12 órakor álltam neki f?zni, este nyolc lett, amikor kész lett az ebéd. A tüzet többször is elmosta az es?. Nagy sikere volt a f?ztömnek. Vagy a szakács volt kiváló, vagy a banda rettenetesen éhes, sanda gyanúm, hogy az el?bbi. Szóval hogy is van? Jöttem ide kikapcsolódni, hogy szabaduljak a házi munkától? S én nyolc órát f?zéssel töltök? Na mindegy, majd holnap… Két napja itt vagyunk 2 kilométerre a Székely tengert?l, s még nem jutottunk le a partjára se…

Másnap aztán szomorúan veszem tudomásul a reggeli meteorológiai jelentésb?l, hogy mégis Romániában vagyunk, mert Bukarestet is elérte a hideg front, de „holnaptól szép id? lesz." Ett?l aztán egyetemista éveim jutnak eszembe, amikor a szobánk ajtajára ki volt írva: „Holnaptól kezdve szorgalmasan tanulunk." S minden nap tudomásul vettük, hogy van még egy nap haladékunk… Estére már két trikóban, mackó fels?ben és a télikabátban is didergek, aminek következtében kétóránként kell mennem pisilni. Éjjel még gyakrabban. Egyik alkalommal nagy álmosan a sátorból kitámolyogva eltévesztem az irányt a sötétben, s elnézve egy gyökeret is fejest ugrok a csihányba. A reumám nem múlik el, de az álmom igen. Azonnal. Csak azzal vigasztalom magam, hogy sikerült megállnom, hogy magamra ne eresszem, amit ki akartam épp ereszteni. S azzal, hogy reggel a feleségem mégis rám ismert.

Ja igen, err?l jut eszembe, valamit kifelejtettem. A kemping-WC higiéniai viszonyait. Mivel nincs víz, angol WC-t itt nem lehet m?ködtetni. Csak amolyan oltyán guggolós WC-lyuk van. A lyuk mellett ?rt álló klórmész arról árulkodik, hogy a személyzet igyekszik a higiéniai viszonyoknak megfeleltetni, de… Szóval, ahogyan sokan mások is, inkább az erd?t szavazom meg megkönnyebbüléskor, amint eláll az es?. Na, de az es?nek vannak pozitív oldalai is, a következ? reggel már messzir?l kiabálom barátom feleségének megbotránkozására:

„Gyerekek, voltam szarni, hoztam reggelire valót!"

Marika megbotránkozása hamar elmúlik az ölnyi piruló galóca láttán, s reggelre gombát sütünk. Felbuzdul a társaság, hogy reggeli után megyünk gombászni, de ebbe beleszól a rÃ?Æ?zleÃ?£, így csak egyetlen fanatikus gombász indul el es?köpenybe és gumicsizmába burkolózva hajolgatni az es?ben. Ez természetesen én vagyok. Dari barátom sajnálkozva néz utánam, de ebédre szívesen elfogyasztja a gombapaprikást, még ha tejfül és puliszka nincs is hozzá. A tejföl romlandó, a puliszkaliszt pedig a „majd a másik család hoz" listára került mindkett?nknél.

Az esti palacsintatésztás gomba, a reggeli gombás rántotta aztán meg is teszi a hatását, s a feleségem belügyminisztere heveny epegörccsel fejezi ki a túlzott gombafogyasztás iránti esti palacsintatésztás gomba, a reggeli gombás rántotta aztán meg is teszi a hatását, s a feleségem belügyminisztere heveny epegörccsel fejezi ki a túlzott gombafogyasztás iránti felháborodását. Gombamérgezés kizárva, mert másnak semmi baja. S mivel Dari is megel?z? politikára helyezkedik, s nem kér több gombát ezután kétfélét is f?zhetek, gombásat és diétásat. Id?mb?l kitelik, bár én pihenni jöttem, nem f?zni…

Így már van edény elmosni való b?ven. De jó, az a feleségem dolga. Én lelki rokonságban vagyok Agatha Christie-vel, aki mosogatás közben találta ki krími-regényeinek történeteit. Bevallása szerint, olyankor mindig kedve támadt megölni valakit. Ám a rÃ?Æ?zleÃ?£ek rendszeresen beleszólnak a mosogatásba, s zsíros polietilén edényeket nem lehet hideg vízzel mosogatni. Annál már a WC-papírral való mosogatás is sokkal hatásosabb. „Ez se pisis, ez se pisis, ezt is újra lehet használni" lesz a mottónk. Aztán amikor a feleségem kikészül, kénytelen vagyok átvenni ezt a szektort is. Bezzeg ekkor nem mossa el a melegít?vizet az es?, mert a rÃ?Æ?zleÃ?£ késik! Így amíg a többiek lemennek a Szent-Annára, én mosogatok… Ha már nekikezdtem…

Ákosék is bedobják a törülköz?t, megunják a tusolást. Levonul az egész fiatalság. Ez számunkra sok változást nem hoz, hiszen eddig is 50 m-re táboroztak t?lünk, s csak a rókagomba-paprikás híre hallatára jöttek hozzánk. Ám valamivel haza kell menni, s emiatt megfoszt Szidikét?l, így meteorológiai jelentés nélkül és fegyvertelen maradok. S ki leszek szolgáltatva a fiamnak, hiszen ha nem jön utánunk Szidivel, én nem tudok hazamenni. Nincs mivel… Erre még rá fogok fizetni, attól félek… Közben ne felejtsem, itt hagyják a maradék kajájukat, mert ?k már nem viszik haza. Ez amolyan szent-annai szokás. A pityóka, hagyma, paprika s?t a konzervkészletünk is megháromszorozódik. Pedig alig fogyott, mert mind gombát ettünk.

Közben felfedezzük, hogy a rÃ?Æ?zleÃ?£ek ellenére lehet fürödni a Szent-Annában. Csak azt kell kimókolni, hogy arra érj le a tóhoz, amikor elered az es?. Jobban, mint a tóban úgy se lehet elázni. S ha vége van, futás fel a táborhoz, hogy érj fel miel?tt újra elered.

Az els? találkozásom a Szent-Annával egy mély lélegzetre késztet. Nem vártam, hogy 28 C0-os lesz, mint a Balaton, de azért… A vihar felkavarta a vizet, a felszínre hozta az alsó, hidegebb rétegeket, s mivel kinn is hideg van… S a rÃ?Æ?zleÃ?£ek se viselkednek h?forrásként…

Alaposan elázva érek fel a táborba, mert rossz volt az id?zítés. Mire felérek kisüt a nap. Bánatomban pihenni vágyok. Az újonnan érkez?k zenével vigasztalják magukat. Nagyobb hanger?, nagyobb vigasz. S mindenki másféle zenét szeret…

Eljön a hét vége is. Ahogy közeledik a hét vége, úgy n? a decibelek száma. Feladtam már rég a tábori csend?r szerepét. „Hagyj fel minden reménnyel, aki ide jössz, és pihenni vágysz…" Szombat reggel, miután egész éjjel hallgattam a „vetélked?t" kétségbeesetten telefonálok haza a ment?osztagért. De az SOS jelzéseimet Ákosék a Létrásúton, útban a Nagyk?havas csúcsa felé fogják fel. De megígérik, vasárnap értünk jönnek. Brassóban jó id? van.

A szombat rÃ?Æ?zleÃ?£ek nélkül telt el. A feleségem azonnal grillcsirke színt vesz fel, neki nincsenek kreolb?r? felmen? ágú rokonai, mint nekem. A Bukarestben kánikula van. Sokan remélik, hogy itt nincs. A rikoltozott és hangszóróból el?adott egész hangversenye adja az altatódalt. Mindennek a csúcsa a reggel hatkor a tábort körbejáró 12 személyessé el?lépett Dacia Logan Kombi, melyb?l teljes hanger?vel d?lt a

 

„DeÃ?ŸteaptÃ?Æ?-te române

Din somnul cel de moarte" (Ébredj román, halálos álmodból)

 

Így a román himnusz soraira "ébredünk". Ezek még a saját himnuszukat se tisztelik… Hajnali hatkor megyünk le utolsót fürdeni, majd jön a pakolás. Dariék többször is zajosan összevesznek, így el?lépek szolgálatos gyóntatóatyává is, bár ?k refomátusok. Értékelem feleségem nyugalmát, mi nem sietünk annyira, a fima csak délután jön értünk. Aludni akarnak a K?havas után. Össze is kacsintok nejemmel. Aztán ahogy haladunk mi is a csomagolással, minket is elkap a csomagolási láz, így csoda, hogy a fiam nem hallotta a hangomat.

Dariék távozása el?tt még megisszuk az utolsó kávét, s én gyors számadást végzek. Miért is jöttünk ide?

1. Pihenni. Csendért. – Na ezt hagyjuk…

2. Olvasni, kikapcsolódni. – szemüveg nélkül…

3. Hogy szabaduljak a házi munkától – a f?zés itt kétszer annyi id?t vet igénybe, s az elnyelt füstöt ne is emlegessük

4. Fürödni – tusoltunk is eleget.

5. Hogy éljünk egészségesen. – Én kétóránként járok pisilni, a feleségem epegörcsöt kapott.

6. Barnulni – a feleségem leégett, én ugyan lebarnultam, de nem a naptól, hanem a füstt?l.

Jobb, ha abbahagyom az elemzést. Aki ide jön, az vagy komplett idióta, vagy mazochista. Feleségem Dariékkal közben a jöv? évi szent-annai sátorozás részleteit beszélik már. Egész jó ötleteik vannak. Ekkor egy felismerés hasít belém: Mi melyik kategóriába tartozunk? Rád bízom kedves olvasó, hogy add meg a választ e dilemmára.

Azt már el se mesélem, hogy miként fértünk be. Még jó, hogy arra járt a szomszédom. Ez számomra újabb megoldhatatlan rejtély. Hogyan szaporodik meg a csomag amikor a kajának esszük az oldalát?

Szóval ahogyan csak lehet mindenkit értesítsetek, hogy nehogy a Szent-Annára menjenek szabadságra. Ötletek: 1. lánclevél, 2. aA yahoo, A Microsoft, a Google, pénzt ajánl azoknak, akik NEM mennek oda szabadságra. 3. vírusok, 4. minden címzett aki megkapja küldje tovább legalább 10 másiknak, mert különben formatálódik a számítógépe, stb. Hátha jöv?re kevesebben lészünk… Mert mi megint oda megyünk.

 

Mottó: A legaljasabb hazugságok azok, amelyek még mákszemnyi hamis információt, vagy túlzást se tartalmaznak.


[1] Azoknak, akik fiatalabbak és nem emlékeznek Marosvásárhely véres márciusára, 1990 márciusában a félrevezetett felb?szített románság támadásának esett áldozatul az RMDSz szákházban tartózkodó társaival Süt? András, aki meg is vakult fél szemére ez alkalommal. Másnap az ezért tüntet? 15000 magyart 60 km-r?l autóbuszokkal szállított botokkal felfegyverzett több száz román támadta meg. Az összecsapásnak 280 sebesültje és hat halottja volt. A következ? napokban magyar és román bandák járták a várost, s aki nem tudta helyesen kiejteni a román illetve magyar szavakat, az pórul járt. Volt eset, amikor román esett a románoknak áldozatul, mert ijedtében román létére képtelen volt helyesen kiejteni, hogy „brânzÃ?Æ?” .

[2] Dák f?isten

Legutóbbi módosítás: 2008.07.17. @ 12:35 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.