Vandra Attila : Nem akarlak túlélni

 

 

 

 

 

 

 

– Hova merült el szép szemed világa? – ölelte át Jánost hátulról a felesége. – Min merengsz egy idő óta?

– Előtted szeretnék meghalni.

– Tessééék?

– Azt mondtam, hogy nem szeretnélek túlélni.

– Hangodon félelem érződik. – Majd pillanatnyi szünet után aggódva kérdezte: – Valami baj van?

– Velem egészségileg semmi baj. De félek az egyedülléttől. Félek az üres lakástól. Félek a gyásztól.

– Mióta a kisebbik is „elrepült” a határon túlra?

– Valahogy úgy. Nyomaszt, hogy üres a ház.

– S inkább meghalnál hamarább. Vagy ilyen önző!

– Önző? Miért lennék önző?

– Képes lennél elvárni tőlem, hogy nézzem tehetetlenül haláltusád? Hogy érezzem azt a fájdalmat, hogy elvesztettelek? Elvárnád, hogy eltemesselek? Hogy a sírod látványa állandóan eszembe juttassa milyen rettenetes egyedül maradni? – kapta fel Mária a vizet.

– S te elvárnád, hogy támasz nélkül maradjak öregkoromra? Hogy tehetetlenné válva ne tudjam ellátni magam? Hogy gyermekeimnek terhére váljak?

– Ha szeretsz, nem várod ugyanezt tőlem.

– Persze, mindig én…

 

Ajtódurranás vetett véget a vitának. Egész este egy szót se szóltak egymáshoz. Mária tüntetőleg külön szobában vetett magának ágyat. János nem bírt elaludni, csak forgolódott. Végül megemberelte magát, felkelt hogy Máriához menjen. A sötét folyósón feleségébe ütközött. Mária egy nagyot sikított, majd megismerte az ismerős kéz tapintását. Belekapaszkodott. Karjaik, mint két közeli fa ágai összegabalyodtak.

– Szeress Philémon.

– Te is Baukisz.

– Gyere, féljünk együtt…

– Ilyen hülyéket, mint mi se sokat hordott a hátán a világ…

„Philémon” és „Baukisz” autóbalesetben vesztette életét. Egy kanyarban nagy sebességgel szabálytalanul előző tehergépkocsi leseperte őket az útról… A kocsijuk roncsában átölelkezve találtak rájuk… 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.06.10. @ 06:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 728 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.