Magyar Csaba : Világszínvonal

A fakír egy a belváros forgalmas f?terén felállított, üvegszilánkokkal borított priccsen feküdt. Fehér turbánja még jobban kiemelte a félmeztelen test soványságát. Habár a mutatványa nem volt igazán látványos, mégis sokan bámészkodtak körülötte, s?t akadt jónéhány visszatr? látogatója is.

A turbános férfi percenként 15-re lassította a szívmüködését, így csak nagyritkán mozdult meg, hogy lenyeljen egy szöget, vagy egy újabb köt?t?t szúrjon át magán. A trükköket több mintt 20 éve leste el egy indiai mestert?l, azóta is folyamatosan tökéletesítve rejtuk.

Mostani, egy hónaposra tervezett kísérletére is évekig készült. Már harminc napja feküdt étlen-szomjan az üvegtörmeléken, s a testét mindenütt átlyukasztó köt?t?k bizarr, emberi sünnel tették hasonlatossá.

Habár ereje fogytán a fakír egy az álom és az ébrenlét közötti tudatállapotot vett fel, ennek ellenére érzékelte a külvilágot és felfogta a kíváncsiskodók megjegyzéseit is.

– Bámulatos! – mondta egy piros szoknyás hölgy. – Hihetetlen, hogy mindezt kibírja.

– Optikai trükk az egész. Rejtett vetít?kkel csinálják – jelentette ki valaki tudálékosan a tömegben.

– Nem olyan nagy dolog ez – f?zte hozzá a túloldalról egy aktatáskás férfi. – Ráadásul ez itt elég bénának t?nik. Már két hete minden nap erre jövök, de semmi sem történik. Csak teleszúrkálja magát köt?t?kkel, meg id?nként lenyel egy szöget.

– Dehát itt fekszik éjjel-nappal ha fúj, ha esik, és egy falatot sem eszik. – vetette ellen a piros szoknyás hölgy.

– Márpedig az igazi fakírok Indiában még a királykobra marását is elviselik, mások hetekre a föld alá temetkeznek. Ezek itt nálunk többnyire kóklerek vagy csalók. Nemrégiben olvastam az egyik helyi fakírról, hogy egy ritka betegség miatt egyszer?en nem érzett fájdalmat. Szerintem éjszakánként, amikor már senki sincs a környéken, ez is lazít egy kicsit. – mutatott a lehunyt szem?, mozdulatlan férfire.

– Biztosan rejteget egy kis harapnivalót. Méghogy étlen-szomjan! Ezzel a testalkattal egy hétig sem húzná ki másként.

A fakírt módfelett idegesítették a gunyoros megjegyzések, azonban nem izgathatta fel magát, hiszen még több mint egy napra kellett tartalékolnia az energiáit.

Nemtetszése jeléül azért megmozdult és lenyelt egy újabb szöget.

– Ez a  szögnyelés is ócska, amat?r trükk – folytatta határozottan az aktatáskás férfi. – A börtönökben rendszeresen csinálják pár nap kórházi pihen?ért.

– Magának semmi sem felel meg? – mérgel?dött a piros szoknyás n?. – Próbáljon csak lenyelni egy szöget!

– De én nem is adom ki magam fakírnak! Attól még meg tudom különböztetni a az igazi teljesítményt a szélhámosságtól. Párizsban egyszer a saját szememmel láttam  egy jógit, aki fél méter magasan lebegett a föld felett. Na, az igazi világszínvonal volt!

A fakír érezte, hogy kezdi elvszíteni az önuralmát. Önmaga megnyugtatására, illetve, hogy elterelje a figyelmet az lekezel? véleménynyilvánításokról, lassan átfúrt a combján egy köt?t?t.

– Ahhh! – szisszentek fel többen.

– Body pirszing – jelentette ki az aktatáskás. – A tinilányok is mind ezt csinálják, és mégcsak nem is várják el, hogy tapsoljanak hozzá.

A fakír nem bírta tovább idegekkel. Bár tudta, hogy legyengülten óriási kockázatot vállal, és egyébként sem készült még fel teljesen az attrakcióra, mégis összeszedte a maradék erejét, és figyelme tökéletes összpontosításával szinte alig láthatóan felemelkedett a leveg?be. Néhány centivel az üvegtörmelék felett lebegett, továbbra is fekv? testhelyzetben.

– Hát, ez hihetetlen! Látják? – álmékodtak az emberek.

– Az ötven centihez ez még mindig édeskevés – szólalt meg a jólismert hang, ám a mondat végét a turbános fakír már nem hallotta. Öntudatlnaul zuhant vissza a fekhelyére. A néhány perc múlva érkez? ment?k sem tudtak segíteni rajta.

– Ugye, világosan megmondtam, hogy ez is csak egy kókler, egy gyenge utánzat – legyintett az aktatáskás a lepellel leterített halottra.

– Kár volt a nagy er?lködésért, hiszen nyilvánvaló volt, úgysem sikerülhet.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.