Ahogy hazaértem, várt az üzenet. Soma járt nálunk testvérével, Mátéval.
Az üzenet gyors volt és rövid. Ha megérkezem, azonnal menjek át, de csengessek és vigyek házitejet.
Nagyon igyekeztem eleget tenni a kérésnek. Bevallom, kíváncsi is voltam, mit találhattak ki?
Már az utcán furcsa hangokat hallottam, mintha felőlük jött volna. A csengetésre mind a két gyerek a kapuhoz rohant, és mielőtt még kinyitották volna, figyelmeztettek.
– Gyorsan gyere, nehogy kimenjen!
Ahogy kinyitották a kaput, egy bárány dugta ki az orrát a lábuk között. Gyorsan bementem. A bárány kétségbeesetten bégetett, és az alig ötven négyzetméteres udvaron futkosott ide-oda. Soma rögtön átvette az irányító szerepet és megkaptam a feladatomat.
– Légy szíves ülj oda le a sámlira. Mi bemegyünk enni. Vigyázza a Barira, ne legyen egyedül!
A szülök, tanítók lévén, még az iskolaévvégi teend?kkel voltak elfoglalva az iskolában, ezért voltak egyedül a fiúk.
Ahogy az utasítás elhangzott, ültem a sámlin. Még időm sem volt megkérdezni, minek ez az állat, mert a fiúk eltűntek.
Mellettem a kalitkában a pintypár igen hangosan tiltakozott a bárány közeledésére, fel is raktam őket az asztalra. Amikor nincs új állat a háznál, akkor a pintyek a kedvencek, sétál velük Soma szomszédról-szomszédra és elmagyarázza, hogy a lopótökből készült fészekbe fognak kikelni a kispintyek. Arra a kérdésére, hogy mikor, csak megvonja a vállát.
Miután a pintyeket a bárány látóköréből elraktam, hozzám próbált közeledni. Bevallom, most valahogy nem kívántam a közelségét, nem voltam „hozzáöltözve”. Szerencsétlen állat sehogyan sem érezte jól magát. Próbált ő az udvaron fellelhető tárgyakhoz közeledni, de nem érezte jónak a „szagukat”. Többször körbejárta a letámasztott motort, de a benzinszag nem az ő világa. A garázsajtót közelítette, de onnan meg a Barnus nyüszítése hallatszott, szörnyen elégedetlen volt, amiért be volt zárva. Barnus a kutya. Minden kör után visszatalált hozzám a bárány, dörgölőzni akart és folyamatosan bégetet. Sehogy sem tudtam vele mit kezdeni, nyújtott karral, kicsit próbáltam simogatni. Elég vastag, puha bundácskája volt és a szarvacskák helyét is ki lehetett tapintani. Ahogy körözött az udvaron, már mindenhol lehetett látni az apró barna golyókat.
Egyszer csak kivágódott az előszoba ajtaja, és elégedett arccal megjelentek a fiúk, lábukkal laposra taposva a golyókat.
– Na köszi, most már hazamehetsz, ha akarsz! – szólt Soma.
Örültem, hogy mehetek, csak még a végére akartam járni ennek, a bárány ügynek.
– Honnan ez az állat?
– A Karcsi szomszéd hozta.
Karcsi szomszédról azt kell tudni, hogy birkafelvásárló, és sikeres exportőr.
– Jó, jó, de mi lesz a sorsa?
– Az Aranka nénié lesz.
A teljes választ a hazaérkező szülőktől tudtam meg. Az Anyuka elmondta, hogy az Aranka néni az iskola igazgatónője, aki nyugdíjba megy. Hosszas vívódás után a testület úgy döntött, mivel nagyon szereti az állatokat – a humora is jó -, egy élő állattal, lepik meg. A továbbtartásra van lehetősége, ezért esett a választás, egy bárányra.
Míg mi beszélgettünk az Apuka egy üres sörösüveget kiöblített, beleöntötte a tejet, cumit tett az üveg szájára és megkezdődött a cumiztatás. Közben a Barnus is előkerült a garázsból, és Somának ő segédkezett.
Az ajádnék átadásra, kicsit kicsinosítják Barit, mégpedig egy csinos nyakkendőt kap. Azt, hogy a bégetésével túl korán elárulja-e magát, az majd kiderül.
A fiúk minden esetre, már kezelésbe vették.
2008-06-16.
Legutóbbi módosítás: 2008.06.16. @ 15:13 :: Kovács Ilon