I
Örökké csak karjaimban ringatnálak titeket,
mint szél sóhaján ringanak szelíden a levelek.
Arcotok fénye egy-egy sziromból kibomlott álom;
csak óvnám e drága fényt, hogy a sötétség se fájjon.
Mert jönnek néha éjek, mikor az anyák is félnek,
s kell, hogy szépséges csillag-lelketek szívükben éljen.
II
Látjátok, hogy a csillagok
távoli, sejtelmes fénye,
akár aranyporos habok,
úgy zúgnak fel,fel az égre?
Hát a Holdat – égi bárkád,
lányom éberen vezesd;
kisfiam ?rizd a lámpást,
még jó szolgálatot tehet.
De vigyázzatok! Az égben
is rejtezik rossz és átok!
S talán e Földön, itt mélyen
is egy világra találtok!
III
Hogy ?rizzem álmotokat, ha ébred a Nap,
s pilláitok alá törne vakító fénye?
Fejetek alól tovasuhan a friss harmat,
s eloszlik az altató Hold-uszály is szépen.
Hisz a világ nem ezüst ábrándnak született,
utatokat sem angyali szikla kövezi
és csak b leggi l’articolo completo?bájt láttok a bölcs?b?l kilesve:
a világot száz lakat varázsa öleli.
Bár ne lennének sötét felh?k, árnyak többé,
s mindig vigyázna titeket egy angyal-alak,
hajnalonta minden bánat oszlana köddé;
hogy ?rizzem álmotokat, ha ébred a Nap?
