Avi Ben Giora. : Bugi – 1.

*

 

Aznap éjszaka szinte senki sem aludt. Na, nem csak azért, mert készültségben volt az egész bázis. Ez szinte megszokott dolog volt, hogy havonta egyszer teljes készültséget rendeltek el, és rendszerint nem alaptalanul. Meleg is volt nagyon aznap és tudtuk, hogy ennek meglesz a böjtje, éjszaka nagyon hideg lesz.

– Joáv –szóltam az egyik katonatársamnak – tudnál még egy pár pokrócot szerezni a körletből? Ha másképpen nem megy, ígérj be annak a nyápic Joszefnek egy pár üveg hideg sört. Mond azt, hogy én küldtelek. Sőt mondd meg neki azt is, hogy tartozik nekem, de ha most ad azt, amit kérek, eltekintek az adósságtól. Ha vonakodik, csak telefonálj át, majd elintézem. Alig telt el pár perc, máris megszólalt a telefonom. Nem a vonalas, hanem a madzagos, ami biztosította az összeköttetést az egyes harcállasok közt.

– Ugyan ki a jófene lehet ez ilyenkor? Még alig, hogy délután van, négy normális ember ilyenkor még sziesztázik. Talán elszabadult már a gyalázat és azt akarják a tudomásomra hozni. A fene essen bele ebbe az egész Istenverte bagázsba. Már hivatásos katona voltam és ilyenkor mindig elátkoztam a percet, hogy mi a fenét írtam alá. Most például nyugodtan ülhetnék egy jól hűtött szobában és szürcsölhetnék valami hideg italt vagy olvashatnék, amihez alig jutok mostanság. – Felvettem.

– Idefigyelj te seggfej ige–mige. Te engem ne utasíts és ne ígérgess! Nincs több pokróc és punktum. Raktározzatok el a napi melegből, van belőle bőven. Még most is vagy negyven fok van. Mi a frászkarikáért kell neked pokróc? Orgiát akartok rendezni? Konanut készültség van vagy mi a fene? Ha fázni fogtok tartsátok a feneketeket a repülők kipufogójához.

– Hé Joszi, lassabban a testtel. Először is kértem, nem utasítottalak. Másodszor általában, ha egyszer beígértem valamit, azt teljesíteni is szoktam. Múltkorról te tartozol egy fél kartonnal, de földet rá. Adjál pokrócot az emberemnek, és minden el van boronálva. Tudok másképpen is igényelni, de ne akard azt az útat, mert az eleve nem lenne jó az üzletednek.

– Most meg te fenyegetőzöl?

– Na pajtás, akkor hajigálj fel egy pár pokrócot a járgányra és küldj át egy bakát a sörödért. Az enyémét már nem küldöm vissza.

Sajnos ez a hadsereg is amolyan zsibvásár volt. Pláne, ha az ember már hivatásos. Mindennek meg van az útja, de ki az a hülye, aki minden szabályzatot, előírást betart? Hamar belejön az ember az íratlan szabályokba és rájön, hogy a kiskapuk itt alapvetően fontos dolgok és az egymással való együttműködés itt még fontosabb, mint anno a rendes katonai időszakban. Rangkórság itt már nem létezik. A legnagyobb rang civilnek maradni vagy simán közbakának, ami eleve lehetetlenség ebben a gépezetben.

– Küldök még valamit, mondta Joszef. Én is kaptam, de nem maradhat itt nálam, átküldöm neked. Talán hasznát is veszed.

– Miben sántikálsz? Nekem te ne akarjál küldeni semmit azon kívül, amit kértem. Különben bánom is én, küldjél, amit akarsz. Ha nem tudom tartani, majd én is tovább passzolom.

 

– Főnök, itt a szajré.

– Tegyétek csak le oda a többihez. Ja, már többször mondtam nektek, hogy nem vagyok főnök, simán baka, mint ti. A ranglapot fel sem teszem, mert minek az. Ja, a sört vedd ki a hűtőből és add oda ennek a paripakötőnek, hogy vigye át a “főnökének”. Mit küldött még?

– Ezt ni – tár szét egy pokrócot Joáv. Egy cirka három hónapos kutyakölyök vinnyogott benne.

 

– Hát ez hülye? Mi vagyok én? Állatmenhely? Honnét van egyáltalán? Ahogy elnézem, fajtiszta vizsla a szerencsétlenje. Hogy került ide, ahol a madár se jár? Na menjetek dögleni vagy a dolgotokra, de hatra gyertek vissza, eligazításra. Ja, még valami. Joáv, te menj el a kantinba és hozd el az adagunkat, amit kialkudtam. Vidd el a tusztuszt. Visszafelé meg próbálj meg a konyhából lenyúlni valamit ennek a jószágnak. De ne csontot, mert azt még nem bírná megrágni. Egészítsd ki a vacsoránkat egy kis sajttal vagy felvágottal, majd meglátod mi van, amit el tudsz hozni. Na jellah, menjetek… Mit fogok kezdeni ezzel a blökivel? A körletben még csak elvan velünk és a sok fejes elől is el lehet rejteni, mivel nincs engedélyezve állattartás a körletben. Elvégre repülőtér ez, nem mezőgazdasági telep. Az hetven kilométerrel arrébb van. Nem hiába hívják úgy a bázist, hogy Bikat ha Jareach, azaz a Hold szakadéka. Kő kövön.

Közben a kutyafi kibujt a pokrócok közül és elindult felfedező útjára. Vagy húsz métert ment, aztán váratlanul megállt és lette a vízlenyomatát.

– Hé, hogy a fene egyen meg, még a szobatisztaságra sem tanítottak meg. – Felém fordult, és összeráncolta homlokán a bőrt, mint aki nagyon gondolkozik.

Megint csengett a telefonom, ezúttal a rendes asztali.

– Tessék, ki beszél? Mit akarsz?

– Na milyen a küldeményem? Mit szólsz hozzá? Rád gondoltam, tudom, hogy kedveled a kutyákat és volt is neked. Na meg ez magyarfajta. Fajtiszta vizsla.

– Kösz, hogy rám gondoltál. De mondd honnét emelted el szegényt?

– Hát izé….

– Csak semmi sumák. Azt mondd, ami van!

– Na jó. Tehát a jelenlegi csajomnak most születtek kutyái. Magyar különben, és adott gyorsan egyet nekem is. Így is maradt még kettő. Nem akartam, hogy gáz legyen, hát elhoztam. Otthonról meg kivágtak kutyástul, mindenestül, hogy márpedig itt kutya nem lesz. Becsempésztem a szatyromba és lehoztam ide. Azt gondoltam, itt aztán senkinek sem lesz vele baja. Kivétel engemet. Mert már nincs az a cumó, amit ne ízlelt volna meg. Na meg sűrűn leteszi még a névjegyét mindenhová.

– Be van már oltva?

– Nem tudom, majd megkérdezem.

– Hát kösz szépen. Igyekszem megtartani, de maradjon kettőnk közt, hogy nálam van.

– Ok, rendben. Kösz, hogy nem paterolod vissza.

 

A hétvégén szerencsére megszüntették a készültséget. A kutyafi nem nagyon tisztelte az új környezetet. Itt is mindent megkóstolt és pont emiatt aggódtam, meddig tudok még állandóan a nyomában lenni, mert hát nálunk elektromos kábelek is voltak szabadon, amik nem simán csak 24 voltos árammal voltak telítve. De ezt már megkóstolta és egyáltalán nem volt ínyére való. Nemtetszését azonnal ki is fejezte, mert dühében minden madzagot levizelt. Próbálkoztam, hogy minél kevesebbet legyen láb alatt a körleten belül, ahol közvetlen ilyen veszélynek van kitéve. Hétvégére megpróbáltam kimenőt kérni. Sikerült is kapnom. Igaz csak két napra, péntek, szombatra, de az is több volt, mint a semmi.

Sok volt a szennyes ruhám is, amit a bázison is ki tudtam volna mosatni, de hiába ismertem a mosodást is, soha nem az általam leadott szerelést adta vissza. Hol az ing volt rövid, hol meg a gatya akkora, hogy kétszer is belementem volna. Így erről leszoktam, és inkább az otthoni mosógépben mostam ki a holmimat. Anyámat, szegényt a szívbaj kerülgette, amikor meglátta milyen fekete a viz. Meg is kérdezte mindig:

– Fiam, mi a jó Istenért nem tudod hamarabb hazahozni ezt a rengeteg szennyest? Tiszta fekete az egész és egyszeri mosással sem lesz tiszta.

Képes lett volna még vasalni is őket, ha hagyom. A ruha nem is aggasztott annyira, mint az új szerzeményem, a kutya. Ugyan, mit fog hozzá szólni? Volt már kutyánk, de akkor az én szobámat túrta fel, amíg meg nem reguláztam. Most meg, ha otthagyom anyám gondjaira bízva, nem biztos, hogy úgy fogja dresszírozni, ahogy kell. Anyám hajlamos volt kényeztetni mindenkit, akivel csak kapcsolatba került. Szóval eldöntöttem magamban, hogy csak éppen láttamozásra viszem haza. Utána visszahozom a bázisra, és majd itt nevelem fel.

Már mindent bedobáltam a zsákomba a kitbeckbe. De hová tegyem a kutyát? A zsák azért nem jöhetett szóba, mert ha légierő gépével megyek haza, akkor a csomagot simán behányják a többi csomag közé és a harminc perces utat nem biztos, hogy kibírja összenyomva, na meg minimális levegővel. Ezt nem kutyának való. Ha nem repülővel megyek, hanem stoppal, és  lesz, ami felvesz, akkor éjfélnél előbb nem érek haza, sőt már szombat éjszaka el kell indulnom vissza, hogy vasárnap hajnalban a bázison lehessek. – Mindegy, majd meglátjuk – gondoltam magamban –, hogy eleve lesz–e helyem a repülőgépen.

Szerencsém volt, mert sikerült helyet kapnom a péntek hajnali járatra. Na de mi lesz a kutyával? Akkor jutott eszembe, hogy a lányok a holmijuk nagy részét felvihetik az utastérbe, és azokat nem is nagyon szokták ellenőrizni. Na heuréka! Már kész volt a tervem, csak hát meg kell találnom hozzá a személyt, aki hajlandó lesz erre a manőverre. A századunkban sok lány is szolgált és jó párral jóban is voltam. De ugyan kit kérhetek meg erre, Éppen arra jött egy lány, akivel már valaha jártam és úgy gondoltam, megkérdezem.

– Haj Dina! Hogy vagy? Utazol haza te is?

– Haj! Igen, sikerült kapnom eltávot a hétvégére. Te is utazol?

– Igen. Szeretnék kérni tőled valamit, de ez szigorúan csak a kettőnk ügye.

Láttam, hogy a szemében valami különös fény villan, ezért rátértem a lényegre.

– Arról van szó, hogy kaptam egy kutyát itt a bázison, de nem akarom itt hagyni hétvégére. Haza akarom vinni. Ha veled utazhatna Tel Avivig, roppant hálás lennék neked.

– Csak ennyi? – vonta fel a szemöldökét.

– Miért?  Nem elég?

– Azt hittem, még mást is akarsz tőlem.

– Dina, ami volt kettőnk közt, az csak futó dolog volt. Te is tudod ezt. Nem jó mégegyszer belekezdeni ilyesmibe, még ha te esetleg úgy is gondolod. A káposzta is csak frissen jó.

– Na jó hagyjuk akkor ezt. De mekkora az, az eb? Befér a kézitáskába?

– Be hát. Még kölyök. Csak addig érdekes a dolog, amíg fel nem szállunk. Utána már nem gubancos, ha a levegőben vagyunk.

– Akkor indulás előtt találkozzunk itt, és együtt szállunk fel a gépre.

Indulás előtt elmentem az ebédlőbe, hogy valamit egyek reggeli gyanánt. Vittem egy kulacsot is magammal, hogy az ebnek szerezzek egy kulacs tejet. Már leültem egy asztalhoz, amikor Joszi jött nagy lelkendezve.

– Na figyelj ide!

– Mondd, csupa fül vagyok.

– Tegnap még felhívtam a csajomat és megkérdeztem az oltásokat. Majdnem mindent megkapott már. Valami szopornyica, vagy mi fene ellen kell még beoltatni, a többi rendben van. Jövő héten találkozunk, és akkor odaadja az összes papírját a blökinek.

– Kösz. Akkor részemről mostantól én vagyok a gazda.

– Így van. Adoptáltad teljesen.

– Te figyelj már. Menj már hátra a konyhásokhoz és töltesd meg ezt a kulacsot tejjel. Ha tudsz még valamit leemelni, akkor az külön haszon. Szóval, amivel eddig etetted, abból hozzál egy adaggal.

– Válogatós a kölök, mert kenyeret már nem fog enni. Szalámiból sem mindegyiket eszi meg. A sajtokat megeszi válogatás nélkül.

– Te, most már értem, miért volt ennyire sürgős neked elpaterolni. Ez már most urizál és válogat. Ha nem bírom majd erről leszoktatni, a havi zsoldom fele rá fog menni.

– Ne izgulj, az állami kajából neki is fog jutni.

– Csak nem képzeled, hogy majd innét a konyháról fogom zabáltatni? Van külön kutyakaja is, majd próbálok neki ilyet szerezni. Nem hiányzik nekem egy botrány, hogy kutyát tömök állami kajával. Mi így is a kiválasztott, kegyelt alakulatok közt vagyunk. Más egységeknél örülnek, ha reggelire sajtot kaphatnak enni. Most képzeld el, ha megtudják, hogy én még a kutyámat is sajttal etetem.

– Igazad van. Ja, hogy viszed most haza?

– El van boronálva. Már leszerveztem. De még fő a fejem, hogy hogyan hozom majd vissza.

– Te örült vagy? Vissza akarod hozni a bázisra? Pont azért adtam oda neked, mert a bázison hamar híre menne, hogy kutyát tartok, és az kész botrány.

– Naná, hogy visszahozom. Egyedül csak itt tudom nevelni dresszírozni. Nem zavar ez sok vizet. Csak majd rengeteget kell vele foglalkozni.

– Már bánom, hogy odaadtam neked.

– Nincs vissza már. Adoptáltam. Időnként majd megnézheted és hozhatsz neki falánkolni valót. Te úgy sem buksz le a konyhán, ha extra adagot csempészel ki. Na jella hozzád, amit kértem, mert még randevúm is van egy fekete szépséggel, kutya ügyben.

– Nocsak, nocsak. Összehozod a kellemest a hasznossal?

– Ne szellemeskedj, menj és hozd, amit kértem.

– Na jó, megyek, de azért nem vagy a főnököm, hogy így beszéljél.

– Tedd el jobb napokra akkor.

 

 

 

 

 

Folytatása következik

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.