Hegységekkel övezett, völgyekkel tarkított meredek szirtek és hegyormok ölelésében, kékes folyók, mélyzöld tavak tarkította tájon sok-sok apró település, s ahogy egyre közeledünk, ismerős helyen lábunk végre megpihen.
Öreg, omladozó épületek között, szűk utcákban haladunk. Tornácos parasztházak, baromfiudvar, bevetett termőföld, fóliasátrak övezte táj, ami elénk tárul, és a messzeségből fehérlik egy modernebb, többszintes épület, az iskola. Előtte park, nagy udvar, díszcserjék és fák. Hangos zsivaj szűrődik, ki a falak közül, s az átlátszó ablakszemek mögött látszik a szaladgáló gyereksereg.
— Ejnye már! Nem tudnátok jobban figyelni, fellökitek az embert? — szólalt meg a tanár, motyogva az orra alatt. Majd, egykedvűen baktatott tovább, könyveit szorongatva, miközben végeláthatatlan diákcsapat süvített el mellette, az iskola folyosóján. Majd kisvártatva csengőszó hallatszott, és lassú lépteivel, most már biztosan haladt az elnéptelenedett aulában, a tanári felé. Megnyugodva csukta be maga mögött az ajtót, úgy érezte, itt már biztonságban van, s ahogy lapozgatta jegyzeteit, fejét csóválva, halkan mormogott valamit magában.
A tanáriban nem szoktak rá figyelni, legalábbis a motyogásaira nem, de most valahogy érthető, kivehető volt, hogy mit mondd az idős matematikatanár elkeseredésében, tehetetlenségében.
— Bezzeg Király Mátyás idejében! Az megmutatta nekik! Akkor még tudták, hogy mi a tisztelet. Megtanulták, hogy hol a helyük! Ha itt volna Mátyás…
S ezzel abba is maradt halk mormolása és beletemetkezett jegyzeteibe, hogy a következő órán felkészülten, átgondoltan adhassa át a tudást, amire hivatott. A tanáriban tartózkodó néhány fiatalabb pedagógus, a magában morgó tanár köré sereglett, és kérdően néztek rá.
— Mondja, Béla bácsi, ki az a Király Mátyás, akit mindig emleget? Meséljen róla valamit!
Az öreg tanár egy ideig még a jegyzeteibe bámult, mintha nem hallotta volna meg a kérdést, majd egy hirtelen mozdulattal becsukta a könyvet, felpillantott orra hegyén csüngő szemüvegéből és a kíváncsi tekintetek felé fordult.
— No, akkor üljetek le, mert nem lesz rövid a történet.
Hátradőlt székében és mesélésbe kezdett.
— Sok évvel ezelőtt, pályám kezdetén is ebben az iskolában tanítottam. A diákok ugyanolyan neveletlen, tiszteletlen módon viselkedek egymással, tanáraikkal, mint most. Az órán fegyelmezetlenek voltak, és nem lehetett velük megértetni, hogy itt minden őértük van: az oktatás, a tanárok, az iskola, minden. Végeláthatatlan, reménytelen küzdelem alakult ki a tanárok, és a diákok között. Az osztálytermek, mint a disznóól. Nem lehetett a szünetet megkülönböztetni az óráktól, a hangzavar állandó volt, tanítani, fegyelmet tartani lehetetlen volt, és egyszer csak megjelent Matyi bácsi, a kisegítő tanár. Az első évben csak napközis, és helyettesítő tanárként dolgozott, majd a következő ősztől saját osztálya is lett. Ahogy teltek a hónapok az iskola és a környék, egyre jobban megváltozott. A diákok szemében csillogni kezdett valami, tisztelettudóak lettek, s felébredt bennünk a tanulási, érvényesülési vágy. Hogy mi módon érte ezt el Mátyás, igazából senki nem tudja.
— Valamit csak tett. Nincs semmi konkrétum, hogy mit mondott, vagy mivel vette rá a gyerekeket, hogy megváltozzanak? — kérdezte az egyik tanár.
— Annyi bizonyos, hogy nem volt könnyű dolga. Talán, hogy sikerült megváltoztatnia a diákok felfogását, abban rejlik, hogy ott kezdte a gyógyítást, ahol a probléma keletkezett, a gyökereknél. — felelte Béla bácsi.
Ekkor egy kis szünetet tartott az idős ember, belekortyolt kávéspoharába, és a kíváncsiak felé fordulva folytatta tovább.
— Most kérdezhetitek, hogy mi a probléma, hol is vannak, és mik azok a gyökerek, ugye? Mátyás szerint az volt a baj, hogy nincs példaképük a gyereknek, nincs előttük, amit másolhatnának, amit kövessenek, vagy amit utánoznak, az éppen nem a jó példa. A szülők a fáradtságos munka mellett nem érnek rá a gyerekekkel foglalkozni, a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem, minden erejüket felemészti, és így a feladat teljes mértékben az iskolára, a pedagógusokra hárul. Ha pedig baj van, akkor jön az egymásra mutogatás, majd vállrándítás, és minden megy tovább. Senki nem mondja ki, amit végre ki kell mondani. Ez így nem mehet tovább! Mátyás kimondta.
— De mit tett, mivel vette rá a diákokat, hogy tanuljanak, hogy rendesen viselkedjenek? Ígért nekik cserébe valamit? — sorolta kérdéseit, az egyik kimerült, kétségbeesett, fiatal tanár.
— Konkrét dolgot nem sokat tudok, mert a diákok nem beszéltek róla, de azt el tudom mesélni, amit láttam. Úgy kezdődött, hogy azokban a termekben, ahol az asztalok, székek összefirkált, rongált állapotban voltak, azokat az óra elején levitette a pincébe a diákokkal, és az órán a gyerekek álltak, ha székük nem volt, vagy füzeteiket az ölükben tartották, mert nem volt asztal. A következő hétvégére szervezett osztálykirándulás keretében, levezényelte őket a pincébe és lesmirgliztette, lakoztatta a székeket, asztalokat.
Ez így ment jó pár héten keresztül, míg végül egyre kevesebb összefirkált, karcolt szék, asztal volt az iskolában. Sokszor persze nem azok a diákok bűnhődtek, akik a rongálást okozták, de itt nem is ez volt a lényeg. Kollektív büntetés volt az ára, bármilyen szabályszegés fordult elő. Igaz, kezdetekben botrány volt belőle, mert a szülők bejöttek reklamálni az elmaradt kirándulások miatt, vagy mert Mátyás munkára fogta a gyerekeiket, de valahogy meg tudta magát értetni a szülőkkel is, mintha megtalálta volna mindenkivel a megfelelő hangot. Házi vetélkedőket szervezett, és tanítás után pedig szakkörökön vette át a tananyagot a lemaradt diákokkal. Később a kirándulások sem maradtak el, hétről hétre egyre többen jelentkeztek a meghirdetett programokra. Először itt a városban, majd a környékén jártak, végül pedig az ország távolabbi nevezetességeit látogatták meg. A kirándulások témáját pedig vetélkedőkön hozta elő újra, így aki, elment a programra, jól szerepelt a versenyen. Egyre többen értek el sikereket, és a pozitív élmény feldobta a gyereket. Élvezték, hogy egy kis odafigyelés, egy kis időráfordítás milyen könnyen hozhat jó eredményt, amik önmagukért beszéltek. Nemcsak városi, hanem országos szinten is, ismert lett az iskolánk. A végzős diákok többsége pedig továbbtanult gimnáziumokban, majd egyetemeken. Az lett a sikk, hogy havonta a faliújságon ki ér el több pontot a versenyeken. A szünet után egy diák sem kószált a folyosókon. Mindenki azon tüsténkedett, hogy a legrövidebb idő alatt, a legtöbb tudást szerezze meg. Értéke lett a tanulásnak, és becsülték azt, aki tud, aki eredményeket ért el.
Tisztelni kezdték a tanárokat is. Megszűnt az órákon a ricsaj, a papírgalacsin dobálás, fegyelem volt, érdeklődés, és érvényesülési vágy.
Mátyás szemlélete nemcsak az iskolára, hanem annak környékére is hatással volt. Ritkultak a szemetelések, a falfirkák, a rongálások a környéken.
Kertészszakkör keretében az iskola udvarát, és az előtte lévő parkot is rendbe tették. Sok üres órát töltöttem az udvaron, vagy az iskola előtti parkban, mert ahogy körbenéztem, valahogy úgy gondoltam, hogy látom a munkánk gyümölcsét.
Színjátszó szakkört szerveztek, melynek keretében a nyugdíjasházat látogatták meg, zenés, verses műsorral kedveskedve az időseknek. Felléptek a város hivatalos ünnepi rendezvényein is a színészpalánták. Kutatómunkába kezdtek és a környék padlásait, pincéit, kamráit átvizsgálva öregapáink, őseink féltve őrzött tárgyait gyűjtötték össze, s kiállítást rendeztek a felkutatott tárgyakból, amelyek nagy részét — a Mátyás kezdeményezte és azóta fel is épült — tájházban helyezték el. A színjátszó kör mellett, táncházat is alapított Mátyás, s neki köszönhető, hogy nemzetközi bemutatókon ismertté vált a Gömöri totyorgós.
Kivették részüket a városszépítő munkából is, nem csak az iskola előtti parkot vették gondozásba, hanem a vízpartokra és az erdőkbe is rendszeres kirándulásokat szerveztek, amikor is szemeteszsákokkal felszerelkezve indultak kora hajnalban útnak, és délutánra, több zsáknyi szemetet szedett össze a lelkes kis csapat. A térség tisztántartásával, a környezet védelmével elérték, hogy megnőtt a turisták érdeklődése a vidék iránt, fellendítve a vendéglátóipart és a turizmust. Mindezek rendkívül fontos változások voltak a térség életében, hiszen országos szinten, itt a környéken igen nagy a munkanélküliség.
A hagyományőrzésnek köszönhetően, sok régi, elfeledett kézműves szakma került előtérbe, úgy, mint a fazekasság, tűzzománc-készítés, gyertyaöntés, fafaragás, kosárfonás. Nézzetek körül a folyosókon, az ott kiállított tárgyak, mind a növendékeink munkái, melyeket Mátyás kitartó munkájának eredményeként a szakkörökön készítettek.
Mátyás négy évig volt nálunk, majd egyik napról a másikra elkerült tőlünk. Azt rebesgették, hogy a város oktatási bizottságában voltak nézeteltérések nevelési módszere miatt. Bárhogyan is kérték, utasították nem volt hajlandó megtörni és az elvein változtatni. Amit utoljára hallottam róla, hogy egy közeli városban egy pékségben helyezkedett el. Gondolom annyi akadályba ütközött, hogy elmenekült az oktatási pályáról. De ahogy a vér nem válik vízzé, úgy Mátyás sem tudott kivetkőzni magából. A sógoromtól hallottam, hogy a csőd szélén álló pékség, néhány hónap alatt felvirágzott. Új termékekkel és szolgáltatásokkal magukhoz csalogatták a szupermarketekhez szokott vevőket, amelyeknek hiába voltak alacsony áraik még sem tudtak versengeni az egyén igényeit is figyelemmel kísérő kisbolttal.
Az a négy év, amit nálunk töltött Mátyás, mégis elég volt ahhoz, hogy az a nemzedék, amelyik a keze alatt szívta magába a tanulás örömét, az élet iránti tisztelet csíráját, tovább vigye ezt a személetet. Majd ahogy Mátyás emléke megkopott, a diákok, akik ismerték, kikerültek az iskolapadból, újból felütötte fejét a könnyebbik út igénye, a lustaság, trehányság, tiszteletlenség.
Azóta várom, hogy talán egyszer Király Mátyás újból ellátogat a gömöri térségbe, és elhinti megint tanításának csíráját az osztálytermekben. Szükségünk van olyan segítségre, ami felismeri, és már a gyökerénél fogva megszünteti a bajokat, ami felnyitja a szemeket, és nem csak a látszat problémákra figyel.
Mátyást jó pedagógusnak tartom, aki egy pici kő megmozdításával, egész lavinát tudott elindítani a térség életében. Tevékenysége során kiderült, hogy egy építő gondolat, egy jól átgondolt stratégia, milyen változásokat tud elérni egy-egy kistelepülés, évtizedekig alvó kistérség életében.
Ezzel Béla bácsi utolsót hörpintett a kihűlt löttyből, és összehúzott homlokkal nézett tanárkollégáira, akik némán, magukba roskadva hallgatták a történetet. Tűnődésüket a megszólaló csengő riasztotta meg, majd jegyzeteikkel kezükben indultak az újabb kihívás felé.
Aztán teltek a napok, hetek, hónapok és szárnyra kelt egy pletyka a városban, hogy valamelyik gömöri iskolában, új szelek fújnak, felpezsdült megint a diákélet. Talán egy napközistanár, vagy lehet, hogy éppen Mátyás, megint Gömörben jár?
Legutóbbi módosítás: 2008.04.22. @ 09:00 :: B.G.Boróka