Távolból, délr?l,
északról, bagoly kiállt.
Itt gerle dalol.
A gerle ének,
az esti néma fények,
tél, vagy tavasz már?
Hómez?k felett,
holló pár kering. Daluk
tavaszi ének.
Távolból, délr?l,
északról, bagoly kiállt.
Itt gerle dalol.
A gerle ének,
az esti néma fények,
tél, vagy tavasz már?
Hómez?k felett,
holló pár kering. Daluk
tavaszi ének.
Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }nem tudok magammal szembe nézni benned
szembenézek testem a besúgóm
arcomra írva felejtelek még élve
pedig indulsz már a kopár úton
temet? víz leveg? felh? por a vége
nem tudok magammal szembe nézni benned
s ahogy lassan tejjel telik duzzadt melled
magam vagyok ki petecsúszdán
mocskos vérben s?r? váladékkal
vonszolom sejtedet magam után
nem fog felsírni mindkett?nket megcsal
ezért vagy azért ahogy a vágy rajtunk átvonaglik
kéjjel éjjel fénnyel függönnyel sötétséggel
kikísérlek temet?be templomba vagy gyorsvonatig
de várj még ne siess nem engedlek még el
Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Az út végén igazság van,
azon jártam porban, sárban,
volt olyan is, mint a zöld rét,
olyan is, hogy kikövezték,
de a batyut mindig toldtam,
abban vittem, aki voltam,
ha fáradtam, bár vigasztalt
néhány méteren az aszfalt,
fájtam, mint a jó a rosszban,
s rögvest visszakanyarodtam,
erősödtem églő kékből,
dűlőutak melegéből,
szurkáltak a buckák, élek,
örülték, hogy velük élek,
s rágcsáltam, ha kedvem támadt
fogam között a fűszálat,
testem-lelkem sose nyűtték,
más volt az a keserűség,
mégsem értem többször célba,
mint ahányszor tévednék ma.
Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Mint egy szénfekete lepke
Szállt az est
E rest
Délutánra,
S komor magányba fedte
Két fekete szárnya:
Lassan, vigyázva;
S mint anyjára gyermeke
Borult a vénül? világra.
Egyik szárnyán a nap
Utolsó ásítása lengett halkan,
S pálinka szag.
Mint az az ásító inas
Arról a Munkácsy képr?l,
Kinek szemhunyása mélyéb?l
Megmerítkezett az ég,
S jód-jáspisa szerte szét
Folyt, mint az olajfesték.
Mert csak így lesz jó a hamvadó-holnap
Gyöngyöz? homlokán a harmat
Játékos üveggolyónak,
Mint nehéz álmok nyögnek
A hajnali ködnek.
Másikán a hold nézett
Farkast az éjnek.
S mint egy falánk gyerek,
Kit már rég dunyha takar,
Felfalta az ölel? fellegeket,
Mint könny? álmot,
Elmajszolt mesét,
Mézeskalácsot,
Minden morzsát
És széttört tükörszilánkot
Szétrágott,
És lenyelt. Habzsolva a világot.
Hisz milyen is legyen az éj
-Még ily magányban is,
ha nem féktelen szenvedély?
S mint ki jóllakott a zsíros szón,
Elhasalt a föld fölött,
Mint egy kövér köldök,
Dagadón.
Én csak ültem
Szobám kopott falaki között
Magamba merülten,
S csak néztem
E furcsa színpadát az éjnek,
S hogy minden smink hogy feketéllett
A színfalak mögött.
Mert minden lángot
Felfalt e falánk lepke
S lenyelt keresztbe
Mint t?znyel? a lángot,
Csak nálam hagyott t?n? napvilágot.
S míg én bénán babrálok
E foltos mesén,
Szöget ütött halántékom ifjú nyarán
A Babitsi kérdés:
Ki vagyok én egyáltalán?
Mily malomnak
hajtok én vizet, és fejet?
Milyen habok kapnak utánam ,
Vagy elibém kereket?
Kinek a tengerén
Szültek e habok?
Ki vagyok én?
Ady részeg evez?se?
Attila bólintó bárkája?
Mily vizeknek vagyok
Büszke h?se,
És vitorlása?
Kié e kopott szénkarc,
Minek kontúrjait elmosta az es?;
Ki ez a folyton választ keres??
Vagy tán csak e lusta szélmalomharc
Álmatag árnya?
Don Quijoték délibábja?
Ki vagyok?
Író? Költ??
Ki telt asztalok
Csontzörg?
Magányán
Vézna versét
Hizlalja;
Kövér kocsmahahotán?
Kinek elege van már a mából,
S e múlandó mámor
E dadogó délibáb
Már elég felejteni a mát?
Milyen megfejthetetlen képlet?
Milyen boncolhatatlan patkány?
Milyen alkimista áll
Most széttárt eszének
Halhatatlan hajnalán?
Ki vagyok én egyáltalán?