Vékony Andor : Február a Mátrában

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }nem tudok magammal szembe nézni benned

szembenézek testem a besúgóm
arcomra írva felejtelek még élve
pedig indulsz már a kopár úton
temet? víz leveg? felh? por a vége

nem tudok magammal szembe nézni benned
s ahogy lassan tejjel telik duzzadt melled

magam vagyok ki petecsúszdán
mocskos vérben s?r? váladékkal
vonszolom sejtedet magam után
nem fog felsírni mindkett?nket megcsal

ezért vagy azért ahogy a vágy rajtunk átvonaglik
kéjjel éjjel fénnyel függönnyel sötétséggel
kikísérlek temet?be templomba vagy gyorsvonatig
de várj még ne siess nem engedlek még el

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Az út végén igazság van,

azon jártam porban, sárban,

volt olyan is, mint a zöld rét,

olyan is, hogy kikövezték,

de a batyut mindig toldtam,

abban vittem, aki voltam,

ha fáradtam, bár vigasztalt

néhány méteren az aszfalt,

fájtam, mint a jó a rosszban,

s rögvest visszakanyarodtam,

erősödtem églő kékből,

dűlőutak melegéből,

szurkáltak a buckák, élek,

örülték, hogy velük élek,

s rágcsáltam, ha kedvem támadt

fogam között a fűszálat,

testem-lelkem sose nyűtték,

más volt az a keserűség,

mégsem értem többször célba,

mint ahányszor tévednék ma.

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mint egy szénfekete lepke

Szállt az est

E rest

Délutánra,

S komor magányba fedte

Két fekete szárnya:

Lassan, vigyázva;

S mint anyjára gyermeke

Borult a vénül? világra.

Egyik szárnyán a nap

Utolsó ásítása lengett halkan,

S pálinka szag.

Mint az az ásító inas

Arról a Munkácsy képr?l,

Kinek szemhunyása mélyéb?l

Megmerítkezett az ég,

S jód-jáspisa szerte szét

Folyt, mint az olajfesték.

Mert csak így lesz jó a hamvadó-holnap

Gyöngyöz? homlokán a harmat

Játékos üveggolyónak,

Mint nehéz álmok nyögnek

A hajnali ködnek.

Másikán a hold nézett

Farkast az éjnek.

S mint egy falánk gyerek,

Kit már rég dunyha takar,

Felfalta az ölel? fellegeket,

Mint könny? álmot,

Elmajszolt mesét,

Mézeskalácsot,

Minden morzsát

És széttört tükörszilánkot

Szétrágott,

És lenyelt. Habzsolva a világot.

Hisz milyen is legyen az éj

-Még ily magányban is,

ha nem féktelen szenvedély?

S mint ki jóllakott a zsíros szón,

Elhasalt a föld fölött,

Mint egy kövér köldök,

Dagadón.

Én csak ültem

Szobám kopott falaki között

Magamba merülten,

S csak néztem

E furcsa színpadát az éjnek,

S hogy minden smink hogy feketéllett

A színfalak mögött.

Mert minden lángot

Felfalt e falánk lepke

S lenyelt keresztbe

Mint t?znyel? a lángot,

Csak nálam hagyott t?n? napvilágot.

S míg én bénán babrálok

E foltos mesén,

Szöget ütött halántékom ifjú nyarán

A Babitsi kérdés:

Ki vagyok én egyáltalán?

Mily malomnak

hajtok én vizet, és fejet?

Milyen habok kapnak utánam ,

Vagy elibém kereket?

Kinek a tengerén

Szültek e habok?

Ki vagyok én?

Ady részeg evez?se?

Attila bólintó bárkája?

Mily vizeknek vagyok

Büszke h?se,

És vitorlása?

Kié e kopott szénkarc,

Minek kontúrjait elmosta az es?;

Ki ez a folyton választ keres??

Vagy tán csak e lusta szélmalomharc

Álmatag árnya?

Don Quijoték délibábja?

Ki vagyok?

Író? Költ??

Ki telt asztalok

Csontzörg?

Magányán

Vézna versét

Hizlalja;

Kövér kocsmahahotán?

Kinek elege van már a mából,

S e múlandó mámor

E dadogó délibáb

Már elég felejteni a mát?

Milyen megfejthetetlen képlet?

Milyen boncolhatatlan patkány?

Milyen alkimista áll

Most széttárt eszének

Halhatatlan hajnalán?

Ki vagyok én egyáltalán?