dr Bige Szabolcs- : Csupán anyagi lehetőség kérdése, hogy hol születnek a szép könyvek

2007.12.08. dr Bige Szabolcs- Esszé 5

Kedves Vágó István!

Ön egy nagyműveltségű ember, aki mint közszereplő — kvízmester — fel tudja mérni szavainak súlyát. Önre egy ország, egy nemzet figyel! Szavai, kijelentései rögződnek. Tévedései is! Szerencsére ezek nagyon ritkák. Ön a 2007. december 7. –én adásba került Pókerarc nevű műsorban a játékosnak és a nézőknek megmagyarázta, hogy nem Misztótfalusi Kis Miklós a neve európai hírű nyomdászunknak, hanem Tótfalusi. Igaz hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben levő síremlékén úgy van feltüntetve, hogy Tótfalusi Kis Miklós, és hogy több értekezés és megemlékezés is így emlegeti, de az emlékét kegyelettel őrzők szívesebben emlegetik az eredeti megnevezés szerint. Maga is úgy írta könyvei címlapjára, hogy „M. Tótfalusi Kis Miklós”, vagy „M. Tótfalusi K. Miklós”. Végigböngésztem több, mint száz dokumentumot, melyek mindegyike Misztótfalusi Kis (v. Kiss) Miklós elnevezést használja.

Ennyit a polémiáról, és most kihasználom az alkalmat, hogy magáról e nagyszerű emberről szóljak néhány szót.

A Nagybánya melletti Alsó-Misztótfaluban (románul Tăuţii de Jos), Erdélyben született. Tanulmányit a helyi iskolai évek befejezése után Nagybányán, majd Nagyenyedi Kollégiumban folytatta. Utána a fogarasi fiúiskolában tanított, melynek igazgatója volt. Harmincéves korában egyházának megbízásából Hollandiába utazott a magyar nyelvű Biblia kinyomtatásának céljából. Azért esett a választás a holland nyomdára, mert ott készültek a parányi betűkkel, vékony papírra nyomtatott, zsebben is hordható könyvek.

M. Tótfalusi Amszterdam leghíresebb üzemébe ment, hogy a könyvnyomtatás mesterségét megtanulja. Ott azt javasolták, hogy előbb a betűmetszést tanulja meg. Nagy akarással, a nélkülözéseket is vállalva véste a patricákat, formálta a betűöntő-matricákat, öntötte a betűket. Szorgalmát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy év múltán a nyomdában már ő javította a féltve őrzött, legszebb betűtípusok matricáit.

Hollandiai tartózkodásának harmadik évében kezdte meg a biblia nyomásának előkészületeit. Munkáját akadályozta, hogy a magyar fordítás nem volt pontos, ezért más nyelveken írt bibliák összehasonlítása után kijavította Károli Gáspár fordítását. Amikor ennek híre ment Erdélyben, megvonták tőle a biblia nyomására adott megbízatást. Javításait a biblia szövege meghamisításának tekintették. E maradi gondolkodás még nagyobb elszántságra ösztönözte és elhatározta, hogy saját költségén, a lehető legsürgősebben kinyomtatja a bibliát. Elhatározásában az is sarkallta, hogy a magyar sem kevésbé tanulékony, mint más nemzet fia, és csupán — vélte Misztótfalusi Kis Miklós — anyagi lehetőség kérdése, hogy hol születnek a szép könyvek.

Két év múlva 1685. június elejére elkészültek a könyvek. Barokk díszítésű címlapjának gazdag az illusztrációja.

A címfelirat alsó részében balról Magyarország, jobbról Erdély címere, középen:

„nyomtatott Amstelodámban M Tótfalusi Kis Miklós költségével s betűivel 1685 esztendőben” szöveggel.

Amszterdamban betűket is vésett. E szakmát magas művészi szinten művelte és mind nevesebb megrendelők halmozták el munkákkal. A toscanai nagyherceg vele készíttette a firenzei állami nyomda betűgarnitúráit. Megtörtént még az az egyedülálló eset is, hogy II. Ince pápa, a katolikus egyház legnagyobb méltósága vele, az erdélyi református teológus betűmetszővel tervezte a vatikáni nyomda betűkészletét felújítani. Európa több országának dolgozott, de híre már messzebbre terjedt. Betűket rendeltek a nála távoli Örményországból, és ő készítette el az első grúz nyomdabetűket is.

Tízévi hollandiai tartózkodás után, Teleki Mihály kancellár hívására indult haza.

Nyomdát indított Kolozsváron, amelyik kilenc év alatt több mint száz kiadvánnyal gazdagította a magyar könyvkiadást.

Halotti kártyáján azt írta az egyik alkalmi vers szerzője, Vizaknai Benedek György: „Látta betűimet hollandus, francia, anglus, / S nézte csodálva.”

Ezzel a külföldi sikerrel már a kortársak szembeállították Misztótfalusi hazai nehézségeit, lebecsülését az akkori erdélyi református egyház vezetői által.

Továbbá Vizaknai Benedek ezt írta: „Drága hazám, földedre be gyászos volt hazatérnem, / És ugyanannyira fájt ez az itthoni elmaradottság!” (Tóth István fordítása)

Ide kívánkozik annak a ténynek az említése, mely háromszáz évet váratott magára: a Romániai (Református) Magyar Egyház Zsinatának rendkívüli ülése Misztótfalun rehabilitálta a hajdan igazságtalanul elmarasztalt, és Canossa-járásra, magamentő vitairatának megsemmisítésére kötelezett betűművészt!

Mindez ünnepélyes keretek között történt a zsúfolásig megtelt kis templomban Misztótfalun először Tőkés László püspök hirdetett igét, majd Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Gellért Gyula esperes méltatta Kis Miklós munkásságát és örökségét.

Kis Miklós nem sokkal Hollandiába érkezése után céljául a nyomdászmesterség kitanulását és azt tűzte ki, hogy hazájának szolgálhasson. Mert idézzük őt, úgy gondolta, megmutatja, hogy „egy szegény legénynek szíves devotiója többet tészen, mint egy országnak ímmel-ámmal való igyekezti”.

Az Amszterdami Biblia kinyomtatásával ezt ékesen be is bizonyította.

Bár utána Kolozsváron szenvedett az „irégyektől”, könyvében felpanaszolta a haza „hálátlanságát”, mégsem tért vissza Hollandiába, ahol pedig munkáját arannyal fizették meg.

Nevét ma már a régi Európa legnagyobb betűmetsző nyomdászai közt emlegetik, s végre szűkebb hazájában, Erdélyben is teljesen befogadták, emlékét ápolják és tisztelik. Ahogy Jakó Zsigmond írta: Kis Miklós életműve az európai könyvtörténet egyetemes fontosságú része. S ez öntudatot is ad a kései utódnak, hiszen nem csupán kaptunk (és sokat kaptunk) Nyugat-Európától, de néha adunk is a művelt világnak olyan embereket, mint a nehéz sorsú, de hazáját és más nemzeteket is tudásával mindenkor szolgáló Misztótfalusi kis Miklós.

Misztótfalu református templomában rendkívüli és ünnepi zsinaton rehabilitálta a két romániai (régebben erdélyországi) egyházkerület 2002. április 28-án a világ legnagyobb nyomdászai és betűmetszői között emlegetett református lelkészt, Tótfalusi Kis Miklóst.

Miért kellett őt rehabilitálni? Miért kellett tisztességét, hírét-nevét helyreállítani, vádak alól felmenteni, egyházi üléseknek, püspököknek, főgondnokoknak, tudósoknak határozniuk, ünnepélyesen elfogadott rehabilitációt kihirdetniük és törvénybe iktatniuk?

Azért, mert 1698. június 11-én az Erdélyi Református Egyház Közzsinata Nagyenyed városában lelkipásztor ellenfelei megkövetésére, Mentség című, magát védelmező munkájának visszavonására és a mű példányainak megsemmisítésére kötelezte nagy elődünket.

Miért írt Mentséget? Latinul megírta előbb az Aranyas Biblia védelmét, hogy mennyi munkával helyesbítették a szöveget, a kihagyott szavakat és verseket, az utaló helyeket, a hol így, hol úgy írt neveket (ez az Apologia Bibliorum 1697-ben jelent meg). Nyilvánosan gyalázták és vádolták érte. Folytatta védekezését 1698-ban, mert a tudós teológusok meg sem nézték, hogy milyen munkát végzett, és hány ezer hibát javított a Bibliában. Befutott lelkésztársai bepanaszolták a kormányzó és a zsinat előtt. Csodálatos tehetségét, gondosságát, tudását és szívós munkásságát, eredményeit és törekvéseit becsmérelték, személyében sértegették, nyilvános bocsánatkérésre kötelezték. Megszégyenítésül könyvének egy példányát a zsinati ülés szeme láttára széttépték, az összes példány beszolgáltatására és megsemmisítésére kötelezték. Nem is sikerült becsülőinek megőrizniük a latin Apologia Bibliorum példányaiból tízet sem, a Mentségből pedig ötöt sem.

Háromszáz esztendőt késve az egykori zsinat intézkedése immár semmis. Kimondta, a két egyházkerület rendkívüli zsinata, hogy „Nemes és nevezetes Misztótfalusi Kis Miklós teljes felmentését az őt ért igaztalan vádak alól határozatba iktatja”. Továbbá, hogy „Misztótfalusi Kis Miklós páratlan hitbeli és erkölcsi erejét bizonyítja az Aranyas Biblia önerőből való kinyomtatása. E művét egyházunk a magyar protestáns vallási irodalom és az egész magyar könyvkultúra évszázadokra utat mutató alkotásaként, a korabeli európai nyomdászat remekműveként tartja számon.”

Forrás:

nagybanya.ro, Protestáns Honlap, magyarNyomdász, Európai utas, FairPrint 2003, szekelyfoldiinfo.ro,

erdely.ma, Reformátusok Lapja(2002),

Végh Oszkár-Nyomdászat Magyarországon (1976),

Centrul de Cercetare a Relatiilor Interetnice (CCRIT),

Páriz Pápai Ferenc: Életnek könyve (Kolozsvár, 1702;

Bod Péter: Erdélyi Féniks, 1767);

Dézsi Lajos: Magyar író és könyvnyomtató a XVII. században (Bp., 1899);

Kodály Zoltán: „Mentség” (Magy. Szle, 1940);

Szíj Rezső: Misztótfalusi Kis M. (Bp., 1943);

Koltay-Kastner Jenő: T. K. M. coccejanizmusa (Irod. tört. Közl. 1954);

Schütz Ödön: M. K. M. szolgálatai az örményeknek (Magy. Könyvszle, 1957);