Bonifert Ádám : Magamnak mondom

Nyomtatás

Amikor már gyökeret ereszt

benned sokféle fájdalom,

és már a csalfa remény is

futva menekül t?led,

amikor a palettán már

fogyóban minden világos szín,

s hangkészletedben a

hamisak többségre jutnak,

mikor lehangolódtál, mint egy zongora,

s lelki h?mér?d csak hideget mutat,

mikor úgy érzed, nincs új gondolat,

s horizontodra leszállt sötét felh?,

leomlott hegyek, betemetett völgyek,

forró lávafolyam és jeges gleccser

uralja sivár környezetedet –

akkor ásd ki rejtett áramforrásodat,

rázd meg magad, húzd ki gerincedet,

és állj szilárdan újra a talpadra,

légy férfi, vagyis légy az az ember,

aki a led?lt szobrot is újjáformálja,

kongass ébreszt?t,

szólaltasd meg a szívharangot,

keress valakit, aki érti kódodat,

s a megújulás magjából kinyíló

fák, virágok és levelek

er?t adó üzenetével

gyógyítsd meg magadat

saját öngyógyító kertedben.