minden este lerombollak és megfogadom végérvényesen elfelejtelek reggel mégis ott fekszel szavak nélkül csak a szememben mint valami örvény-õrület aztán tompa leszek felkelek és ugyanúgy csinálok mindent mint tegnap viszem tovább a megszokás lidérceit ilyenkor fázom és csak kínlódom és annyira megfakulok hogy már lélegezni sem bírok mert állandóan ott vagy mint egy betolakodó aztán rájövök egészen fordítva van mert sosem kérted hogy legyek én pedig mindig valami ilyennek képzeltem magam és újra február tizenhatodika van és az a megbocsájthatatlan örök idõ belém feszülsz és lassan hinni kezdem hogy tényleg van valami sorsszerû ebben mert nem lehet véletlen hogy pont te vagy az a megmagyarázhatatlan izgalom ami mindent felborít bennem.