A bágyadt őszi nap arannyal vonta be a városka utcáit. Csillogó ökörnyál úszott a levegőben és a posztókabátokra ragadva, azokon vékony fehér nyomot hagyott.
A vártemplom előtt kíváncsi bámészkodók gyülekeztek. Egy vörös talárban ügyködő Ágoston-rendi szerzetest figyeltek.
Nagy szálkás betűkkel írt pergamenlapot szegezett fel éppen a templom kapujára. Érdekesnek találták az emberek, nem mindennap történnek ilyen dolgok a városban. A templom környékén meg még kevésbé. Ott legfeljebb az alamizsnáért kunyorgó koldusok jelentenek némi mozgást. Kivéve persze az ünnepeket.
Az ünnepek — az egészen más dolog.
Akkor ott tolong a kapu előtt a város apraja-nagyja ünnepi díszbe öltözötten. Várják a fényes, tarka ornátusban büszkén lépkedő papokat. Egyiken vörös és fehér színű selyem, másikon virágmintás, vagy zöld, a legelöl haladón pedig aranyszegélyű vörös brokát. Így vonulnak büszkén a megilletődött tömegen keresztül. Utánuk ministráns gyerekek hada nyomul lökdösődve, gyermekszokás szerint. Őket is rendesen kiöltöztetik az ünnepi alkalomra: két piros csíkkal ellátott ministránsruhát, vagy szép piros karinget kapnak.
Szemet gyönyörködtető látvány!
Most azonban nem ünnepről van szó, hiszen most nincsen semmilyen ünnep. Még csak vasárnap sem…
A kiszegezett iratot böngészték az emberek. Voltak, akik bólogattak, mások fejüket csóválták, de a legtöbben alig érették miről is szól ez a 95 pontban felsorolt hirdetmény. A tömeg közzé keveredett fekete reverendás papok bezzeg megértették.
Jól jövedelmező üzletecskéiket, a bűnbocsátó levelek árusítását kifogásolta és beszüntetését szorgalmazta.
Ahogy téli bérctetőn egy árgól lehulló hópamacs lavinát képes elindítani, mely aztán pusztítva zúdul a völgyre, úgy indította el Luther Márton 95 tétele a reformáció lavináját.
De hát, ki is volt ez az ember, aki felmerte emelni szavát a mindenható, az egyetlen és igaz egyház és hatalmasságai ellen?
Szülei nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot Eisleben nevű városkában — mely a mai Szász-Anhalt területén fekszik — 1483. november 10.-én. Nagyon szigorú nevelést kapott és igazán küzdelmes, nehéz gyermekkora volt. A nyilvánvaló szülői szeretet soha sem tört át a fegyelem, a rend, a kötelességtudat páncélján. Iskoláiban is — Mansfeld, Magdeburg, Eisenach — a szigorúság jármát volt kénytelen elviselni. Testi fenyítésben is gyakran részesült. Így érkezett el egyetemi tanulmányai színhelyére: az Erfurti Egyetemre. Itt a bölcsészkaron szerzett „Magister Artium” címet, és ez után „atyai tanácsra” jogi tanulmányokba kezdett. Ekkor érte egy, az életét megváltoztató élmény: Hazafelé menet, 1505 nyarán, egy nagy viharba keveredett az úton. Dörgött-villámlott, szakadt a zápor, a szél fákat döntött ki, házak tetejét szakította le. Mártonnak rettenetes halálfélelme volt. Ilyen elemi tombolást még nem élt át, még elképzelni sem tudott, és félelmében forró fohászt küldött az ég felé, a bányászok védőszentjéhez, Szent Annához. Édesapja Mansfeld rézbányájában dolgozott, mint kohómester. Innen volt szorosabb kötődése a szenthez. „Hozzád könyörgöm, Szent Anna! Segíts! Ha életben maradok, fogadom, szerzetesnek állok!”
Megtartotta szavát és apja minden tiltása ellenére remetének állott az Ágoston-rend kötelékén belül. Példaszerű szigorral tett eleget az előírásoknak, de mérhetetlen vágyát, hogy elnyerje Isten kegyelmét semmilyen vezeklés nem csillapította.
Gyóntatóatyja, aki a kongregáció főnöke is volt, a hittudományok tanulmányozására biztatta és áthelyezte Wittenbergbe. Itt tanulmányai elismerése képen a biblia tanításának professzora lett.
Mikor néhány év múlva hivatalos küldetésben Rómában járt, hasán csúszott fel a „Szent lépcsőkön” a Lateránon, hogy elnyerje az ő és rokonai bűneinek bocsánatát. Ekkor még nem vonta kétségbe a római gyónási gyakorlatot.
Miután visszatért Wittenbergbe, kinevezték a teológia doktorává.
Az egyházban tapasztalt komolytalanság, lazaság, erkölcsi züllés szöges ellentétben állt saját szigorú aszkétizmusával, erkölcsi elvárásaival, fegyelemre szoktatott egyéniségével, és az isteni kegyelem megszállott keresésével.
A szükséges reformokat sokáig az egységes egyház keretében szerette volna elérni. Nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltottak ki, ami a katolicizmus középkori európai uralmának véget vetett. Az egyház ki is átkozta soraiból, de tételeinek híre nagy hatást gyakorolt az emberekre, és hívei tanait a világ minden sarkába eljutatták.
… És most 490 év után mégis ünnep ez a nap: a Reformáció Napja.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 12:14 :: dr Bige Szabolcs-
