Szilágyi Hajni - Lumen : Tenyeredbe simogattál

 

Kerestelek a néma föld

rejtett zugaiban,

vártalak hajlékony fűzfa

hűsítő árnyékában,

kiáltottam neved

a vihar suhogó csendjében,

érted áztam fátyolvízesés

könnyező cseppjeiben.

 

Ezerszer meghaltam,

hogy neked újra születhessek,

lelkembe kúszott fényed

megtöltve vágyó csendem,

ujjaiddal a rohanó szélbe

rajzoltad meg testem,

fehér sziklafal réseibe vésted

örökre nevem.

 

Kezeid felém nyújtottad,

s tenyeredbe simogattál

holdfény sugarából

szárnyakat rajzoltál,

hulló csillagok

selymes avarára fektettél,

koszorúba fontad testemre

tested suttogó üzenetét.

 

Végtelen vagy nekem,

hisz szemed az egész világ,

lábujjhegyen járva

káprázatok hídján viszel át,

most bársony-homokba

süppedt lábnyomodban járok

fény-árnyékod vagyok,

és testedbe olvadt lángod.

 

..s leszek szélkezedtől megfeszülő,

sikoltó fehérvitorlád,

tested ringató sóhajára daloló

ezerhangú szonátád….

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"