Ahogy mellettem pihensz,
arcod fölé hajolok s megpróbálom
elkapni az álom töredékét,
miként egyik gyertyaláng a másikba kap
Két lángocska pislákol az éjben, hol a
t?z már kialudt és az álom leszállt.
Ám az alagsori kazán még
mindig zakatol.
Ott lent fosszilis természet ég,
a történelem el?tti korok lángolnak,
s halott, mélybe merült t?zeg
forrong s hevít lángot
f?t?testemben.
A forró olaj dicsfényében
szobánk meleg fészek,
mit szerves nedvek,
máglyák, szemfényvesztés f?t.
S mi lángokként mindketten
egy ?sid?kb?l felvillanó fáklya nyelvei vagyunk.
EREDETI OLASZ SZÖVEG
L'Abraccio
Tu dormi accanto a me così io mi inchino
e accostato al tuo viso prendo sonno
come fa lo stoppino
da uno stoppino che gli passa il fuoco.
E i due lumini stanno
mentre la fiamma passa e il sonno fila.
Ma mentre fila vibra
la caldaia nelle cantine.
Laggiù si brucia una natura fossile,
là in fondo arde la Preistoria, morte
torbe sommerse, fermentate,
avvampano nel mio termosifone.
In una buia aureola di petrolio
la cameretta è un nido riscaldato
da depositi organici, da roghi, da liquami.
E noi, stoppini, siamo le due lingue
di quell'unica torcia paleozoica.
