Előttem ült az iskolapadban Kozma Pisti. Barna, kreol bőrű gyerek volt, erős szálú, göndör hajjal. Csöppet sem tartozott az eminens tanulók közzé, de olvasottsága és általános műveltsége szinte félelmetes volt. Gyengéje a fizika és matematika. Ezeket nem szerette. Más témában bármit kérdeztél tőle, tudta.
— Pisti! Melyik a Föld leghosszabb folyója?
— Pisti, mikor volt a krími háború?
Gondolkodás nélkül tudta a válaszokat.
Egyszer egy esti órában, az utcánkban találkoztam vele. Ott ment el a házunk előtt és én meg ott ácsorogtam a kapuban. Egyedül volt és a kezében különös alakú táska.
— Mit tekeregsz erre, mi felénk, Pisti? — szóltam rá köszönés helyett.
— Próbára megyek — magyarázta. — Ide a Munkás Otthonba. Van egy zenekarunk, és én pisztonon, trombitán játszom. Gyere el egyszer, hallgass meg. Minden kedden próbát tartunk.
— Most mehetek? — kérdeztem mohón.
— Gyere.
Így jött létre köztünk szorosabb barátság. Majdnem minden kedden ott voltam a próbákon. Különös, szokatlan zenekar volt. Harmonika, gitár, nagybőgő, trombita, szaxafon, dob a kellékeivel. A rádióban hallott számokat gyakorolták. Hallás után. A recsegő rádiók néha, ha a légköri viszonyok kedveztek, távoli adók sugárzását is fogták. Este bejött Vatikán. A tízórás ima, a Rózsafüzér előtt hallgathattunk negyedórányi nyugati könnyűzenét. Vagy délben, pontban 12: 20–tól fél egyig, a Noviszádi Rádióban a reklám nyugati slágerekkel volt fűszerezve. Néha elérhető volt Milánó is. A legnagyobb fogásnak az számított, ha sikerült meghallani a rádióban, hogy
— Itt a Szabad Európa Rádió, a szabad Magyarország hangja. Cseke László beszél — és jött a „tinédzser party” adása.
Egyszóval, innen szedegették össze a számokat, és több, kevesebb sikerrel be is tanulták. Emlékszem, mekkora szenzáció volt, mikor a Pisti trombitáján felhangzott a „Jerikói sirám”. Élmény volt hallgatni, s nézni, ahogy bűvöli a hangszerét, és megszületnek tisztán a hangok, recsegő háttér nélkül.
Minden iskolai, és keddi együttlét ellenére is, zárkózott maradt Kozma Pisti. Csak muzsikálás közben oldódott fel igazán. Hiába lehetett vele bármiről, mélyebb, vagy felületesebb dolgokról beszélgetni, magáról nem beszélt. Azt sem tudtuk hol lakik, kik a szülei?
Egyik kedden korábban érkeztem a Munkás Otthonba. Pisti még nem volt ott. Kissé tájékozatlanul ténferegtem ide-oda a próbateremben. Egyik zenész kérdezte, kit keresek? Mondom neki.
— Ismered Bocit? — kérdezte, s a hangjában szeretet bujkált.
— A boci-boci tarkát? — kérdeztem vissza, gondolva, hogy a gyerek dalocskát kérdezi.
— Bocit kérdezem, Kozmát — kacagta el magát. — Mi így hívjuk.
Ezt is véletlenül tudtam meg. Még azt sem tudtuk, hogy egyáltalán beceneve van. Kérdeztem másnap, mi ez a Boci becenév? Honnan van? Csak a vállát vonogatta.
A líceum végeztével egy évre elmentem dolgozni, legyen egy kis pénzem, ha bekerülök az egyetemre.
Pisti a „piros” diplomájával csak besétált az orvosira, felvételi vizsga nélkül. Ott is jól teljesített. Az egyetemi zenekarba rendszeresen eljárt, és kipróbált minden hozzáférhető fúvós hangszert. Persze a trombita maradt a kedvence. A kiszállásokon is mindig csak azt használta.
Másik kedvence a biokémia volt. Igazi szenvedéllyel tanulta, olvasta. Minden könyvet, cikket felkutatott, és elolvasott, ami erről szólt.
Végzés után üzemorvos lett, de a kutatómunka, a biokémia utáni sóvárgása megmaradt.
Hogy mégsem lett kutató orvos annak nagyon emberi magyarázata volt…
Lakótelepi panel lakásán látogattam meg egy hétvégén. Szívélyesen fogadott. Láttam, örül nekem, a látogatásomnak.
Másfél szobás lakásból a nagyobbik szobát könyvek töltötték meg és hangszerek. Fúvós hangszerek. Ott sorjáztak a könyvek előtti asztalon. A trombita (piszton) mellett oboa, szaxofon, klarinét, furulyák, angolkürt.
— Ez az egyik szenvedélyem — magyarázkodott.
— Sokba kerülnek?
— Sokba! — volt a rövid válasz. — A könyvek is.
Egy pohár málnafröccs mellett (Pisti soha nem iszik alkoholt), elmesélte mindennapjait. Ez volt hosszú ismeretségük alatt az első bizalmas beszélgetés.
— Édesanyám nagyon beteg. Ápolásra szorul, és egyedül él. Testvéreim szanaszét a nagyvilágban. Én gondoskodom róla. Gondozónőt fogadtam mellé. Nem akar idejönni hozzám, pedig lenne hely számára. Hiszed-e, hogy meg is értem? Semmiért nem adná, még az életéért sem a cigánysori kicsi házát.
2007. május 14.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: dr Bige Szabolcs-
