Bodor Pál (Diurnus) : Kolozsvári emlékek

Nem halálfélelemb?l kerülöm a temetéseket. Túl sok halottat búcsúztattam már. Ami nem azért volt rettent? nehéz, mert átfutott az ember agyán, hogy akit méltat, az ennyi jó szót életében talán sosem kapott. Holott igyekeztem nem hazudni szépeket.

    Dr. Tóth Samu temetésén, miközben megillet?dötten olvastam fel a szövegemet – szabadon sosem mertem beszélni – az járt a fejemben, hogy amikor megindult az orra vére, és megkísérelték kauterizálással elállítani a vérzést, olyan kínokat viselt el, hogy utána azt vallotta: ha tudta volna, hogy micsoda gyötrelem az ereknek ez a kiégetése az orrában, inkább öngyilkos lett volna. Aztán a bet?kr?l szóló könyve jutott eszembe, amelyet kiadtunk magyarul s egy vagy két fordításban is, persze, az ? gondozásában. Ezernyi erdélyi magyar könyv és könyvborító tervezését irányította a kolozsvári, F? téri irodából, talán még a Józsa Béla Athenaeum évei óta. 

    Legjobb könyv-grafikusaink éveken át megfordultak ott, Deák Ferenc például (aki épp e tárgyban remek, nagy alakú, gyönyör? könyvet írt-rajzolt-tervezett, 1999-ben jelent meg a frankfurti könyvvásárra, arra, amelyen a magyar volt a választott nemzeti irodalom, és nagyokat beszélgettünk esténként a felejthetetlen Janikovszky Éva társaságában), „ifj." Cseh Gusztáv (mindkettejüknek, Ferinek és Gusztinak is nemcsak kiadói emberként, hanem szerz?ként is sokat köszönhetek, miként Elekes Károlynak, Kovács Johannának, Farkas Beának, Gáll Tibornak, Tamás Klárának – közülük csak Guszti, szegény, nincs már az él?k között.

    De Samu jobbkezét, Bálint Lajost sem felejtem el, kés?bb szomszédok is lettünk a futballpálya mögötti két iker-épületben (Földes Lacival-Maricával, Herédi Gusztival, Baróti Palival, Kós Károly egyik fiával, Huszár Sándorral, Farkas Lacival) – a zárójelbeliek nem élnek már, s az anyaországi olvasónak századannyit sem mondanak ezek a nevek, mint nekünk ott és akkor, az ottani magyar irodalomban, egyiket-másikat szóban vagy írásban magam is búcsúztattam.

    De ott lakott  Taub János is, akkor a kolozsvári Magyar Színház f?rendez?je, s mint nemrég itt megírtam, ma Kossuth-díjas, és májusban lesz nyolcvan éves – nem sorolom tovább, talán nem is bölcs eljárás az ilyen „távoli" emlékeimb?l  itt újabb és újabb csokrokat bemutatni, melyek olvasóim zömét természetesen meg sem érintik, talán inkább egy-egy személyes hangú lexikon-szócikket, portrét  kellene írnom id?nként egyikr?l-másikról, egyik sem unalmas.

    De hát ezek a sorok itt olyanok, mintha magamat búcsúztatnám, pedig csak az emlékeimet temetem lassan, beletör?dve már a magam jöv?jébe is.

 

Legutóbbi módosítás: 2007.04.20. @ 22:30 :: Bodor Pál (Diurnus)