SV : Áhítozó

Feoh 2/2

Az eddig óvott, védett, menekített fahasábot most már eldobta. Már nem volt rá szüksége. A medve-harcosok nem tudták elvenni t?le, örömében elégedetten sikongatott.

Kenoccha még sohasem látta a tájat innen, err?l a szikláról. Még soha sem merészkedett el idáig, most is csak az ösztöne húzta magasra menekülni, a síkon gyors, a meredélyen lomha horda el?l.

A láthatáron pirulni kezdett az égalja, az ébred? nap vérvörös sugarakkal tépdeste az éjszaka fekete lepleit. Felderengett a távoli hegyek bérceinek és ormainak sziluettje, élesen kirajzolódtak a lilára vált ég alatt. Két hegycsúcs között kelt fel a Nap, ott, ahol nem fedte felh? az eget, ott bújt el? vörös orcájával az ébred? Nap, úgy, mint ahogyan egy huncut gyermek kukucskál ki ébredésekor a dunyha alól.

A felkel? Nap el?reküldte tapogatózó fényeit a völgybe, felvillantotta ragyogását a folyó vizén, aranyhidat vert egyik parttól a másikig.

 

Kenoccha kapkodva tépte le magáról a ruháját. Egyik karjával köröket írt le, a rongy gyors pörgetésével kavarta a leveg?t a feje fölött, miközben az eget kémlelte.

A hatalmas madár körözött a szírt  fölött, minden körben lejjebb ereszkedve. Vonzotta a légörvény, amit a hívogató kar kavart a légbe. Az asszony sóvárogva és riadalommal nézte, szinte egyszerre vonzotta és taszította volna is a ragadozó szárnyast.

A medve-harcosok a szírt alatti tisztáson tunya testtel, de éber figyelemmel ?rködtek. Figyelték az ormot, várván vissza az asszonyt, mert az, parázzsal, vagy parázs nélkül, de mindenképpen nagy zsákmánynak ígérkezett.

 

A sólyom hirtelen csapott le. Belemélyesztette karmait a kövek között meglapuló pocokba, majd a prédájával együtt felszállt Kenoccha mell?l, a sziklaszirtr?l. A madár kiterjesztett szárnyainak árnyéka átsuhant az üldöz?k fölött.

−Hebog… ymorol, ymorol hebog! −Kiáltotta a medve-harcosok vezére. A horda minden tagja a földhöz lapult, b?völten, kábultan a félelemt?l.

−Sólyomigéz?! Sólyomigéz?! − Sugdosták egymás felé.

−Mit tud tenni velünk? − Kérdezte a legifjabb medve-harcos, a mellette hasaló id?sebb társától.

− Bel?led  nyulat igéz, ha a szemébe nézel! Elvesztünk, ha magunkra haragítjuk! −Válaszolta a vén, kortól cserzett b?r? ember a társának.

−Nosza akkor végünk! − Sikította a fiatal. −Már magunkra haragítottuk, üldöztük, dárdáinkat dobáltuk a lába nyomába! −Medveanyám segíts, az árnyékát által is vertem a dárdám hegyével, a porban!

− A madárét, vagy az asszonyállatét?

− Mindkett?jét, mindkett?ét! −Hebegte az ifjú.

A vénség hallgatott.

− Mit tegyek hát?! − Noszogatta tanácsért a másik. − Te sokat tudsz mindenekr?l, mondjad hát, mit tegyek, hogy el ne vesszek!

− Vedd le magadról a medveirhát, terítsd a lába elé a Hebog-genethnek, majd akkor, amikor áthalad közöttünk.

− Minek tenném ezt? −Értetlenkedett a fiatal.

− Ha rálép, megmenekültél, ha nem, akkor bujdoss a hegyek közé magányosan, mert nem lesz társad végzetedben senki közülünk!

A medve-harcosok sarkukon ülve várakoztak a tisztáson. Már magasan állt a Nap, amikor a hordavezér  indulásra ösztökélte társait.

−Az a lány bizonyára sólyomszárnyon jár, mert nem jött erre a lábain! −Érvelt a vezér. −Menjünk! Az asszonyok várják a vadászzsákmányt!

−Meg a tüzet! − Buzgólkodott az ifjú.

−Te majd akkor térj vissza közénk, ha megbékítetted a Hebog-genethet, akkor térhetsz vissza közénk, amikor már  megengedett neked a sólyom-lány!

−Ti is üldöztétek, ti is dobtátok felé a dárdáitokat! Miért csak én lettem kitaszítva?

−Te megvallottad, hallotta a sólymok istene! Árnyát ölted!

− Hol keressem mostan az a Heboggent?

A horda tagjai összeszedték dárdáikat, köveiket, a vezérük köré tömörültek.

−Keresd meg a sólyomlányt Feihu! − Intette a vénség a térdepl? harcost. −Keresd és megtalálod! Virág és feny?fa-füst szaga van…− Mondta még haladtában.

Feihu nem tudta merre induljon. Felnézett az oromra, elvakította a napfény, nem látott semmit és senkit. Vinnyogva, görnyedten ment a tisztáson át, a védelmez? fák közé. Orrát felhúzta, szaglászott virágillat és feny?fa-füstjét mégsem érezte.

Megérezte vaddisznók friss ürülékének szagát, valahonnan idegen vér páráját hozta a lég. Feihu elbizonytalanodott, mehet –e tovább, beljebb a s?r? erd?be.

Fülét hegyezte, hallgatózott, hallotta a madarak vijjogását, a szarvasok csörtetését. Lelapult újra a földhöz, mozdulatlan feküdt, bels? érzékeire hagyatkozott. Víz csobogását vélte hallani a távolban. Er?re kapott, sietve elindult a folyó felé. Szomjazott.

Kenoccha tépett rongyait a dereka köré csavarta, de didergett a kora ?sz h?vösében. Eddig lapult a bokrok között mozdulatlan, de most már bátran nekivágott visszafelé vezet? útnak. Úgy szökellt át, a megüresedett tisztáson, olyan diadalmasan, mint egy gímszarvas, büszkén, felvetett fejjel.

− Hol tekeregtél Kenoccha? − Dörmögte egy hang a feny?fa mögül.

− Mahon? −Kéredzett vissza a lány. −Te vagy az? Azt gondoltam, elfogtak és megöltek a medve-harcosok! Élsz?

− Él? vagyok! Miért hagytad el Elaniny házát?

− Parazsat vittem a medve-harcosok el?tt, hogy kövessenek engem, elcsaltam ?ket a háztól. Parázs kellet a férfiaknak. Öltek volna érte.

− Honnan tudod, hogy öltek volna? Lehet, kértek volna szóval, beszéddel.

− Éreztem az orromban a dühük b?zét! Nem kérni jöttek, elvenni, rombolni, ölni, vért látni és vért inni!

− Érezted az orrodban a szándékuk szagát? − Csodálkozott Mahon. − Féltetted Elanyint, hogy megölik − Mahon meghatódott Kenoccha tettét?l. −Nagy lélek lakik benned! −Ölelte magához örömében.

− Elvették volna az összes télire való ennivalómat! Feltúrták volna a vackom, pedig ez jó vacok, abban nem kell félni, nem kell fázni! Megölték volna a kutyákat, pedig azok vannak, vigyáznak rám, melegítenek télen, el?zik a kóbor állatokat!

− Elaninyre nem gondoltál? −Tolta távolabb magától Mahon Kenoccha testét.

− Elaniny? ?nem volt mellettem. Egyedül futottam a parázzsal! − Csillogott a büszkeségt?l az asszony szeme.

− Nem gondoltál arra, megtámadják a medve-harcosok, kiontják a vérét?

− Elaniny tud szaladni, neki van parazsa, neki van …

− Milye van? −Mahon várta a szót, amivel a lány kimondja, miért nem védte a jótev?jét.

− Elaniny  ?…  neki van gyors lába! − Zárta le a válaszát Kenoccha, a számára érthetetlen kérdésre. Mahon lehajtotta busa fejét, elindult a fehérfeny?k között.

− Hívtam a nagymadarat, jött! − Kiáltotta a távozó után Kenoccha.

Mahon megtorpant. A lány odaszökellt mellé.

−Hívtam a nagymadarat, amikor az égi t?z felgyulladt, és jött! A medve-harcosok látták, nem üldöznek többé!

− Honnan tudod, hogyan kell a nagymadarat lehívni a légb?l? − Csillant fel Mahon érdekl?dése a lány iránt, kih?lni készül? hamvából.

− Anyám mutatta, amikor még a korcát foghattam és együtt jártuk az erd?t.

− Korcát foghattad? Hogyan?

− Így! − Mutatta Kenoccha Mahon köpönyegének egyik hajtását megmarkolva a térde alatt.

−Anyám mutatta, ha lejön a magasságból a nagymadár, a medve-harcosok lelapulnak a földre.

−Miért lapulnak le a harcosok, ha jön a nagymadár?

−Mert jön a nagymadár! − Kenoccha kutakodva kereste Mahon szemét, szeretett volna közelebb kerülni az arcához, érzékelni vágyta a katona a kérdései mögötti szándékot.

− Hideg lett a szavad Mahon! −Bántani fogsz?

− Apád medve-harcos volt, anyád ismerhette a szokásaikat.

− Igen! Igen! −Ujjongott az asszony.

− A medve-harcosok medvékre vadásznak?

− Nem! Nem! A medve szelleme védi ?ket!

−Hogyan védi ?ket a medve szelleme?

−Védi ?ket a medve szelleme, mert ?k medve-harcosok.

−Milyen a medve szelleme?

−Medve! − Vágta rá Kenoccha türelmetlenül.

−A medve harcol a medve-harcosokkal a zsákmányért?

−Nem harcol! Véd!

Mahon lemondón bólintott.

− Lehetetlen megértetni Kenocchával azt, amit ? meg akar tudni. Lehetséges-e megértetni vele, mit vár el t?le… − Morfondírozott, miközben lassan lépdelt. Kenoccha megmarkolta köpönyege korcát a férfi derekánál, eléhajolt vizslatta az arcát, maradhat-e, mehet-e vele.

− Gyere, no gyere!  − Dörmögte Mahon.

− Csípi a hideg a testem! − Szólt a lány kisvártatva.

− Oldd meg magad, a magad baját! − Sziszegte a szorosra zárt fogai között Mahon.

Kenoccha olyan gyors mozdulattal húzta le a sálat a nyakából, a férfi köpenye alól, hogy mire az odakapott volna, a lány már elszaladt a zsákmányával a ritkássá vált fák között.

− Nem sok reményem maradt, hogy érz? szív? asszonyt tudsz nekem nevelni ebb?l a teremtményb?l! − Köszöntötte fejbiccentéssel Elaninyt Mahon.

− Értelme pedig, mintha volna.

−Nem vagyok már magabiztos abban, van értelme annak, hogy számomra feleséget nevelj bel?le.

−Nem is erre gondoltam!  − Mosolygott Elaniny, hanem arra, Kenocchának van értelme, esze a gondolkodásra.

−Ha van is, ha volna is, érzelem nélkül mire jó az értelem?

− Értelem nélkül mire való az érzelem?

−Az ész gondolata, megfojtja szív érzéseit. A szív érzései, kioltják az elme tüzét!

−?rizd a tüzet! −Hiszen belinuk vagy! Az a dolgod! −Elaniny mosolya felderítette Mahon borús arcát is.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: SV
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria