Szürke némaságban
baktat az idő,
napra éjszaka jön,
derűre eső.
Szavunk némaságát
nem érti már a múlt,
csak egy sóhaj, mi
börtönbe szabadult.
Nem vagyok már más
mint egyszerű bolond:
karodon ékszer,
nyakadon kolonc.
S ha elfordul az arc,
és nem ragyog a szem,
túléljük talán, –
de nem lesz a régi sosem.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: P. Tóth Irén
