P. Tóth Irén : Érzések

Szürke némaságban

baktat az idő,

napra éjszaka jön,

derűre eső.

 

Szavunk némaságát

nem érti már a múlt,

csak egy sóhaj, mi

börtönbe szabadult.

 

Nem vagyok már más

mint egyszerű bolond:

karodon ékszer,

nyakadon kolonc.

 

S ha elfordul az arc,

és nem ragyog a szem,

túléljük talán,  –

de nem lesz a régi sosem.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.